Prágától Vlagyivosztokig
Az elmúlt másfél évtizedben a Sun budapesti irodája modellértékűvé vált a térségben. Ennek köszönhetően magyar irányítású lesz a cég regionális kezdeményezésű „tudásközpontja”.

Az elektronikus útdíjszedés elindulásának legújabb határideje: valamikor 2008-ban.

A hazai törvényekbe is átültetik az Európai Uniónak a hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeire vonatkozó irányelvét (CRD), amely szorosan kapcsolódik a Bázel II néven is ismert tőkemegfelelési szabályozáshoz. Milyen módon kell felkészülniük informatikai szempontból ennek betartására a magyar intézményeknek?

Egy akvizíciós stratégiát folytató regionális vállalatnál az informatikai csapatnak kész „merge and aquisition” technikákkal, metodikával, szakemberekkel kell segítenie az előre menetelő üzletet.

Azt kapta, amire számított: fantasztikus mennyiségû lehetõséget, feladatot, kihívást. No meg egy új iparágat, amit tanulgat. És embereket, akik rettentõen nyitottak, kommunikatívak, sorban kapja tõlük a visszajelzéseket.
Sokan ódzkodnak attól, hogy az informatikai biztonságot ne házon belül, a helyszínről biztosítsák. A Citigroup azonban úgy vélte, hogy hatékonyabban és magasabb minőségben tudja ellátni a szükséges funkciókat néhány szolgáltatóközpontból, amelyek egyike idén tavasztól Magyarországon működik.

A kormány a zsebébe nyúl, de csak a kezdõlökést adja meg az elmaradott térségek infrastruktúrájának fejlesztéséhez.

A budaörsiek akár mobiltelefonjukról is elindíthatják például az anyakönyvi kivonatokkal, lakcímbejelentéssel, vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.

Válság idején sem érdemes felhagyni az informatikai beruházásokkal, ugyanis az it lehet az egyik kitörési pont.

A meglévő három mellé nem tervez újabb integrált processzorplatformokat bevezetni az Intel – mondja a cég EMEA-térségért felelős vezetője.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.