A Google Fotók MI-eszközei ingyenesen elérhetők
A Google Fotók egyszerűbbé teszi a mesterséges intelligenciával (MI-vel) történő képszerkesztést, mivel egy sor MI-alapú szerkesztőeszköz hamarosan ingyenesen elérhető lesz a felhasználók számára. Az

Nem a Spotify az egyetlen vállalat, amely mesterséges intelligenciával ellátott lejátszási listákkal próbálkozik: az Amazon Music teszteli a „Maestro” nevű MI lejátszásilista-generátort, amely segítségével iOS-en

A Magyar Telekom éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát, amely alapján a 2023-as év után a részvényeseknek 41 561 217 360 forint osztalékot fizet

A Microsoft 1,5 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Arab Emírségek „G42” nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó cégébe, ezáltal az amerikai vállalat kisebbségi részesedést és helyet
A kínai Baidu közölte, hogy az „Ernie Bot” nevű mesterséges intelligencia chatbotja több mint 200 millió felhasználót gyűjtött össze. Az egyre élesedő verseny közepette igyekszik

A svéd Ericsson távközlési berendezésgyártó adózott eredménye 2,6 milliárd svéd koronát (1 korona=33,95 forint) tett ki, mintegy 66 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 1,6

Talán nem túlzás azt állítani, hogy mostanában a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) minden erejével a NIS2, illetve az abból születő, vagy már megszületett magyarországi

Alig egy hónappal a Grok nyílt forráskódúvá tétele után Elon Musk mesterséges intelligenciával (MI-vel) foglalkozó cége, az xAI bemutatta első multimodális modelljét, a Grok 1.5

Az esemény „Csapat” szekciójában szó esett a generációk harcáról, egy olyan történelmi korban, amikor először dolgozik együtt mérhető, adatalapú környezetben a DevOps csapatban 5 (öt!)

A londoni modellnek, Alexsandrah-nak van egy ikertestvére, azonban hús-vér helyett pixelekből készült: a virtuális ikertestvért mesterséges intelligencia generálta. Alexsandrah, aki hivatásszerűen a keresztnevén szólítja magát,

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.