Az ember nem akar mindenáron jó főnök lenni. Az ember, ha van egy kis esze, nem elsősorban jó főnök akar lenni. És különben is mitől jó egy főnök? És kit mondhatunk főnöknek? És ki mondja meg, vagy miként válik nyilvánvalóvá, hogy valaki jó főnök?
■ Menedzsment
Webes kalandozásaim során újabban azt kutatom, hogy vajon mik a jó főnök szakmai körökben elfogadottnak mondható ismérvei, és mint mindig, az egész témát az informatikai vezető szemszögéből is vizsgálom, ami azt jelenti, hogy ebben az esetben nem egy elsőszámú vezetőről van szó, hanem olyasvalakiről, aki a második sorban tevékenykedik, merthogy neki aztán biztosan van legalább egy főnöke.
Kérdéseimnek mindössze egy rövid válogatását illesztettem be a felvezetőmbe – hogy is venné ki magát, ha a felvezető egymaga olyan hosszú, mint az ehelyütt megszokott fejtegetés teljes, kötött terjedelme. A „jó főnök” témája rendkívül bonyolult, még annak is, aki akár csak egy vagy két aspektusának a taglalásába vág bele. Az efféle, gyors elolvasásra szánt elmélkedések kénytelenek durva egyszerűsítésekkel élni, így aztán csupán a szerencsének köszönhető, ha olykor mégis tartalmaznak olyan állításokat, mondatokat, mondatdarabkákat, amelyek, ha másra nem is, de legalább arra jók, hogy a téma tovább gondolásra inspirálják az olvasót.
Az egyik legveszélyesebb leegyszerűsítés az, hogy az ilyen eszmefuttatásokban nem említtetik, éppen milyen helyzetben is van a szóban forgó vállalat, ahol azt vizsgáljuk, jó-e az éppen aktuális főnök. Aztán annak taglalására sem jut sok szusz a szakíróktól, hogy nincs főnök főnök nélkül. Az üzleti életben igen ritka az a konstelláció, amikor a vállalkozást vezetőnek nincs főnöke, azaz nincs fölötte olyan, akinek rendszeresen be kell számolnia, és aki utasításokat adhat neki (ilyesmi a leggyakrabban a kis és közepes vállalatok világában fordul elő, ahol az egyetlen – vagy többségi – tulajdonos egyben a vállalkozás elsőszámú vezetője is).
Még egy lényeges dolog a tisztázandók közül, mielőtt nekiveselkedne bárki témánk tanulmányozásának: a „főnök”, akiről beszélünk, voltaképpen vezető (leader) vagy menedzser (manager)? Ha most visszaidézem azt a több tucat szakmai írást, amelyet volt érkezésem elolvasni a „jó főnök” tárgyában, nekem úgy tűnik, hogy a jó főnök esetében a leaderre gondol az elemzők többsége, vagy olyan menedzserekre, akik voltaképpen leaderek.
Rövidnek nem mondható szakmai karrierem során sokféle főnökkel hozott össze a vaksors, akik többségében magyarok voltak, de jelentettem svéd, amerikai és osztrák főnöknek is. A mai napig a számomra legkedvesebb főnök szinte minden olyan értékkel rendelkezett, amit manapság a jó főnök esetében emleget a szakirodalom. A sajnálatos tény viszont az, hogy e főnökömnek is voltak főnökei, akik nem a szakirodalmat bújták és nem az ott olvasható elméleti fejtegetések szerint döntöttek vezetői sorsoktól. Így aztán együttműködésem e vezetővel fájdalmasan rövidre sikerült.
A vezetőnek, lehet elsőszámú vagy harmadik szintű, az adott vállalkozás kereteiben belül és kultúrájának figyelembevételével, ezekhez igazodva, hasonulva vagy éppen ezeket megújítva alakíthatja saját szerepét. Később aztán elválik, hogy jó főnök lesz-e belőle. Hogy miként? Ne tőlem kérdezzék.
