Önálló, az egyetem 100 százalékos tulajdonában álló vagyonkezelő cégbe szervezné ki az ipari partneri programok működtetését vagy az egyetemi spin-offok felügyeletét Charaf Hassan. A cél az iparral való együttműködés rendszerének tisztázása és az egyetem körüli innovációs ökoszisztéma erősítése. A BME új rektorával készített interjúnk második része; az első rész itt, a harmadik rész pedig itt olvasható.
◼︎ Interjú Charaf Hassannal, a BME új rektorával – 2. rész
– Pályázatának egyik nagy eleme a kutatás-fejlesztés-innováció kérdésköre, az iparral való együttműködés témája. Itt melyek a legfőbb problémák, hol kellene sürgősen intézkedni?
– Alapvetően elégedett vagyok az egyetemen folyó K+F+I tevékenységgel, számos eredmény és publikáció született. Persze lehetne több is, és kellene is, hogy több legyen, mert van potenciál a rendszerben. De meg kell nézni az ok-okozati összefüggéseket. Sokszor azért nem folynak kutatások, azért nem ír tudományos cikket a kolléga, mert éppen olyan ipari együttműködéseken dolgozik, amelyek kulcsfontosságúak a csoportja vagy a tanszéke fennmaradása szempontjából vagy az adminisztráció terheli le. Kell a kutatás is, és kell az ipari együttműködés is, csak a súlypontokat kell jobban beállítani.
Szóval a kutatási eredményekkel nem látok akkora problémát. Azt viszont már nagyon szomorúan tapasztalom, hogy a kutatásokból végül nem születnek meg azok a termékek, applikációk, szolgáltatások, szabadalmak, amelyek pedig egyébként benne lennének.
A kutatásokból, a kutatásokra fordított pénzekből nem lesz haszon, nem lesz piaci eredmény, nem jönnek létre startupok és spin-off cégek.
Persze, előfordul ilyesmi, de sokkal kisebb számban, mint lehetne és kellene.
– Régóta szószólója a felsőoktatás és az ipar, a piaci szektor együttműködésének. Ezen a téren milyen további lépéseket tart szükségesnek?
– Igen, az ipart sokkal jobban be kell hozni az egyetemre, és nem csak együttműködésben, hanem akár az oktatásban is, jöjjenek óraadók a cégektől, legyenek ipari tanszékek. Most is vannak ipari partnerek az egyetemen, létezik az ipari együttműködés, de ez ad hoc jellegű, és leginkább az egyéneken múlik.
Ezt az együttműködést én mindenképpen szeretném intézményesíteni. Legyenek keretszerződések, amelyeket csak meg kell tölteni tartalommal, legyenek világosak az együttműködések formái, tartalmi elemei és nem utolsósorban pénzügyi kondíciói. A Neumann János Program keretében ráadásul az egyetem és az ipar közösen tud állami forrásokért folyamodni, és ezt a lehetőséget is jobban ki kell használni.
Az ipari kapcsolatok terén is jobban ki kell használni a karok közötti együttműködést. Ha egy informatikai projektben szükség lenne plusz matematikai vagy mérnöki kompetenciára, ne legyünk már restek áthívni és megbízni egy kollégát a másik karról. Ahogy a pályázatomban írtam, szeretném, ha a BME egyfajta felsőoktatási rendszerintegrátorként működne. Ha van egy ipari szereplő, amelyik szeretne új terméket, szolgáltatást fejleszteni, és ahhoz szüksége van energetikai, közlekedési, villamosmérnöki, informatikai vagy bármilyen műszaki tudásra, akkor ne csak egy-egy kar vagy tanszék jusson az eszébe, mint lehetséges partner, hanem az egyetem legyen képes ezt a tudást csomagban felkínálni neki.
– Említette a kutatásokból kinövő spin-off cégeket, startupokat. Ilyenek most is léteznek, de hogyan akarja a számukat növelni?
– A számuk növelése már inkább az eredmény lesz, nem azzal kell kezdeni, hanem az egész rendszert kell átalakítani. Valószínűleg nem leszek népszerű ezzel, de
mindenképpen rendbe kell tenni az oktatók tulajdonában lévő cégek helyzetét, transzparenssé kell tenni az egész folyamatot.
Nagyon fontos, hogy nem tiltani akarjuk az ilyen cégek alapítását, sőt, azt szeretnénk, ha minél nagyobb számban jönnének létre. Ugyanakkor a fennálló viszonyokat mindenképpen tisztázni szükséges, mert sokszor a partnerek sem értik, hogy akkor most az egyetemmel vagy egy tőle független céggel állnak kapcsolatban.
– Hogyan tervezi ezt megvalósítani?
– Az első lépés, hogy szeretnék létrehozni egy olyan jogi entitást, amely a BME 100 százalékos tulajdonában állva gazdálkodna az egyetemen születő szellemi tulajdonnal. Ez a cég, legyen mondjuk a neve BME Invest, fogja majd össze az itt születő spin-offokat, gondoskodna a szellemi termékek hasznosításáról, védelméről, összességében gyakorolná az egyetem tulajdonosi jogait, és a BME Szenátusának tartozna beszámolni. Lenne egy tőkealap ága, amelyik befektet startupokba, lenne spin-off ága, lenne startup lába, ez kezelné professzionális és egységes módon a vállalati oktatásokat és az ipari partneri programokat.
Ez a kollégáknak is az érdekük lenne. Lesz egy jól áttekinthető, világos és egyértelmű szabályokkal rendelkező rendszer, amelyben minden szereplő tudja, hogy mik a feladatai és a lehetőségei. Csak így lehet egy olyan win-win-win szituációt létrehozni, amelyben a kolléga, az egyetem és az ipari partner is jól jár, mert az nem megy, hogy az egyik fél vállalja a költségeket, a másik meg lefölözi a hasznot.
– Az ipari együttműködések eddig jellemzően a nagyvállalatokkal valósultak meg. Miként akarják ezt kiterjeszteni a kis- és középvállalati körre is?
– Fontos kérdésre tapintott rá. Az ezer legnagyobb vállalat termeli meg a hazai GDP mintegy felét, de több százezer kis- és középvállalkozás is működik mellettük, amelyek szintén tetemesen hozzájárulnak a gazdasághoz. Egyszerűen nem lehet őket kihagyni, és a gazdaságnak is óriási lökést adna, ha az innovációs képességeiket fejleszteni tudnánk. Voltak is erre kezdeményezések, uniós programok, de ezekhez mi is szeretnénk hozzátenni a magunkét, kkv-támogató programokat indítani a Nemzetgazdasági Minisztériummal együtt.
Megint csak abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy komplex programokat tudunk létrehozni. Akár üzleti, akár műszaki problémája van egy kkv-nak, a BME komplett megoldásokat tud szállítani. És igazából nem is kész megoldásokat akarunk adni, hanem szeretnénk edukálni a kkv-kat, megtanítani nekik, hogyan, milyen módszerekkel kell leküzdeni a felmerült problémákat.
