Technology

Az állam nem állhat le

Az agilis működés is nagy szerepet játszott abban, hogy az államigazgatási rendszereknél nem volt fennakadás a járvány idején, a következő feladat pedig az eddig megszületett megoldások és tapasztalatok beépí­tése a normál működésbe.

Kiosztották az Év Startupja és az Év Startup Befektetője díjat

Idén decemberben hirdették meg először az Év Startupja és az Év Startup Befektetője díjakat az idén indult startup-építő szervezetek (például a Founder Institute, a Startup Hungary és a Tőkeportál) összefogva az évek óta működő Startup Campussal és a Startup Maffiával. A nyerteseket a decemberi 29-i Startup Szilveszter esemény során hirdettek ki.

Mennyi lesz a minimálbér 2021-ben?

Nem tudtak megállapodni a munkaadók és a munkavállalók a minimálbér és a garantált bérminimum 2021-es emeléséről. A kormányzat kompromisszumos megállapodás kialakításában érdekelt, ezért az egyeztetések januárban folytatódnak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).

Windows és Linux egyaránt veszélyben

Biztonsági kutatók egy új rosszindulatú programot fedeztek fel, amely egy legális kriptovaluta bányászó programot telepít a nem megfelelően védett Windows- és Linux-szerverekre.

Nagy pénz, nagy buli – a globális ICT-piac meghatározó üzletei 2020-ban

Idén eddig a lapkagyártók hajtották végre a legnagyobb üzleteket a technológiai szektorban: az AMD és az NVIDIA is nagy bevásárlást csinált. A kockázatitőke-cégek nem ijedtek meg a koronaví­rus-járványtól, az első 9 hónapban közel 200 milliárd dollárnyi forrás érkezett tőlük a startupokhoz.

Gigaforintos üzletek az ICT-piacon

Bár érződik a koronaví­rus-járvány hatása a hazai infokommunikációs piacon, idén is szép számmal akadtak komoly üzleti bejelentések. Tőzsdei bevezetés, felvásárlások, sokmilliárdos megrendelések, új beruházások mellett űrcég-alapí­tás is szí­nesí­tette az évet.

Jövőre új jótállási szabályok jönnek

A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az újévben hatályba lépő szabályváltozások.

Szabadalmakat és védjegyeket digitalizálnak

Több százezer oldalnyi kulturális és ipartörténeti dokumentumot digitalizál és tesz online szabadon elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top