A belülről gerjesztett időnyomás

Bizonyosan te is érezted már, hogy valamely tárgy, helyzet vagy személy olyannyira kí­vánatos, hogy azonnal szeretnéd magadénak tudni…

Ekkor olyan érzelmi túlfűtöttséget élünk át, amelyben nagyon nehéz elfogadni egyetlen nap-, óra- vagy percnyi késlekedést. Lehet ez egy új állás betöltése, egy autó, telek vagy más kí­vánt tárgy megvásárlása, de akár egy számunkra érzelmileg fontos helyzet átélésének vágya is. Ezen szituációkban nagyon nagy a személyes érintettségünk, ezekben a pillanatokban (órákban esetleg napokban) szinte csak erre tudunk gondolni, és halálosnak érezzük ennek esetleges elvesztését, illetve a meg nem szerzésének lehetőségét..

Ilyenkor igazából egyet tudunk: vágyaink beteljesülését MOST akarjuk, azonnal! Ebben az állapotunkban gyakorlatilag tehetetlenül, józan í­télőképességünktől megfosztva hánykolódunk, mint egy kormányos nélkül maradt vitorlás a szelek játékának kitéve a tengeren. Gyakorlatilag elvesztünk. Ekkor képtelenek vagyunk jó döntést hozni.
Hacsak…

…nem vagyunk annyira előrelátók, mint Odüsszeusz, aki a szirének szigetéhez közeledve kiköttette magát az árbocrúdhoz, mert kí­váncsi volt az élményre, de meg akarta magát védeni a visszafordí­thatatlan következményektől. Tisztában volt vele, hogy ott, akkor képtelen lesz majd ellenállni a kí­sértésnek, ezért még időben cselekedett.
Előre szabályokat alkotott, saját magát korlátozta be a várhatóan későbbi, az értékí­téletet megsemmisí­tő helyzet bekövetkezésére.

Hadd mondjak egy példát. í‰n magamnak azt a szabályt fektettem le, pontosan azért, mert átéltem már jónéhány, hasonló érzelmi túlfűtöttséget, hogy ha a fentiekben leí­rt kí­vánatosnak és elutasí­thatatlannak tűnő lehetőség jön szembe velem (amely hosszabb időre, vagy jelentősen befolyásolhatja életem, anyagi helyzetem stb. minőségét), nem reagálhatok azonnal. Várnom kell legalább két napot. Ha pedig e két nap után továbbra is ugyanolyan kí­vánatosnak tűnik az adott helyzet, csak akkor lépek.

Szeretnék beszámolni ilyetén működésem eredményeiről.
Először is meg kell mondanom, hogy nem könnyű ezt betartani. Pontosan azért, mert amikor a nagy pillanat eljön, akkor vagyunk legfogékonyabbak olyan kifogásokra, hogy Igen általában ez jó szabály, de jelen esetben ez egy hülyeség, és ezt most itt másként kell értelmezni, és …
Nagy a kí­sértés, hogy felrúgjuk a saját magunk által korábban felállí­tott kereteket. í‰s éppen ezért minél nagyobb ez a kí­sértés, annál fontosabb a szabály betartása…
Végül a döntésünk a 48 óra kivárásáról azon múlik, hogy kellően elköteleztük-e magunkat a kivárási elv mellett, vagy sem.
í‰n ezt úgy intéztem, hogy az ilyen helyzetek kezelését önbecsülésem egyik alapkövének állí­tottam be. Ettől persze nem lesz könnyebb az a kétszer huszonnégy óra (Odüsszeusz is beugrott volna a tengerbe a szirének hangját hallva, ha nem lett volna kellően elég erős a kötél, amely az árbochoz csatolta.)

Kí­nkeserves várakozásunk gyümölcse viszont az lesz, hogy már átgondoltabban, és ha úgy tetszik, értelmesebben tudunk dönteni. Elkerülhetjük azokat a leginkább önmagunk számára kí­nos felismeréseket, hogy utólag hihetetlennek tűnő, és sokszor évekre meghatározóan kártékony helyzetekbe ugorjunk bele, legyen az egy cég alapí­tása vagy egy párkapcsolat. Több olyan eset is volt, mikor azáltal, hogy e türelmetlen helyben járásra kárhoztattam magam, egyrészt újabb információk birtokába jutottam, ami megváltoztatta a korábban kí­vánatos helyzet vonzerejét, vagy egyszerűen rájöttem: igazából nincs is rá szükségem. Egész jól lehet élni nélküle is.

Még egy dolog a témához, ellenkező előjellel: rossz hí­rekre is hasonló taktikát követek, és nekem bevált. Nem reagálok rájuk azonnal. Meghallgatom, majd egyszerűen félreteszem őket akár percekre, órákra, vagy napokra. Mára képes vagyok viszonylag jól függetlení­teni magam tőlük a szükséges időre, ami lehetővé teszi, hogy legalább a többi dolgomat rendben tudjam intézni.

Meg kellett tapasztalnom, hogy az első látásra katasztrofális hí­rek valójában nem is annyira rosszak, mert:

• Jelentős részükről kiderül, hogy nem-, vagy nem úgy igazak ahogy azt először interpretálták.
• Azok hatása sokkal korlátozottabb, mint gondoltam.
• Egy idő után a problémás helyzetek maguktól megoldódnak.
• Ha végiggondoljuk, mi lehet a legrosszabb, ami kisülhet a dologból, rájövünk, hogy nem érinti egészségünket, családunk jólétét, cégünk biztonságát…
• Ha képesek voltunk kivárni, és mindezeket végiggondoltuk, már jó úton járunk a megoldáshoz a valódi kellemetlenségek felszámolásában is.

Eme viselkedésünk mellékhatásai: környezetünk szemében jelentős megbecsülésre teszünk szert, mivel nem a másoknál tipikus siránkozás és kétségbeesés reakcióit látják rajtunk, hanem ők tudnak belőlünk erőt merí­teni. Meg kell mondanom, hogy mindez vezetőként kifejezetten jótékony hatással van egy csapat hangulatára, problémamegoldó képességére, és arra, hogy utólag jót tudjunk derülni egy elsőre kétségbeejtő helyzet megoldódásán.

Németh László, Gordio – Solution Focus Brief Coach
valamint a LinkedInen

(X)