Bár a gazdasági válság (állítólag) elmúlt, a vállalkozások jó része továbbra is csak nehézkesen tudja finanszírozni a jövő növekedését megalapozó kutatásait vagy akár napi üzletkötéseit. Merre lehet még nyitott pénzcsapokat találni? – erre kereste a választ a júniusi itbusiness club.
A klasszikus piaci működés szerint háromféle forrásból juthat pénzhez egy vállalkozás, ha fejlesztésre akar költeni: hitelből, tőkebevonásból vagy támogatásból – kezdte bevezető előadását Szűcs András, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. üzletágvezetője. Ma Magyarországon mindegyikhez hozzá lehet jutni, csak éppen más-más nehézségekkel kell szembenézni, és igencsak eltérő az így megszerezhető pénzösszeg nagysága.
Hitelszűkében
Egy normálisan működő gazdaságban a külső források bevonásának legegyszerűbb módja a banki hitel lenne. A gazdasági válság óta – amely most ráadásul pontosan a pénzügyi szektorból indult ki – viszont egyáltalán nem könnyű hitelhez jutni, és fokozottan igaz ez Magyarországra. Hazánkban mintha tökéletesen beigazolódna a régi Murphy-törvény igazsága: ahhoz, hogy hitelhez juss, először be kell bizonyítanod, hogy nincs rá szükséged.
Mindennek az az oka, hogy a még mindig bizonytalan környezet miatt a bankok igyekeznek a minimálisra csökkenteni kockázataikat, és nagyon megnézik, hogy kinek, milyen célra és milyen feltételek mellett adnak hiteleket. Ebből a szempontból az informatikának nincs igazán jó renoméja, hiszen az itt tevékenykedő cégek által előállított termékek – tipikusan szoftverek – banki szemmel nem tekinthetők igazán jó fedezetnek.
Saját bőrén tapasztalta ezt a Számalk is, amikor új székházának felépítéséhez szeretett volna bankhitelt felvenni – emlékszik vissza a történtekre Zárda Sarolta, az oktatási cég ügyvezető igazgatója. A hiteligénylés egybeesett a válság kitörésével, és olyan bankok, amelyekkel korábban kimondottan jó viszonyban voltak, egyből elzárták a pénzcsapokat. Hasonló tapasztalatokról számolt be Azurákné Horváth Zsuzsanna, az Axis Consulting 2000 Kft. ügyvezetője is. Korábban a bankok maguk ajánlgatták különféle hitelkonstrukcióikat; a válságban, amikor viszont tényleg szükség lett volna az áthidaló kölcsönökre, még a folyószámlahitelt is annyira visszavágták, hogy az már a napi működésben is gondokat okozott.
A kicsik jobbak?
A különféle formákban támogatott pénzügyi konstrukciók sem növelik nagymértékben a hitelek elérhetőségét. A Széchenyi-kártya által kínált összegek csak csekélyebb jelentőségű fejlesztésekre elegendőek (tipikusan nem is erre, hanem forgóeszközhitelként használják ezeket). Elérhetők még a Jeremy-program keretében EU-támogatott hitelek is, ezek felhasználása azonban Magyarországon rendkívül alacsony, noha a felhasználható keret régiós összehasonlításban is nagyon magas (mintegy 200 milliárd forint) – mondja Szűcs András.
A MAPI üzletág-vezetőjének tapasztalata szerint könnyebb hitelhez jutni azoknál az új vagy kisebb bankoknál, amelyek nem cipelik magukkal az elmúlt 8-10 év rossz portfólióját, és ezért nagyobb szabadsággal tudnak mozogni a piacon. Egybevág ezzel a piaci szereplők tapasztalata is. A már említett finanszírozási bonyodalmak és a nagybankok rugalmatlansága vezetett oda, hogy a Számalk most a Mecsek és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezeti számláit, említi saját példájukat Zárda Sarolta.
Tapasztalatlanság mindkét oldalon
A fejlesztési pénzek másik nagy forrása a tőke. Ez lehet korábban felhalmozott saját tőke (ez viszont a magyar cégekre nem jellemző), de méginkább külső tőke – folytatja az osztályozást Szűcs András.
Az informatikai vállalatok számára sokkal nagyobb lehetőséget jelent(ene) a kockázati tőke. Ehhez azonban csak komoly feltételekkel lehet hozzájutni: a kockázati tőkés csak akkor fektet be a vállalkozásba, ha meghatározó tulajdonrészt szerez benne (ami az önállóság feladását is jelenti). Továbbá legalább 30 százalékos hozamelvárása van befektetésével szemben, amit pár év múlva rendezett körülmények között szeretne kivenni a cégből.
Ráadásul az egész kockázatitőke-rendszer még gyerekcipőben jár Magyarországon. Felkészületlenek a tőkére váró vállalkozások: mivel nincs fedezet (illetve csak a vállalkozás tulajdonrésze és remélhető jövőbeni sikere jelenti a fedezetet), minden részletre kiterjedő, nagyon megalapozott számokat tartalmazó üzleti tervet kell bemutatni, amihez kevesen értenek. Még kevesebben tudják, hogy miként kell a tőkebevonás teljes folyamatán végigvezetni a céget.
De a kockázatitőke-társaságok némelyike is csak most ismerkedik a hazai lehetőségekkel és alakítja ki saját folyamatait. Így fordulhatnak elő olyan esetek, mint amilyenről Jáger László, a CardSolutions Group stratégiai igazgatója számolt be. Cégcsoportja már több mint 800 ezer, kedvezményes vásárlásra is jogosító kártyát üzemeltet Magyarországon, amelyeket előre feltölthető, internetes vásárlásra is alkalmas, multifunkcionális fizetési kártyává fejlesztették volna. A fejlesztéshez 50-100 millió forint közötti összegre lett volna szükségük, de a megkeresett társaságok többsége azzal utasította el kérésüket, hogy egymillió dollár/euró alatt nem foglalkoznak befektetéssel. Végül több társasággal is sikerült megkezdeniük a tárgyalásokat, de a kiválasztott befektetőjelöltek mindig újabb és újabb ötletekkel álltak elő: találják ki a rendszer jól hangzó márkanevét; szabadalmaztassák a megoldást; kössenek előszerződést egy jelentős felhasználóval; végül pedig emeljék fel a cég alaptőkéjét – panaszkodik Jáger László.
A fenti nehézségek miatt a kockázatitőke-bevonás inkább elméleti lehetőség, mint gyakorlat a magyar valóságban. (Egy további buktatóról lásd keretes írásunkat.) Mindezek hatására hiába van ma Magyarországon hat-nyolc társaságnál mintegy 40 milliárd forintnyi befektethető kockázati tőke, abból alig 5 milliárd forint talált helyet magának – ismerteti az elszomorító számokat Szűcs András.
Támogatás: van, akinek bejött
A bevonható pénzek harmadik forrása – amelyre a kis és közepes vállalkozások talán a legnagyobb eséllyel pályázhatnak – az állami, illetve európai uniós támogatás. Bőven jut ebből az informatikai cégeknek is: már az első Széchenyi-tervben is voltak informatikai jellegű pályázatok, és azóta is számtalan pályázati kiírásban jelent meg az informatika önálló prioritásként vagy horizontális célként. Az informatikai célú fejlesztési pénzek egyik nagy forrása a Gazdaságfejlesztési operatív program (Gop), de beszállítóként az Elektronikus közigazgatás operatív program (Ekop) kiírásaiból is részesedhetnek a magyar informatikai vállalkozások.
Uniós pénzeket tudott fejlesztésre fordítani az NNG (korábbi nevén Nav N Go) is. A kizárólag navigációs szoftverek fejlesztésével foglalkozó, mintegy 6 milliárd forintos árbevételének 95 százalékát a világpiacról szerző cég meglehetősen ismert, és mérete alapján hitelképesnek is számít, a tulajdonosok mégis elzárkóztak attól, hogy hitelt vegyenek fel – mesél a forrásbevonásokról Szombathelyi Péter, az NNG operatív igazgatója. Ehelyett inkább azt vizsgálták meg, milyen pályázatokon tud részt venni a cég, és a lehetőségek minél jobb kihasználásához egy kétfős pályázatfigyelő részleget is létrehoztak.
Az elmúlt két év során három pályázaton indult a vállalat, és mindhármon nyert is. Az első egy viszonylag kis összegű vissza nem térítendő támogatás volt. A másik kettő már kimondottan kutatás-fejlesztési jellegű pályázat volt, 1,2 milliárd forint összértékben; mivel a támogatási arány átlagosan 36 százalékot tett ki, az NNG 448 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A két pályázat közül az egyiket kimondottan műszaki k+f-re kapta a cég: a mobil navigációban eddig nem használt fejlesztői platform működő prototípusát kellett előállítani. „Szeretném felhívni más cégek figyelmét is, hogy nemcsak kész termék előállítására, hanem az azt megelőző feladatokra is lehet támogatásokat igénybe venni” – adott tanácsot a hasonló cipőben járó vállalkozásoknak Szombathelyi Péter. A másik pályázat célja ennél messzebbre mutató: ez ahhoz segíti hozzá az NNG-t, hogy tartósan autóipari beszállító legyen. Ehhez az kell, hogy az eddig alapvetően kézi eszközökben használt navigációs szoftvereket átalakítsák a beépített navigációs rendszerek igényeihez.
A két projekt mintegy 15 hónapig tart; ezalatt a támogatási pénzt is több részletben kapja meg a cég. Szombathelyi Péter elismeri, hogy komoly adminisztrációval jár a pályázat megírása, fenntartása és követése, ám ezeket vállalható terheknek nevezi. Az is egyértelmű, hogy ekkora támogatást nem tud mindenki igénybe venni (csak azok, amelyeknél folyamatosan van termékfejlesztés), mint ahogy nem minden cég tud két embert fizetni a pályázatok figyelésére (erre viszont lehet külső tanácsadókat alkalmazni).
|
A hiányzó hierarchia |
|---|
|
Hozzájárul a magyar kockázati befektetések alacsony voltához, hogy a hazai rendszer meglehetősen lyukas, nem alakult ki a befektetők máshol megismert és jól működő hierarchiája – mondja Bőgel György, a CEU Business School tanára. A hierarchia első lépcsőfokán az üzleti angyal (business angel) áll, aki a legelső 10-20-30 millió forintot beteszi a vállalkozásba. Amikor ezt felhasználta a cég, és a fejlődéshez további források kellenek, akkor jön el a kockázatitőke-társaság ideje. Ám ezek egymillió dollár alatt nem állnak szóba senkivel, mert nem akarják elaprózni magukat és a gondjaikra bízott pénzt. Ezek után jön az equity befektetés, és az utolsó lépcsőfok a nyilvános megmérettetés, a tőzsdei bevezetés. A tőkebefektetések rendszere csak akkor működik jól, ha a hierarchia minden egyes szintjén van választék. Ha az alsó szintről hiányoznak befektetők, akkor nem lesz utánpótlás, hiszen a cégek nem nőnek fel akkorára, hogy elérjék a kockázatitőke-társaságok ingerküszöbét. Ha felülről hiányzik egy lépcsőfok, akkor pedig nincs húzás a rendszerben. Az is gond, ha a cég nem akar tőzsdére menni: ilyen esetben a nagy equity befektetőnek gondja lesz a kiszállással, mert nem tudja realizálni befektetése hozamát. |
Lehetőségek mindenki előtt
A vállalkozások nagy többsége azonban nem rendelkezik az NNG lehetőségeivel és képességeivel. Ők sincsenek elzárva a pályázati forrásoktól, ám esetükben túlságosan gyakori, hogy a gombhoz varrják a kabátot – magyarán nem a stratégiájukhoz passzoló pályázatokat keresik, hanem olyan projekteket hajtanak végre, amelyekre támogatási pénzeket lehet szerezni.
Tipikusan ilyen pályázatok azok, amelyek vállalatirányítási vagy crm-rendszer bevezetését szolgálják. Fehér András, a Humansoft üzletág-igazgatójának tapasztalatai szerint az ilyen jellegű rendszerbevezetések ritkán sikeresek. Sokszor előfordul, hogy a vállalat még nem érett meg a bevezetésre, és nem tud átállni az erp-rendszer által megkövetelt új folyamatokra, működési módra. Az is gyakran megfigyelhető, hogy a gondokkal küszködő vállalat amolyan mentőövként tekint a szoftverre, ami kihúzhatja a bajból a céget, ám ezek a várakozások a legritkább esetben teljesülnek.
Azurákné Horváth Zsuzsanna arra hívta fel a pályázatokat kiírók figyelmét, hogy az erp- és crm-rendszerek helyett a kisebb vállalkozások esetében nagyobb hasznot hajtana a kontrolling vagy a vezetői információs rendszerek kiépítése. Ezek egyrészt átláthatóbbá és mérhetőbbé teszik a vállalkozás működését, másrészt kisebb kockázatot is jelentenek, mert nem a folyamatokat változtatják meg, hanem a meglévő információk hasznosítását segítik.
Szűcs András minden vállalkozásnak azt tanácsolja, hogy ne csak az informatikai pályázatokat figyelje, hiszen hardver- és szoftverbeszerzésre a legtöbb Gop-pályázatban van lehetőség. Megjelentek kombinált – visszatérítendő és vissza nem térítendő komponenst egyaránt tartalmazó – pályázatok is. Ezek kisebb összegekről, néhány millió forintról szólnak, így kisebb cégek is jó eséllyel pályáznak, ráadásul az ingatlanvásárlástól kezdve az informatikai eszközökbe való beruházásig nagyon sok mindenre fel lehet használni a támogatást.
Schopp Attila
