Magyarország véglegesen leszakad a digitális írástudatlanság felszámolásában, ha nem cselekszik most, a huszonnegyedik órában. Mindössze 10–15 milliárd forint kellene ahhoz, hogy legalább másfél millió embernek adjunk esélyt a belépésre az információs társadalomba.
– Az ország versenyképességét sokféleképpen lehet javítani, ennek egyik eszköze a digitális esélyegyenlőség megteremtése. Mitől függ ez?
– Többek között az eszközellátottságtól, a sávszélességtől és a közösségi internet-hozzáférési helyek számától. Ezekkel nincs is olyan nagy probléma. Az ember akkor kezd el gondolkodni, amikor látja, hogy az EU-s pénzekből intelligens táblákkal, trendi pc-kkel, laptopokkal felszerelt iskolákba nem hívják be a nem iskolásokat, vagy az olyan internet-népszerűsítő programok, mint a Kattints rá Nagyi, a Netrekész vagy a NetX1 legfeljebb csak néhány ezer embert értek el. Márpedig, amíg ezek a programok nem tömegesednek, addig nem tudunk semmi olyan hatást elérni, amely az emberek millióiban kelti fel az igényt. Ezt az igényt sokféle módon fel lehet kelteni. Új technológiai megoldásokkal, innovatív eszközök piacra dobásával, de lehet úgy is, hogy például az államtól az emberek kikövetelik az elektronikus közigazgatási szolgáltatások felhasználóbarát kialakítását. A tömegigények nyomán pedig önmagát erősítő fejlődés indulhat be.
– Ön szerint mit kellene tenni, ez mennyibe kerülne, mennyi idő alatt menne végbe és hol?
– Három év alatt 10–15 milliárd forint: ez az pénz egészen biztosan lehetővé tenné, hogy legalább másfél millió, még „érintetlen” ember 18–20 óra alatt hozzájusson a minimális tudáshoz, azaz internethasználati, elektronikus levelezési, szövegszerkesztési alapismeretekhez. Ez az összeg elenyésző ahhoz képest, hogy ennek befektetése mekkora társadalmi és gazdasági hasznot hajtana. Mindehhez mindenekelőtt szükséges egy központi kampány az igényfelkeltéshez masszív állami részvétellel és profi reklámszakemberekkel, együttműködésben a „megszállott” kezdeményezőkkel. Ezután valódi – a jót jól akaró – összefogással a terjesztésbe, képzésbe már számos intézmény, szervezet bevonható, aminek során, nem utolsósorban, munkaalkalmak is teremtődnek. Mindez a közösségi helyeken kivitelezendő, csak hogy néhányat említsek: eMagyarország-pontok, könyvtárak, posták, iskolák, művelődési házak.
– Hogyan lehet másfél-kétmillió embert érintő központi kampányt menedzselni? Nem túl nagy falat ez?
– Az adminisztrációra megvan a gyakorlatunk, hiszen immár több mint 400 ezer ECDL-tanítványt tartunk nyilván központi adatbázisban, minőségbiztosítási rendszerrel. Ez pedig jóval komplexebb feladat, mint egy alacsonyabb szintű tudásmennyiség terítése. S finanszírozni is csak az után kellene, hogy az érintettek már megszerezték a tudást.
– Az Ön által hangoztatott kívánalmak továbbá összecsengenek a kormány egy éve közreadott Digitális Megújulás Cselekvési Tervével. Még sincs minden rendben?
– Ami a cselekvési tervet illeti, annak 84 akciója közül az első a digitálisan írástudók számának legalább egymillió fővel való növelését tűzte ki célul 2014-ig. Azóta is várjuk az akció elindulását. Pedig kezünkben van a lehetőség, de sajnos, nem fog feltűnni, ha nem élünk vele, s ez a legnagyobb baj. Ugyanis nincs mérce, amihez képest kiugorhat, hogy ezen a területen elmaradásban vagyunk. Bár a statisztikákban ki lehet mutatni ezt az elmaradást, de a gazdasági válsággal, végtörlesztéssel, politikai csatározásokkal terhes mindennapokban erre nagyon kevés ember figyel. Pedig már a huszonnegyedik órában vagyunk. Az idősödő népesség egyre jobban leszakad. A felnövekvő nemzedékek beleszületnek ugyan a digitális világba, de nem lesznek annak tudatos használói. Néhány év múlva már nem lesz kérdés a digitális írástudatlanság, hiszen elárasztanak minket az eszközök, és lehet, hogy kényszerből, de nem lesznek digitálisan írástudatlanok – funkcionális digitális analfabéták viszont tömegével maradnak.
