A sikeres digitális transzformáció összetevői
Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, hogy milyen útjai vannak a vállalati informatikai értékteremtésnek. Most azt nézzük meg, hogy mi minden szükséges még a sikeres

A San Franciscói Deep Cogito modelljei a cég állítása szerint felülmúlják a hasonló számú paraméterű, nyílt nagy nyelvi modelleket, egyúttal fontos lépést jelentenek az általános

A Szilícium-völgyben sétálóknak a hétvégén nem mindennapi élményben lehetett részük: a zebránál elhelyezett átkelést segítő gombok nem a megszokott jelzést adták le, hanem Elon Musk

A megújuló Bay Voucher Program keretében maximum 100 millió forintos támogatást vehetnek igénybe kutatási, fejlesztési és innovációs elképzeléseik megvalósítására a hazai kis- és közepes vállalkozások.

Egyszerre három új változatban is bemutatta új MI-modelljét, a GPT 4.1-et az OpenAI. A friss verziók a cég szerint „mindenben” jobbak az elődöknél. Hétfőn

A vállalatok és beszállítóik kapcsolatában gyakran felmerülő kihívás a különböző jövőképek megléte, és az ezekből fakadó félreértések. Különösen fontos ez a helyzet azok számára, akik

Hamarosan ismét felbukkan a Copilot+ PC-kben a Windows tavaly bemutatott, majd gyorsan visszavont Recall funkciója, amely automatikus mentéseket készít a képernyőn látható tartalomról, hogy a

Több kontinensen is emelte PlayStation 5 konzolja árát a Sony. Az USA egyelőre kimaradt, de valószínűleg oda is jönnek a magasabb árak. 450 euróról

Április közepére több mint kétmillióan töltötték le a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazást, amelybe legújabb funkcióként megérkezett az online szelfis azonosítási mód. A DÁP app

A mesterséges intelligencia látványos térnyerése nemcsak a digitális gazdaságot formálja át, hanem komoly nyomást helyez a globális energiarendszerekre is – figyelmeztet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA)

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.