Anka Márton: Kelet-Európa-szerte dolgoznak fejlesztőik. Hol érték a legkellemesebb és legkellemetlenebb meglepetések, és melyek voltak ezek?
A legkellemetlenebb meglepetés Olaszországban ért, egy, az informatikai szakmát olyan szinten megcsúfoló cégnél, hogy valósággal depressziós lettem tőle.
– Mi volt velük a gond?
– Internetes szolgáltatásokat kínáló cégről volt szó, de a professzionalizmus tökéletes hiánya jellemezte. El sem lehet képzelni, hogy milyen állapotban voltak a szerverszobáik, hogyan kezelték a biztonságot, milyen amatőr módon végezték a kódolást és a tesztelést. Ráadásul nem is azért, mert nem volt pénzük rá, hanem olyan mérhetetlen nemtörődömséggel álltak hozzá a dolgokhoz, hogy az egészen elképesztő volt. Jó példa volt arra, hogy a pénz önmagában még nem hozza meg a profizmust.
– Ezek szerint messze nem igaz az a sztereotípia, hogy Kelet-Európában nem tudnak semmit, de bezzeg Nyugaton…
– Ez korábban sem volt igaz, és most sem. Európának ezen a felén a mérnöki munkának, és benne a szoftverfejlesztésnek még megvan a becsülete. Nyugat-Európában és még inkább az Egyesült Államokban viszont a „kétkezi” programozó, az a fejlesztő, aki ténylegesen írja a kódot, jóformán már szakmunkásnak számít, nem sorolják az értelmiséghez. Elég bemenni egy nagy nyugati bankhoz: a menedzsment szintje alatt, a kódolást végző munkatársak szinte kivétel nélkül kelet-európaiak vagy indiaiak.
– Miért, nem az architektúra kialakítása, a keretek kijelölése a nagyobb hozzáadott értékű tevékenység?
– Jól hangzik, de a valóságban nem így működik. Ha egy szoftvertervező nem ért a kódoláshoz, akkor valójában csak színes vonalakat húz a táblára és legfeljebb papíron lesz jó a szoftvere. Inkább csak arról van szó, hogy ma már nem menő dolog programírással, kódolással foglalkozni. A mobilalkalmazások írása még annak tűnhetett pár évvel ezelőtt, de jó – és eladható – mobilalkalmazást ma már csak nagyipari módszerekkel lehet készíteni.
– A nyugati megrendelő és a keleti programozó közötti kulturális különbségek nem okoznak gondot?
– Akármelyik kelet-európai országból jön a programozó, sokkal kisebb lesz a különbség, mint a számunkra legnagyobb konkurenciát jelentő indiaiak esetében. Mivel pedig a nyugati megrendelők már megtanultak az indiaiakkal együtt dolgozni, sokkal könnyebben megértetik magukat a kelet-európaiakkal is. Ráadásul nem is annyira a kulturális különbségek számítanak (bár léteznek), hanem inkább a nyelvtudás, a munkamódszerek. Egy olyan programozó, aki világéletében magyar kormányzati fejlesztéseken dolgozott, nem fog beválni, ha amerikai banki szoftvert kell fejlesztenie.
– Miért éri meg egy cégnek igénybe venni az EPAM által kínált szoftverfejlesztési szolgáltatásokat?
– Például azért, mert olyan területen is van szakértelmünk, ahol nekik nincs. A világ legnagyobb szoftvergyártói is igénybe veszik időnként a tudásunkat, ha belső fejlesztőik nem értenek egy bizonyos részterülethez. Egy másik ok lehet a kapacitás. A szoftverfejlesztők termelékenysége nem sokat változott az elmúlt egy-két évtized során: továbbra is 50–100 sor kódot tud egy programozó megírni egy nap. Egy igazán jó szolgáltatásokat kínáló szoftver akár több millió kódsorból is állhat. Ki lehet számolni, hány fejlesztő, mennyi munkanap kell az elkészítéséhez. Nekünk viszont nemcsak hogy 8000 programozó áll a rendelkezésünkre, hanem értünk a több száz fős szoftverfejlesztési projektek (amúgy korántsem triviális) levezényléséhez.
|
Fejes Balázs |
|---|
|
Többféle cégnél is dolgoztam, mindegyik másként volt izgalmas. Pályám kezdetén, a Scalánál és a Microsoftnál még fiatal voltam és bohó; sokat dolgoztam, de kevés volt a felelősség. Aztán megalapítottam a saját cégemet, a Fathomot, és meg kellett tanulnom, hogy miként lehet Magyarországon egy céget létrehozni és működtetni. Az EPAM-nál meg először integráltunk egy belorusz–amerikai–dánnal, majd a 2004-es induláskor 600 fős vállalkozást 8000 fős kelet-európai multivá fejlesztettük. Ezt is élvezem, de azért időnként elálmodozom arról, hogy abbahagyom, és megint belevetem magam a kódolásba. A tudásom még meglenne ahhoz, hogy valamelyik kolléga helyett programozzak, de csak teljes időben lehetne csinálni, kedvtelésből nem. A programozási nyelvekkel, a módszertanokkal már csak munkámból adódóan is tisztában vagyok, de „beugróként” nem tudnám a fejemben tartani a fejlesztési projekt minden egyes apró, de fontos részletét. Amióta annak idején elegem lett a Windows Vistából, Apple-hívő vagyok. A szoftvereik szerintem nem sokkal jobbak, mint a konkurens platformoké, de úgy vélem, hogy az Apple az utolsó cég, amely még igazán jó minőségű hardvert képes gyártani. |
Schopp Attila
