Technology

Amikor fontos, hogy a tudásról legyen papír

Kisebb a hiány kiberbiztonsági szakemberekből, mint a korábbi években, de így is lasszóval kell fogni őket. Egy nemzetközi felmérésből az is kiderül, hogy a kiberbiztonsággal foglalkozók rendkívül elégedettek munkahelyükkel, jól keresnek, a tanúsítvány pedig sokat nyom a latban.

Megszerezni (sem) könnyű, megtartani nehéz

Már a pandémia előtt is egyre növekvő igény mutatkozott a tehetséges fejlesztők iránt, egy év leforgása után pedig most ott tart az IT-munkaerőpiac, hogy külföldi és hazai vállalatok kiélezett harcot folytatnak a szakképzett munkaerőért, ami a fizetésben, juttatásokban és egyéb bérösszetevőkben is megmutatkozik. Ebben fokozódó versenyhelyzetben cégvezető legyen a talpán, aki meg tudja tartani a néha üresjáratokban unatkozó, izgalomra vágyó fejlesztőjét, akit ráadásul ajánlatok tucatjával bombáznak. Hogyanok, mikéntek és gyakorlatba is átültethető tippek a megtartás zászlaja alatt.

A videós kapcsolat kevés, intelligens megoldások kellenek

Az egyik infokommunikációs szegmens, amely nemcsak a globális járvány alatt és miatt növekszik, az online videókonferenciáké. A pandémia csak ráerősített a távmunka, az otthoni munkavégzés, a digitális oktatás, a távolból végzett egészségügyi ellátás fejlődésére. Az online videókonferencia is intelligenssé és nyitottabbá válik.

Magyarok az élvonalban

MI-re alapozott, új kutatási projektet indít hazai fejlesztőközpontjaiban a GE Healthcare. A magyar kormány támogatásával, 3,35 milliárd forintos összköltséggel megvalósuló fejlesztésről, valamint az egészségügy jövőjéről Ascsillán Endrével, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnökével és Ferik Attilával, a GE Healthcare szoftverfejlesztési igazgatójával beszélgettünk.

Már lehet jelentkezni a Vodafone Alapítvány 15 millió forint összdíjazású pályázatára

Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a nagy sikerű Vodafone Digitális Díjat, mellyel célja, hogy ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra idén olyan projektekkel lehet nevezni, melyek az oktatás, az egészségügy vagy a környezetvédelem területén könnyíthetik meg mindennapjainkat. A Vodafone Digitális Díj részletei itt érhetők el.

A technológiai kihívásra adott válasz a digitális jegybankpénz

A digitális jegybankpénz, mint törvényileg kibocsátott fizetőeszköz, a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére, mondta Kolozsi Pál Péter a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a Külügyi és Külgazdasági Intézet online kerekasztal-beszélgetésén.

Szárnyal a streaming a világban

A Disney Plus streamingszolgáltatásra január elején már 94,9 millióan fizettek elő, egyetlen hónap alatt több mint 8 millióval nőtt a megrendelők száma.

3,8 milliárd forint reklámadót fizetett a Facebook

Varga Judit igazságügyi miniszter „fontos és jó irányba tett lépésről” számolt be a nagy technológiai cégekkel történő törvényes és rendezett együttműködésben a Facebook-oldalán.

Egymilliárdos megtakarítás

Mintegy százezer család igényelte eddig az ingyenes internetet, így a magyar emberek közel egymilliárd forintot takarítottak meg a koronavírus-járvány idején, jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top