Technology

Összefogás az agrárágazat digitalizációjáért

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről. A február 15-én aláírt nyilatkozat a MATE jogelődjével kötött megállapodás helyébe lépve – elsősorban az adatgazdaság beindításának támogatása és a logisztikai kompetenciák fejlesztése érdekében –, kibővített szakmai területeken fekteti le a szervezetek közötti együttműködés kereteit.

Felértékelődött a stabil és gyors otthoni internetkapcsolat

Visszafogottan nyilatkoztak lapunknak idei terveikről a hazai távközlési piac meghatározó szereplői, pedig az eddigi ismereteink alapján 2021 is tartogat izgalmakat ebben a szegmensben. Az 5G-s lefedettség növelése a prioritások között van, de a jelentősen bővülő adatforgalom és sávszélesség-igény miatt a vezetékes hálózatok esetében is további fejlesztésekre számíthatunk.

Egyre több vállalat figyeli az otthonról dolgozókat

A Skillcast és YouGov tavaly decemberben végzett kutatása szerint öt vállalat közül egy használ olyan technológiát, amely nyomon követi az otthonról dolgozó alkalmazottak online tevékenységét, vagy tervezi ilyen bevezetését a jövőben.

Újabb napelempark

Napelemparkot adott át szerdán Nógrád megyében a Greentechnic Hungary: a 20 megawatt teljesítményű, Mátraverebély és Bátonyterenye között kiépített napelemparlétesítmény 11 ezer család villamosenergia ellátását biztosítja majd legalább 25 éven keresztül.

Rengeteg hamis elektronikai eszközt találtak

Több mint 13 ezer, összesen 1,3 milliárd forint értékű hamis elektronikai eszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala megyei munkatársai egy Távol-Keletről érkező konténerben.

Össztűz alatt a leggyengébb láncszem

Az ellátási láncon keresztül érkező támadások ellen felkészülni a legnehezebb, mert megbízhatónak vélt forrásból érkeznek. A magyar kkv-k nemzetközi világcégek elleni támadások kiindulópontjai lehetnek úgy, hogy nem is tudnak róla. A diverzifikált, többszintű és multivendor alapú védekezés lassíthatja a támadást.

Magyar GDP: 5,1 százalékos csökkenés

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt és 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2020-ban a GDP volumene 5,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 4,6 százalékkal nőtt, jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top