Road

34_Sound-Design.jpg
Forrás: ITB
Az érzelmek hangolásának művészete: UX sound design

Pittyenés, csippantás, zümmögés – a vásárló szívéhez a fülén keresztül vezet az út

A hangok a vásárlói élmény fokozásában egyre komolyabb szerepet töltenek be. Elismert zenészeket, jó vénával megáldott alkotókat szerződtetnek a cégek, hogy az általuk gyártott termék, bekapcsoláskor, az app használata során vagy a feladat megoldásának a végén, azaz az interakció létesítése során, az a tökéletes húrt pendítse meg az emberi agyban. De vajon mennyit ad a hangulathoz a sound designer által jól behangolt búgás, vidám hullám?

A telefonos appok vagy épp a különböző kütyük esetében mindig is a vizualitás volt az elsődleges, pedig a látvány mellett a hang pontosan is fontos szerepet tölt be a vásárlói élményben.

 

Megéri áldozni a megjelenésen túl a hangzásra is

Nem véletlen, hogy a hangzás reflektorfénybe került, hiszen a szóban forgó dolog zsigerig hatoló erővel bír, az evolúciónak köszönhetően. Jó példa erre a csecsemősírás, ami a kiváló alvókával rendelkező, a REM-fázisú, legmélyebb álomból is felébreszti a szülőt, és szinte tudattalan cselekvésre készteti. De a kedvenc zeneszám is képes érdekes dolgokat kiváltani a szervezetből, ugyanis elképesztő összeköttetés van az agy és a fülek között.

Az amygdalában az emlékeket és az érzelmi reakciókat dolgozzuk fel, míg a hippocampus irányítja a viselkedést és segít az emlékek kialakításában. Az elme ezen területei stimulálódnak, amint meghallunk egy hangot. Ez a hang pedig képes arra, hogy folyamatos befolyással legyen a légzésritmusra, a szívverésre, az agyhullámokra és a hormonkiválasztásra is, ami annak köszönhető, hogy beaktiválják a hozzájuk köthető tapasztalatokat, a jó és rossz élményeket illetve az érzéseket. Így a hang nem más, mint egy egyetemes nyelv, amelyen mindannyian beszélünk: már egészen kicsiként belénk ég, hogy mely hangok jelzik a veszélyt vagy épp mely hangok járnak a kellemes, jó élménnyel, és melyeket lehet figyelmen kívül hagyni. A sound designerek pedig erre építenek.

 

Csilingelő visszajelzések, gyakrabban visszatérő felhasználók

A jól célzott hangzásból a legkisebb vállalkozás is profitálhat, hiszen minden interakció vagy élmény hangulatát, például egy cél elérését, hangeffektusokkal még emlékezetesebbé, vagy épp szolidabbá is lehet tenni. Magyarán szólva az adott eszközzel, appal megtapasztalt élményt a hanghatásokkal szinte az érzelmi skála bármely irányába el lehet tolni, legalábbis akkor, ha jól kódolható hanghullámokkal dolgozunk. Illetve a hang a vizuális visszajelzésnél is gyorsabban üzen az agynak, ami a jelen felgyorsult világhoz szokott idegrendszernek kedvező, mert azonnali visszacsatolást kap. Ez utóbbi pedig a sikeres vásárlói élmény kulcsa.

Számszakilag már csak azért is jobban megéri áldozni a hangzásra, mert sokkal hamarabb megragadja az ember figyelmét, mint bármi más. A gyorsan pörgő ujjak, az adatszennyezés, és a folyamatosan áradó ingerfolyamban pedig a jó sound design az aduász.