Technology

A pandémia ellenállóbbá tette a vezetőket

2020 januárjában minden cégnek jól átgondolt tervei voltak a jövőre: a Covid azonban felülírta a feltételezéseket, a stratégiák érvényüket vesztették. Példátlan sebességgel váltak alkalmazkodóbbá és reszponzívabbá a szervezetek. A 2021-es terveket már olyan vezetők készítették, akik 2020-ban bizonyították ellenállóképességüket. A Deloitte 12. alkalommal készített éves összefoglaló tanulmányt a jövő technológiai trendjeiről.

Nagyon jó hír a Netflixtől

Azt ígéri a streaming szolgáltató, hogy az elkövetkező időszakban hetente legalább egy új filmet for bemutatni.

Új mobilkapka a Samsungtól

Bejelentette a Samsung azt az Exynos 2100-as processzort, amely központi eleme lesz az Egyesült Államokon kívül értékesített Galaxy S21 modelleknek.

Robot segít az ügyintézésben

Nagyívű tervei vannak a Belügyminisztériumnak a mesterséges intelligencia államigazgatási felhasználásával. Videós arcfelismerésen alapuló azonosítás, élőbeszéddel elindított automatizált ügyintézés, virtuális orvosi rendelők – csak néhány az idénre tervezett szolgáltatások közül. Hajzer Károly, a BM informatikai helyettes államtitkára szerint a cél az, hogy az ügyintézők mentesüljenek a monoton munkavégzés alól, az állampolgárok számára pedig felgyorsuljon az ügyintézés folyamata azáltal, hogy több erőforrás jut a bonyolultabb, nagyobb szakértelmet igénylő feladatokra.

Korrigált a bizalmi index

Januárban a decemberi jelentős csökkenést követően csaknem novemberi szintjére erősödött vissza a GKI fogyasztói bizalmi index.

Vége a Flashnek

Megkezdte az Adobe a Flash tartalmak blokkolását, amelyek helyett egy, a Flash Player lejátszó eltávolítására felszólító üzenet jelenik meg.

Vezetőkiválasztó cégek 2020-as rangsora

Cég neve Vezetőkiválasztásból származó nettó árbevétel 2019-ben (millió Ft) 1. Friisberg & Partners International Kft. 722 2. HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. 590 3. SpenglerFox

Fura változtatás jön a Firefoxba

Folyamatosan fejlesztgeti a Firefoxot a Mozilla, hogy elkerülje a program piaci részesedésének a Chromium-alapú, új Edge térnyerése miatti további csökkenését.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top