A csapatépítő programok jó alkalmat jelenthetnek arra, hogy a nem IT-fókuszú cégeknél dolgozó, a közösségbe esetleg nehezebben beilleszkedő informatikusokat is integrálják a csapatokba. Az ITBUSINESS-nek nyilatkozó szakértők szerint mindig akadnak visszahúzódó emberek, főleg a nagyobb létszámú csoportokban, őket sok türelemmel és apró, de biztos lépések során keresztül lehet bevonni a közös aktivitásokba.
Sokat változott az elmúlt években az informatikusokról élő kép a közvéleményben, hiszen a sötét kuckókban gubbasztó, maguknak való, folyamatosan a billentyűzetet nyomkodó, inkább támogató szerepet betöltő emberek a legkeresettebb munkavállalókká váltak, a tudásuk lényegében minden cégnél nélkülözhetetlen. A feladataik azonban sok esetben lehetővé teszik, hogy akár otthonról, vagy a többi munkatárstól elkülönülve végezzék azokat, így a közösségbe illeszkedésük is nehezebb lehet, ha nem kifejezetten IT-fókuszú vállalkozásról van szó. Pedig az, hogy csapatban is képesek legyenek dolgozni az alkalmazottak, összeadódjanak a problémamegoldó képességek és az egyes részlegeknél meglévő tudás, az adott cég versenyképessége szempontjából is fontos lehet. A csapatépítő tréningek jó alkalmat jelenthetnek az ilyen kihívások leküzdésére, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy még az ilyen programokat alapból elutasító, a többiekkel nehezebben szót értő, nehezebben megnyíló embereket is be lehet vonni a közös erőfeszítésekbe.
Mindenki szeret játszani
„Mindannyiunkban ott van a gyerek felnőtt korunkban is, így az emberek többsége szerencsére nyitott a játékos programokra. Az általunk kínált szolgáltatások játékos formában építik a közösséget, így könnyen bevonódnak a résztvevők. Viszont főleg a nagyobb létszámú rendezvényeken gyakran előfordul, hogy visszahúzódó, a közösségbe nehezen beilleszkedő emberekkel találkozunk. Az a tapasztalatunk, hogy az ilyen típusú emberek gátlásosabbak, azonban ezeket a gátlásokat a játékok során általában sikerül levetkőzni, ezért az esemény végén felszabadultabban távoznak tőlünk, mint ahogyan érkeztek. Ha őket külön szólítanánk meg, azt gondolom, felhívnánk a gyengeségükre a figyelmet, ezért a közösség ugyanolyan tagjaként kezeljük őket, és szinte kivétel nélkül sikerül bevonnunk őket a programokba”, számolt be a tapasztalatokról Mátyás Péter, a Trap Factory ügyvezető igazgatója.
„Azt tapasztaljuk, hogy a kötelező csapatépítések mindig megosztják a társaságot: vannak, akik nyitottabbak, vannak, akik kevésbé. Ez nagyban függ a személyiségtől, helyzettől, néha magától a programtól, helyszíntől vagy akár a napszaktól is. Ami viszont tagadhatatlan, hogy az ilyen jellegű csapatépítő programok elengedhetetlenek egy közösség életében, ezért fontos, hogy mindenki részt vegyen bennük a saját komfortzónájának megfelelően. A saját szabadulószobás programjainkon eddig mindig azt láttuk, hogy előbb-utóbb minden résztvevő csatlakozik. Persze az emberek sokfélék, és mindig van minimum egy-két személy, aki nehezebben oldódik fel. Ez nem kell, hogy problémát jelentsen, különbözőek vagyunk, és a csapatépítésnek az is része, hogy ezt megtanuljuk kezelni és elfogadni. Úgy gondoljuk, hogy ezekben a helyzetekben a türelem és az apró, de biztos lépések megtétele működik a legjobban. Ha valakin látjuk, hogy nehezebben oldódik, akkor a játék bevezetésénél több figyelmet szentelünk neki, és éreztetjük vele, hogy ez egy biztonságos közeg. A szabadulószoba alapvetően olyan helyzetet teremt, amely bevonzza az eredetileg kevésbé érdeklődő játékosokat is, és mindenki talál magának olyan feladatot, amelyben örömét leli. A játék hangulata magával ragadja a bent lévőket, és a végére mindenki csinál valamit. Nagyon ritka, hogy valaki teljesen passzív marad a szabadulószobában. Ilyenkor általában összetettebb háttérproblémák is vannak, például konfliktus a személyek közötti, amelyekre legalább így fény derül, és elkezdhetnek a megoldáson dolgozni”, meséli Valuska Sára pedagógus, a csapatépítő programokat is rendszeresen szervező Fortély-sátor Alapítvány oktatási szakértője.
Közös célok
Azt, hogy milyen csapatépítő eseményt érdemes szervezni, nagy mértékben a program célja határozza meg, hiszen teljesen más jellegű aktivitásra van szükség, ha a szórakozás és az együtt töltött minőségi idő a cél, és megint másra, ha van egy konkrét fókusz, egy cél, amelyet az adott csapattal el szeretnének érni. „Főleg az utóbbi esetben érdemes behívni valakit, aki vezeti és moderálja az eseményt. A szabadulószobákban az a jó, hogy tematizálhatók és felépíthetők az adott közösség igényei szerint. Így alkalmasak szimplán szórakozásra, de ha van egy fókusza a programnak, azzal is tudunk dolgozni. Például előfordult már, hogy egy játékost elszeparáltunk a többiektől, és ezért extrán oda kellett figyelniük arra, hogy pontosan és jól kommunikáljanak, hogy sikeresen teljesítsék a feladatokat”, tette hozzá Valuska Sára.
Mátyás Péter szerint egy közös sporttevékenységnek is megvan a csapatot összekovácsoló jellege, de a Trap Factory-nél jobban hisznek azokban az aktivitásokban, ahol közösen kell gondolkodni közös célok elérése érdekében. „Egy szabadulószoba például semmi máshoz nem hasonlítható élményt biztosít a csapatoknak, ahol a kijutás érdekében, emelt adrenalinszint mellett kell minél inkább egymásra figyelni, együtt gondolkodni a résztvevőknek. Szépen nyomon követhető ebben a játékban, hogy melyik játékos milyen kvalitásával tud kitűnni és előre vinni a csapatát. Mégis, ha az egyéni képességekről beszélünk, akkor ügyességi és virtuálisvalóság-játékaink azok, amelyeknél leginkább számszerűsíthető és mérhető az adott egyén képessége”, mutatott rá Mátyás Péter. Úgy látja, hogy a közösségépítő programok során a legnagyobb kihívást talán a flow megtartása jelenti nemcsak a játékok, de a teljes esemény ideje alatt. Valuska Sára tapasztalatai szerint néha nehéz megtalálni a megfelelő programot, amely tényleg azt a funkciót tölti be, amely az adott közösség számára a legjobb, emellett pedig gyakran nehéz megfelelni a résztvevők túlságosan széles körű elvárásainak.
Kalocsai Zoltán
