Amikor egy egész ipari szektor – például az autógyártás – leáll, mert nem tudnak beszerezni egy lényeges alkatrészt, akkor minden megmozdul, hogy ilyen helyzet többé ne fordulhasson elő. Ez történt egy évvel ezelőtt, amikor az Európai Bizottság benyújtotta az európai chiptörvényt, a European Chips Actet.
◼︎ Digitális Európa sorozat, 1. rész
A világ GDP-jének közel negyedét a digitális gazdaság termeli, ebben központi szerepet játszanak a félvezetők. Nem meglepő módon a félvezető a világkereskedelem negyedik legfontosabb terméke a nyersolaj, az autóalkatrészek és a finomított olaj után. Egy átlagos autóba körülbelül 1400 félvezetőt építenek be, ezek vezérelnek minden elektromos rendszert, a légzsákoktól a motorig, de nemcsak autókban, hanem lassan mindenben, ami árammal működik.
A félvezetőgyártás öt fő lépcsőből áll a tervezéstől a végső termékig. Egyéb termékek esetében ezeket általában egy cég viszi végig, de a félvezetőiparban ez inkább kivétel. Ennek oka, hogy minden folyamat más-más magas szakértelmet igényel és igen beruházásigényes, ezért az egyes szakaszokat más és más cég kezeli. (Lásd az „A félvezetőgyártás öt szakasza” című keretet!) De vannak vállalatok, amelyek a chipek tervezését, gyártását és eladását egyben viszik végig, ők az IDM-ek (integrated device manufacturers). A félvezetőipar szereplői a világ minden táján működnek, az USA-ban, Kínában, Dél-Koreában, Tajvanon és Németországban.
A szektor tagoltságára a járvány mutatott rá
| Digitális Európa
A technológiai fejlődés és a digitális átalakulás elérte az Európai Unió szabályozási tevékenységét is. A változó világra válaszul az EU egyre újabb és újabb területeken hoz a digitális gazdaságra is nagy hatást gyakorló jogszabályokat. Most induló sorozatunkban a legfontosabb szabályozásokat mutatjuk be. |
A fentiekből is látszik, hogy a félvezetőipar, habár kevés szereplős, de meglehetősen fragmentált. Ez addig nem volt gond, amíg az ellátási és szállítási lánc megfelelően működött, de közbejött a Covid, és a lezárások miatt hirtelen semmi sem lett megfelelő. Érthető tehát, hogy egy 27 országból álló konglomerátum számára egy ilyen mértékű kitettség magas kockázatnak számít, még akkor is, ha az EU-ban is van chipgyártás, amely 9 százalékot tesz kik a világ termeléséből. (Volt ez több is, az 1990-es években 40 százalék, a 2000-es évek elején 24, és ez csökkent 10 százalék alá.)
Tavaly februárban az Európai Bizottság nagyszabású csomagot jelentetett meg, amellyel, a tervek szerint, az EU részesedését, ha nem is 24, de 20 százalékra emeli 2030-ig. A közlemény szerint „az EU több mint 43 milliárd eurónyi köz- és magánberuházást fog mozgósítani, és intézkedéseket fog bevezetni, hogy a tagállamokkal és nemzetközi partnereivel együtt felkészüljön az ellátási láncok jövőbeli zavaraira, előre tudja jelezni azokat, és gyorsan reagálni tudjon rájuk”. Az ellátási láncok figyelése mellett a Chips Act másik két fontos pillére a kutatás-fejlesztés és innováció támogatása, valamint beruházásösztönző támogatások biztosítása félvezetőgyárak telepítéséhez és bővítéséhez.
Az időzítés szerencsésnek mondható, mivel az egyik legnagyobb IDM, az Intel, már jelezte, hogy új gyártóüzemet tervez Európában, és egy meglévőt, az irországit bővíti. Elemzők szerint azonban még ezzel is nehéz lesz az EU-nak megduplázni a részesedését 2030-ig, legjobb esetben megmarad a jelenlegi szinten. Ennek oka, hogy nem elég pénzt biztosítani, a gyártási kapacitás létrehozása, a szakemberek képzése, a chipek tervezése mind olyan folyamatok, amelyeket nem lehet gyorsítani.
A kapcsolatok bonyolultságára jó példa Kína, amely nagy erőfeszítéseket fejtett ki, és sok pénzt fektetett be évekig, hogy megszüntesse, de legalábbis csökkentse függőségét a nyugati ellátási láncoktól – eddig sikertelenül. Ez azt jelenti, hogy bármilyen szándékot a stratégiai autonómia megvalósítására, azaz teljes függetlenségre, igen óvatosan kell kezelni, mert a bonyolult kapcsolatok miatt lehet, hogy többet ront a jelenlegi helyzeten.
Nemcsak az EU szeretne függetlenné válni
| A félvezetőgyártás öt szakasza
– Tervezés, specifikációk elkészítése |
A helyzetet bonyolítja, hogy az Egyesült Államok is a piaci részesedés növelését és a másoktól való függőségének csökkentését szeretné elérni. Számítások szerint az EU esetében a 20 százalékos részesedés eléréséhez nagyjából 164 milliárd dollár beruházás szükséges. Ha az USA szeretné visszanyerni a 30 évvel ezelőttii 37 százalékos részesedését (a mai 12 százalékról), akkor ez 300 milliárd dollárba kerülne. Mindkét összeg nagyságrendekkel több, mint az eddigi vállalások, és nem látszik, hogy a különbözet honnan fog származni.
Paul Timmers, az oxfordi egyetem kutatója szerint minden hiányosságával és kockázatával együtt a European Chip Act fontos előrelépés, mert megnyitja az utat egyéb átfogó, stratégiai autonómiatervek felé. Ma már elengedhetetlen a szuverenitást gyengítő függőségek kezelése. „Nem utolsósorban a stratégiai autonómia politikája olyan kell legyen, amely megoldást ad arra, hogy egy függőségekkel teli világban éljünk”, írja Timmers.
Az európai terv hiányosságaira a Bruegel tanácsadó cég elemzése világít rá. A terv jelenleg a chipgyártást általában jelöli meg célként, holott nem erre van szükség: ki kell választani azokat a résztechnológiákat, amelyeket Európa hasznosítani tud. Nincs szükség például az összes fejlett technológiájú chipre, hanem csak néhányra. Továbbá, ha az állami programok ráépülnek a magáncégek kapacitásaira, annak túltermelés lesz az eredménye.
Nagyobb léptékben az EU és az USA közötti támogatási versengés kereskedelmi konfliktusokhoz vezethet. Összegezve, az EU-nak arra kellene összpontosítania, hogy a félvezető iparnak csak azokat a részeit fejlessze, ahol stratégiai előnyt tud szerezni. Fölösleges masszív támogatásokat csatornázni olyan chipek gyártására, amelyeket az EU nem fog használni, ehelyett inkább a kutatás-fejlesztést kellene támogatni a Bruegel szerint.
