Minden jól van, minden jóra fordul, minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon. (Voltaire – Candide, 23. fejezet. Arról, hogy mint ért Candide Angliáig, s mit látott a parton Martinnel.) Bevallom, először azt gondoltam, van-e értelme egyáltalán ebben a helyzetben bármit is írni. í‰rdekel bárkit is most más, mint a mustáros oldalas a fagyasztóban? De aztán mégis.
Brüsszeli történet. 1998. Háromnapos, sikeres konferencia… Mégsem az üzletről vált emlékezetessé. í‰vek múltán bánat-, vagy örömkönnyeink születését tudjuk újra átélni, nem a számlázó program kattogását.
A hangulat: napsütés és késő tavaszi illatok. Az éttermekben tengerek gyümölcsei és sörök felismerhetetlen sokasága, az utcán egy plakát legkedvesebb festőm gyűjteményes kiállítását hirdeti. Huhúú! Remek, ott kell lennem!
Minden jegy elkelt. (A belga René Magritte születésének 100. évfordulóján alkotásainak legteljesebb gyűjteményét állították ki néhány hétig hazájában.)
Próbálkozás a hotelrecepción – lehetetlen. A múzeumban – esélytelen. Szervezőirodákban – ugyan, már hónapokkal ezelőtt elfogyott. Kacagtatóan naivnak érzem magam. Helyzet: reménytelen. Mégis úgy döntöttem, hogy egyetlen szabad délelőttömön elmegyek a múzeumba. Pénztár nincs is nyitva. Minek? Akik érkeznek, kétórás időkeretre jönnek. Nincs kivétel, senkit nem hat meg a hoppon maradt külföldi rajongó szerepe, a kapuk zárva maradnak. Az előtérben téblábolok… tulajdonképpen nem is értem miért.
Odalép egy ismeretlen, hogy nem akarok-e bemenni? (hallom a kattogó cinikus agyak kommentjeit, nem, nem jegyüzér volt). Megajándékozott egy jeggyel, amellyel még volt néhány percem, hogy bejussak. Elmondhatatlan érzés az addig csak könyvekből ismert csodák között létezni.
Magritte mondta egyszer, hogy ő a festészet eszközeivel láthatóvá teszi a gondolatokat. Mindig úgy éreztem, hogy általa az én gondolataim is látvánnyá születnek.
Aztán a sok ismert alkotás között feltűnt néhány, a sorból kilógó darab. Ez nem az a Magritte, akit ismerek! í‰lénk színek, vidámság, harmónia és szépség sugárzik belőlük. Sárgák ezernyi vakító árnyalata és az í‰LET! A hegedülő fiú ölében balerina táncol, a mű 1943-ban született. í‰rted: 1943-ban! Európa legszörnyűbb és legtorokszorítóbban élhetetlen időszakában. Ahogy a néhány hasonló hangulatú kép is. Meghatódva állok percekig előtte.
Magritte újra meglepett és megajándékozott egy felismeréssel. Akkor sugárzott reményt, amikor lehetetlen volt azt sugározni. í‰ppen akkor, amikor a világnak a legnagyobb szüksége volt rá.
Figyeljünk egymásra és megosztott gondolatainkra ezekben a napokban! Ha van néhány perced, tekints bele Magritte világába.
Németh László, Gordio – Solution Focus Team és SF Brief Coach
Németh László, Gordio Menedzsment tanácsadó
(X)
