Technology

Szélessávon előre

Terjed a szélessáv, de még mindig kevés a hozzáférések száma. Még csekélyebb azoké, akik valóban kihasználják a nagysebességű internetkapcsolat adta lehetőségeket. Igaz, a hazai szolgáltatásválaszték is meglehetősen korlátozott.

Amit ma megvehetsz…

Mennek-e tűzsdére az év végéig a privatizálásra szánt állami vállalatok, ahogy azt a kormányfő nemrégiben elővezetőtt Új tulajdonosi programja felvázolta; min múlik, mennyit érnek majd a részvényeik, marad-e a lakosok pénze a párna alatt, vagy megnő a részvényvásárlási hajlandóság? Számos kérdés tornyosul a szinte még be sem jelentett, máris feszes menetrend előtt álló program körül.

Irányított minőség

Divatos lett a minőségbiztosítás, a minőségmenedzsment kifejezések használata, illetve a folyamatok minőségének tanúsítása. Olyannyira, hogy sok esetben a borsos összegbe kerülő tanúsítvány megléte a feltétel ahhoz, hogy egy cég
ki tudjon lépni a nemzetközi piacra.

Kalkulált kockázat

Ha rövid a pénzed, toldd meg kockázati tőkével – hangozhatna a modern szólás. Az it-ágazatba (is) befektető kockázati tőkés azonban csak a ténylegesen piacképes fejlesztéseket díjazza – bár utólag sokszor bebizonyosodik ennek az ellenkezője.

Piac, kutatás, közvélemény

Meghatározó lehet a cég versenyképességében, hogy pontos, megbízható információkkal rendelkezik-e a piacról. A piacelemzések megítélése azonban korántsem egyöntetű – derült ki a januári IT-BUSINESS Clubban.

Céges gondoskodás

Számos bizonyíték van arra, hogy a társadalom és a környezet érdekeit szem előtt tartó vállalatok jobb teljesítményt nyújtanak. Ez is azt mutatja, hogy a társadalmi felelősségvállalás több mint gesztus vagy emberbaráti szeretet.

Van még hely az e-kosárban

Jó évet zártak tavaly az online kereskedők: a jelek szerint az internetpenetráció lassú, de folyamatos növekedése és a felhasználói bizalom megerősödése meghozza a remélt eredményt. Az aranybánya kiaknázása azonban nem egyszerű, és nem is sikerül mindenkinek.

Egyre többen mobilak

Az üzleti piacon is megkezdődhet a fix–mobil konvergencia.

Verseny négy játéktéren

Elképzelhető, hogy a jövőben a fogyasztó – legyen az vállalat vagy magánember – csupán egyetlen távközlési társasággal áll kapcsolatban, és egyetlen számlát kap. Lesznek ugyanis olyan szolgáltatók, amelyek egy csomagban kínálják a vezetékes és mobiltelefont, az internetet és a televíziót.

Lánc, lánc, SCM

A szállítási lánc integrációja üzleti szempontból lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy túllépjenek a vállalat határain, és kapcsolatba lépjenek a szállítókkal és az ügyfelekkel. Technológiai szempontból az integráció azt teszi lehetővé, hogy megőrződjenek a meglévő befektetések, és csökkenjen a teljes fenntartási költség.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top