Médiacég vezetőjeként sokszor kell kiállnom a nagy plénum elé és szövegelni. Naná, hogy ilyenkor előre szerkesztett, üzleti, médiaszakmai és pszichológiai szempontból is üzenetértékű spícset kell nyomatnom. Nyíltan bevallom: felspannol, hogy a „leckét felmondhatom”, kiállhatok, és szerepelhetek! Nem meglepően azt is elmondhatom, hogy a szereplés élesben mindig jobban sikerül, mint az előtte végzett próbákon.
Mondják, hogy az ember bármennyire is büszke ebbéli tulajdonságára, meg hogy az alap pszichés készletében hordozza mindezt, mégis, nehéz, rengeteg energiát felemésztő munkamennyiség van a szereplés mögött. Így hát ebből a szempontból már diákként is szerencsésnek éreztem magam.
Az ember tudja értékelni, ha a vizsgát megelőző, igen hosszadalmas időszakban nem rágja le egyébként igényesen rendben tartott, ne adj’ Isten épített körmeit. Volt hasonló rossz szokásom nekem is, mégpedig a nassolás. Úgy éreztem, könnyítek a helyzetemen egy-egy kemény szereplés előtt. Ma már látom, hogy ez nem is annyira a feszültség-levezetésről szólt, hiszen a stressz nem igazán kerülgetett, viszont úgy jó hódolni káros szenvedélyünknek, hogy azonnal felmentést is tudunk adni magunknak.
Mondják, az a lényeg, hogy az ember minél előbb találja meg testre szabott tanulási módszerét, amellyel biztonságosan tud teljesíteni. És félreértés ne essék, itt most nem a „megtanuljam vagy ne?” kérdéskörre gondolok. Nálam is kialakult a százszázalékos módszer: már a vizsga előtti napra át kellett rágjam magam a tananyagon, mert akkor jött a nagy összeülés. Összejöttünk négyen barátnők, hogy megdiskuráljuk, ki mit nem ért, hol kell segíteni a másiknak. És hát azon túlmenően, hogy szorított a határidő, beégni sem szerettem volna soha a barátosnéim előtt, különösen, ha van köztük agyilag felettébb, penge csaj…
Azt hiszem, Loch Mártának nagy szerepe volt abban, hogy a másnapi vizsgán többnyire mindannyian villantottunk! Mégpedig meglehetősen magabiztosan. És igen, akkor még az volt a menő, ha valakinek jó agya volt, jól is teljesített a vizsgánkon. Hallom innen-onnan-amonnan, hogy egy időben a „laza vagyok, nem tanulok” megoldás tűnt felettébb coolnak. Voltak ám nálunk is nagy vizsgaemberek, akik egy-egy tétel megtanulásával vették az akadályt, de aztán mindig kiderült, hogy az alapok nagyon rendben vannak náluk is, a semmire már akkor sem lehetett diplomát kapni. Voltak persze olyanok is, akik a „nem tanultam semmit, ki fognak rúgni” mondattal indítottak minden vizsganapot, és amíg be nem mentünk egyszerre, egy eresztésben szóbelizni velük, addig még el is hittük ezt nekik. Mindenki másként vezeti le a feszültségét. Van, aki le sem vezeti, mert az adrenalin jól hat a teljesítményére.
Alig várjuk, hogy kikerüljünk az iskolapadból, hogy egyszer és mindenkorra legyen vége a megpróbáltatásoknak. És ekkor jön a pofáraesés! Ma már egy kvalifikált munkahelyen ugyanúgy vannak „vizsgaidőszakok”, csak itt már nem igazán működik a „jöjjön vissza még egyszer” vagy „hát, ez nagyon gyenge volt, egy elégségessel azért átengedem” módszer. Az üzletben, a vizsgaidőszakokban ötösre kell teljesíteni! Sőt, ha mindenki ötöst ér el, akkor még valami extrával meg kell fejelni saját teljesítményünket. Munkavállalóként, vezetőként, cégtulajdonosként már egyre több a „soha vissza nem térő alkalom”. Ezekre az alkalmakra pedig nagyon jó ráhangolódást biztosítanak a tanulmányaink során begyűjtött vizsgatapasztalatok.
Épp a napokban véglegesítettük az ITB éves, az ict-piac legfontosabb résztvevőit megmozgató rendezvénye, az Inside gála idei kreatív koncepcióját, üzenetét. Ez megint egy olyan alkalom, amely évente egyszer van, megint szerepelni kell majd, és abban a 15-20 percben nem hibázhatok. De várom már ezt az eseményt, és azt, hogy a koncepcióra épített köszöntőmet, tartalma, stílusa miatt meglepetten hallgassák üzleti partnereink, vendégeink.
Sziebig Andrea
