Technology

Szabad az információ

Január elején lépett hatályba az elektronikus információszabadságról szóló törvény. Noha a jogszabály legfõbb célja a hatalom elszámoltathatóságának és a közélet átláthatóságának biztosítása, a gazdasági élet szereplõi is érezhetik hatásait, és élvezhetik elõnyeit.

Hogyan kommu­ni­kál(j)unk?

A gyártók egymás után jelennek meg a piacon az egységes kommunikációt támogató megoldásaikkal. Kérdés, hogyan fogadja a piac a szállítói oldal törekvéseit. Vajon eljött-e már az ideje az egységes kommunikációnak?

Szoftver mint szolgáltatás

Külföldön már bevált módszer, Magyarországon csak most lett igazán aktuális a használat alapú, havidíjas szoftverszolgáltatás.

Gödörbe be, gödörből ki

Tizenöt év óta először Magyarország számára csapolta meg az EU saját fizetésimérleg-javító keretét, amikor 6,5 milliárd eurót vállalt magára a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal közösen összehozott hitelcsomagból. Ezt a lehetőséget először Olaszország használta ki, amely 1993-ban 8 milliárd ecu-t kapott.

Digitális deficit

Az információs társadalom megvalósításának csak első lépcsőfoka a digitális írástudás általánossá tétele. Az e téren tevékenykedő civilszervezetek és a vállalkozói szféra konkrét cselekvési programok helyett stratégiai iránymutatást és nem utolsósorban anyagi forrásokat vár a kormányzattól.

Felpe­zs­dül a mobilpiac?

Megjelent a pályázati kiírás, amelynek nyomán újabb szereplők léphetnek be a mobilpiacra. A kínálat bővülése, a verseny élénkülése kétségtelenül jó a fogyasztónak. Kérdés, időszerű-e most a pályázat, illetve lesznek-e sikeres pályázatok. Az álláspontok – egyelőre legalábbis – eltérőek.

Ültessünk gondolatot!

A környezettudatos viselkedést minden szakmának maximálisan támogatnia kell(ene), s nem csupán papíron. Az informatika viszonylag szerencsés helyzetben van, sok iparágnál több fronton is sokat tehet az ügyért.

Házhoz kell menni

Az ingatlanpiac egyszerre fokmérője és tükörképe a gazdaság egészének. Ebben a tükörben jól látszik minden, ami egyébként jelen van a gazdaságban: eszközökben nem válogató verseny, korrupció, vállalkozások megélhetési harca multinacionális hálózatokkal. A szabad verseny eszköztárában az informatika az egyik legfontosabb.

Márkáról márkára

Egy cég, egy termék, egy szolgáltatás sikeréhez hozzátartozik a márka ismertsége. egy termék megjelenésekor vagy egy régi átmárkázásakor nagy odafigyelést igényel az új brand bevezetése.

A bástyák mögött védtelenül

Becslések szerint naponta hozzávetőleg 120 milliárd spamnek nevezhető e-mail fut keresztül a világhálón, és robothálózatok állnak készen e szám megtöbbszörözésére.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top