Kicsi pont vagyunk
Magyarországon az államnak és a vállalatoknak sem szabad figyelmen kívül hagyniuk a terrorizmus és a cyberhadviselés veszélyeit, ám nincs okunk paranoiásnak lenni.

Az elmúlt két-három évben szinte nem volt olyan nagyobb informatikai közbeszerzés, ahol ne merült volna fel, illetve bizonyosodott volna be a kartellgyanú. Tanulság a szállítók számára: a versenytörvény nem azonos a cégfilozófiával.

Hét év alatt újabb egymilliárd ember számára elérhetővé tenni az internetet – ezt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé a World Ahead program. A nem csak fejlődő országoknak szánt programból Magyarország is kiveheti a részét.

Üzleti, illetve a helyi informatikai cégekkel szerzett tapasztalattal, az ország és a mentalitás ismeretével indult, és technológiai inkubátorokkal, tõkebefektetõkkel, sikeres pályázatokkal a poggyászában szeretne majd hazatérni Magyarország nemrégiben kinevezett izraeli tudományos és technológiai attaséja.

Év elején látott napvilágot a hír, hogy a HTCC – a Pantel akvizícióját követõen – felvásárolja az Invitelt. Az április 27-én zárult ügylet eredményeként minden korábbi alternatív szolgáltatónál erõsebb versenyzõ jelent meg a hazai távközlési piacon. Kérdés, hogy mindebbõl mit érzékelnek a fogyasztók.

Az innováció a gazdaság motorja. Felmérések igazolják, hogy a fejlett gazdaságokban a GDP-növekedés 60-80 százaléka az innovációból származik.

Szépen gyarapodó felhasználószám, újabb és újabb megoldások tanúsítják: hódít a VoIP. Az internetes beszédátvitel biztonsági kérdéseivel azonban mintha kissé mostohán bánnának az újdonsült felhasználók.

Nyugat-európai piacokra csak egyedi ötletekkel lehet betörni, az adószabályok gyakori változtatása pedig a szabályok gyakoribb áthágásához vezet.

Üzleti döntéseket nem lehet anélkül hozni, hogy ne tudnánk, mi történt a múltban. Sokkal megalapozottabbak lehetnek viszont a döntések, ha arról is képet alkothatunk, mi lesz a jövőben.

Jó volna, ha minél több magyar ICT-cég bekapcsolódna a nemzetközi vérkeringésbe. A feladat nem egyszerű, minden segítség jól jöhet.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.