Két olyan ügyet tárgyal jelenleg az amerikai Legfelsőbb Bíróság, amelyek kimenetele alapvetően meghatározza az internet működését, és ennek megfelelően a jövőjét is. A kérdés, hogy érvényben marad-e a 230-as cikkely.
Gonzalez vs. Google és Twitter vs. Taamneh – ez az a két bírósági ügy, amelynek végkifejlete óriási hatással lehet az internet jelenlegi és jövőbeni működésére. Mindkettő középpontjában az áll, hogy miképp kezelték-kezelik az online platformok a terroristák és támogatóik által közzétett tartalmakat, és mindkettő komoly kérdéseket vet fel a tartalommoderálás, az algoritmusok és a net cenzúrája kapcsán a jövőről.
A bevezetőben említett 230-as cikkely az 1996-os amerikai Communications Decency Act egyik szakasza, amely mentesíti az online platformok üzemeltetőit a felhasználóik tevékenysége miatt viselt felelősség alól – vagyis nem tehetők felelőssé azokért a káros tartalmakért és dezinformációért, amelyeket a felhasználók feltöltenek az oldalra, ugyanakkor lehetővé teszi számukra, hogy – magántulajdonú cégként – saját elveik alapján moderálják is ugyanezeket a tartalmakat.
A szabály sokak véleménye szerint kulcsfontosságú az internetes szólásszabadság szempontjából, az utóbbi években azonban több oldalról is tűz alá vették. Jobbról leginkább azért támadják, mert szerintük lehetővé teszi emberek és nézetek (szerintük elsősorban a konzervatív-jobboldali politikai nézetek) cenzúrázását, lásd például Donald Trump letiltását a Twitterről. A másik oldalról viszont az az érv hangzik el sokszor, hogy a 230-as cikkely módot ad a tech-óriásoknak arra, hogy kibújjanak a platformjaik – illetve az azokon közzétett tartalmak – által okozott társadalmi károk felelőssége alól.
Két eset, sok félelem
Az első esetben a pert a 2015-ös párizsi terrortámadások egyik áldozatának családja indította a Google ellen. Érvelésük szerint a Google megsértette az amerikai terrorellenes törvényeket, amikor az ISIS videói megjelenhettek a YouTube ajánlásai között olyan emberek számára, akik fogékonyak lehettek azok üzeneteire. Mint mondják, ebben az esetben a 230-as cikkely védelme nem alkalmazható, mert a YouTube algoritmusai ajánlották a videót. „Voltaképpen annak kimondásáról van szó, hogy a platformok nem tehetők felelőssé az ISIS által feltöltött videók miatt, ellenben felelősek azért az ajánló algoritmusért, amelyik a szóban forgó tartalmat felhozta”, idézi az engadget a téma egyik szakértőjét, Daphne Kellert.
A különbségtétel csak látszólag csekély. A különféle algoritmusok az internet egészének működését átszövik; gyakorlatilag bármit nézünk az interneten, amögött valamiféle rendező algoritmus áll. Így a bíróság döntésének nemcsak a Google-re, de minden online működő vállalatra is óriási hatása lehet. Ha a szolgáltató ellen döntenek, az akár oda is vezethet, hogy a bajok elkerülése érdekében bármiféle ajánló és értékelő rendszert kiiktatnak a cégek; vagy olyan agresszív moderálási elveket és gyakorlatot vezetnek be, amely csak a legkilúgozottabb tartalmakat engedi át.
Féltik a netet
Emiatt számos más online platform, civil szervezetek és az eredeti cikkely megszövegezői is a Google-t támogató állásfoglalást nyújtottak be a bíróságra. A Reddit szerint például ellehetetlenülne minden olyan oldal működése, amelyik a felhasználók által generált tartalomra alapul, hiszen a fokozott moderálás elképesztő erőforrásokat emésztene fel, pénzben és emberben egyaránt.
Kicsit más megközelítésből, de a Meta is félti az internetet. A Facebook anyacége szerint, ha a külső tartalom közzététele nagyobb kockázattal jár, mint a tartalom eltávolítása, akkor minden bizonnyal eltüntetnének minden olyan tartalmat, amelynél fennáll a felelősségre vonás akár csekély esélye is. Ez pedig, mondja a Meta, különösen súlyosan érintené a népszerűtlen vagy a közmegegyezéstől eltérő véleményeket.
A második eset, a Twitter vs. Taamneh, nem a 230-as cikkely körül forog, de számos tekintetben hasonlít az előzőre. Ezt a pert is egy terrortámadás áldozatának hozzátartozói indították, és az amerikai terrorellenes törvény megsértésével vádolják a Twittert, a Google-t és a Facebookot. Keresetük szerint a szolgáltatók segítették a terrorista szervezeteket, mert elmulasztották törölni az ISIS tartalmait a platformjaikról.
A félelmek is hasonlóak, mint az előző esetnél. Ha a bíróság a felperesnek ad igazat, akkor a közösségi média platformok kényszerítve lehetnek arra, hogy sokkal szigorúbb moderálást vezessenek be, ellehetetlenítve ezzel a valódi eszmecserét.
Van általános aspektusa is ennek a kimenetelnek. Ha egy vállalat felelőssé tehető egy terrorszervezet akcióiért pusztán amiatt, hogy a szervezet egyik tagjának ugyanolyan feltételek mellett tette elérhetővé a termékeit, mint bárki másnak, akkor annak messzemenő következményei lennének. Mondjuk, egy autókölcsönző beperelhető lenne, mert a járművét használták egy robbantáshoz? Vagy egy késgyártó, ha a termékével öltek meg valakit?
Hogyan tovább?
A két meghallgatás még csak most a napokban indult, hónapokba telik, mielőtt bármelyik ügy végkimenetele eldől. Addig is, sokan érvelnek amellett, hogy a 230-as cikkely reformját inkább a Kongresszusban, nem pedig a bíróságokon kellene végrehajtani. (A precedensekre épülő amerikai jogrendszerben egy-egy bírósági döntésnek sokkal nagyobb jelentősége van a későbbi, hasonló perek kimenetére, mint Európában – a szerk. megjegyzése.) Jeff Kosseff jogászprofesszor egy egész könyvet írt a cikkelyről; az ő véleménye szerint a mostani esetek arra ösztönözhetik az érintett feleket, hogy nemzeti párbeszéd induljon az olyan kemény kérdésekről, mint a szólás szabadsága, a tartalommoderálás vagy az online veszélyek. Mint elmondta, elképzelhető lenne a 230-as cikkely egy olyan kiegészítése, amely növeli a szolgáltatók felelősségét az algoritmusok által ajánlott tartalmak esetében – erről viszont a Kongresszusnak kellene döntenie.
Ezt a nézetet maga a Legfelsőbb Bíróság egyik tagja Elena Kagan is megerősítette, amikor az meghallgatáson kijelentette: „Mi ott bíróság vagyunk – mi nem igazán értünk ezekhez a dolgokhoz. Nem mi vagyunk a az internet 9 legnagyobb szakértője.” Ugyanakkor a jelenlévő újságírók szerint az is kiderült, hogy a bíróság tagjai tisztában vannak azzal, mekkora jelentősége van a döntésüknek – és milyen következményekkel járhat, ha rosszul döntenek. A másik oldalról persze az is kérdés, hogy az ideológiai alapon végletekig megosztott amerikai törvényhozás miként tudna mindenki számára elfogadható megoldást találni.
