Tenyérre, jegyzettömbre, íróasztal lapjára vagy falra is lehet érintőképernyőt varázsolni azzal a technológiával, amit most mutatott be a Microsoft egy szakmai konferencián.
Ismét egy sci-fi álom valósulhat meg, ha piacképes változatban is elkészül az a technológia, amit a számítástechnikai eszközök kezelőfelületéről rendezett kaliforniai konferencián mutatott be a Microsoft. A OmniTouchnak keresztelt megoldás gyakorlatilag a teljes környező világot képes több ujjal is vezérelhető érintőképernyővé varázsolni, de egyéb felületek híján a tenyerünk vagy az alkarunk is megteszi. (Hasonló megoldást mutatott be két évvel ezelőtt egy, az MIT-n tanuló indiai fiatalember, Pranav Mistry is, de az ő, Sixth Sense névre keresztelt, elképesztő mutatványokra képes megoldásáról azóta semmit sem lehet hallani.)
A hordozható formában megépített – de jelenlegi kivitelében meglehetősen bumfordi – eszköz egy miniatűr, lézeres kivetítőt és egy mélységérzékelő kamerát használ fel. Utóbbi hasonló ahhoz, mint amit a Kinectbe építettek, de a PrimeSense által készített prototípus úgy alakították ki, hogy kis távolságban is jól működjön. A kamera és a projektor egymáshoz kalibrálása után már indulhat is a móka. Az érintőképernyőként működő felületet a felhasználó maga jelöli ki a munka kezdetén, a két ujjával megrajzolva azt a területet, amelyen a későbbiekben dolgozni fog.
Az OmniTouch működését bemutató videón jól látszik, hogy a rendszer egyaránt jól használható a tenyéren, falon, asztalon, a képek kicsinyíthetőek, nagyíthatóak, és a mélységérzékelésnek köszönhetően a kivetített kép mindig éles marad. A videó tanúsága szerint gyakorlatilag minden olyan alkalmazás működhet a szabad felületeken, amire ma érintőképernyőt használunk, a tárcsázástól és rajzolástól kezdve a billentyűzet használatán át a menükben való navigációig. Mi több, arra is van mód, hogy a felhasználó megossza a kezelőfelületet: miközben a tenyere a színpaletta, az asztalra rajzol.
A munka során számos problémát kellett leküzdeni, írják a mérnökök a Microsoft Research oldalain. Miután elhatározták, hogy ujjal vezérelhető technológiát dolgoznak ki, meg kellett „tanítani” a rendszernek, hogy felismerjék az emberi ujjat. A következő nehézség a kattintás felismerése volt: hogyan ismerje fel a rendszer, hogy a felhasználó megérintette a felületet, ha egyszer az adott felületen nincsen szenzor? Ehhez kell a precíziós kamera, amely szinte milliméteres pontossággal képes követni az ujjakat, és ha azok egy centiméterre megközelítik a felületet, azt a rendszer tapintásként (kattintásként) értékeli. Ezzel a módszerrel megoldható az elemek képernyőn való vontatása, illetve a megszokott többujjas mozdulatok (kicsinyítés-nagyítás) felismerése is.
Hasonló próbálkozások már korábban is voltak és vannak, de azok ilyen vagy olyan téren elmaradnak az OmniTouchtól. Jó pár éve kaphatók virtuális billentyűzetek, amelyek a mobiltelefonok hiányosságait igyekeznek azzal pótolni, hogy egy (majdnem) teljes méretű billentyűzetet vetítenek ki valamilyen sima felületre, lehetővé téve a gyorsabb gépelést – más funkcióra viszont nem alkalmasak. Tökéletesen interaktív a magyar fejlesztésű AirWall, ami ráadásul nem csak közvetlen közelről irányítható, és nagyméretű képek megjelenítését is lehetővé teszi – cserébe viszont nem személyes eszköz, így nem is mobil. Persze az OmniTouch is messze van még attól, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön, de ha az alapok megvannak, a többi már csak a mérnökök és a gyártástechnológusok dolga.
Schopp Attila
