Technology

Orbán Anita a Vodafone Magyarország új vezérigazgató-helyettese

2021. január 4-től Orbán Anita tölti be a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját, egyúttal januártól az igazgatótanács tagja is lesz. Az új vezérigazgató-helyettes a Tellurian LNG fölgázipari vállalat londoni leányvállalatától érkezett a Vodafone-hoz.

Jön az 5G az olcsóbb mobilokba

A Qualcomm kedvező árú okostelefonokba szánt új Snapdragon 480-as processzora az első olyan 4-es szériájú lapka, amely 5G-képességeket kínál.

Mesterséges intelligenciával a produktivitásért

Hogy lesz egy kis magyar cégből a régióban is számottevő szereplő, aki már mesterséges intelligenciát is alkalmaz? Egerszegi Krisztiánnal a MiniCRM Zrt. cégvezetőjével beszélgettünk erről.

Egyszerűsödik az ügyintézés

A 2010-ben megkezdett bürokráciacsökkentés részeként 2021. január 1-jével tovább egyszerűsödik az ügyintézés az állampolgárok és a cégek számára.

Felélesztette a tévézést a ví­rus

A járvány gyors és rugalmas reakciót igényelt a vállalatoktól technológiai téren is. Azok a technológiák terjedtek látványosan 2020-ban és lesznek meghatározóak 2021-ben is, amelyek reziliens, rugalmas és agilis változást tesznek lehetővé.

Műanyag-megtakarítás a SIM-kártyák forgalmazásában

2020 áprilisában jelentette be a Vodafone Magyarország, hogy hitelkártya méretű SIM-kártya tartóit fele akkorára cseréli. A bolygónk védelmét szolgáló intézkedés április óta 1,6 tonna műanyag megtakarítását eredményezte. A kezdeményezés a Vodafone már meglévő fenntarthatósági programjának része. A régi SIM-kártya tartók kivezetését 2020 végéig vállalta a szolgáltató.

Hosszabbított hitelmoratórium

A világjárvány második hullámára való tekintettel a kormány június 30-ig meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot. Az ügyfeleknek csak akkor kell felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének az eddigi helyzetükön.

Ezekre a B2B-technológiákra figyeljen a vállalata

A kollaborációt, a felhős technológiákat és az IT-biztonságot hozta előtérbe a járvány sújtotta 2020-as év, és ezek a technológiák 2021-ben is a vállalati működés alapját képezik. í–sszeállí­tásunkban az ITB 2020-ban legsikeresebb IT-mendzserei Top 25-ös listájának szereplőit, a legsikeresebb ICT-cégeket, valamint CIO- kat kérdeztünk meg arról, hogy szerintük mely technológiai trendek határozzák meg a 2021-as évet. A dobogós helyezettek ezeket a technológiákat emelték ki.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top