Szolgáltatások egy kézből
A jövőben egyszerűbben vásárolhatnak infokommunikációs szolgáltatásokat a vállalatok, mint ma – ígéri a T-Systems.

Sok cég szinte mindent megtesz azért, hogy weblapjára felhívja az internetezők figyelmét; ennek egyik legjobb módja, ha előkelő helyen szerepel a nagy keresők, elsősorban a Google találati listáján. A Google azonban sok olyasmit is tudhat rólunk, amit még csak nem is gyanítunk.

Az elektronikus aláírási technológia kezdi megtalálni a helyét, de néhány egyszerűbb intézkedés komolyabb lendületet adhatna a piacnak, miközben a használóinak is előnyök sorát kínálná.

Nincs könnyű helyzetben az ügyfél, legyen szó vállalatról vagy magánemberről. Sok a szolgáltató – a régiek mellett új szereplővel is találkozhatunk –, és még több a szolgáltatás, a szolgáltatáscsomag.

Jóllehet Magyarországon kevesebben interneteznek kábelhálózaton, mint DSL-en, a kábeles technológia szerepe vitathatatlan. Ennek egyik jele, hogy idén – első ízben – a kábelszakma képviselői is állami elismerésben részesültek.

A gazdasági válság közepette a tanácsadói szakma nincs válságban, legalábbis ami a vezetési tanácsadást illeti. Ugyanis jó tanácsra fellendülés és krízis idején egyaránt szükség van.

A modern informatikai vezetõnek sokkal jobban kell értenie az üzlethez, mint korábban, és a napi rutin helyett a stratégiai célok felé kell fordítania figyelmét. Ugyanakkor az üzleti vezetés is sokat tehet a CIO munkájának megkönnyítéséért.

A betárcsázásos internetezés jó irányban halad, de az ADSL-nél és a bérelt vonalnál vannak még gondok.

Az egyetemeknek össze kell fogniuk, hogy költséghatékonyan tudják mûködtetni gazdasági rendszereiket.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.