Technology

Beépített intelligencia

Otthonaink a technológia fejlődésével egyre kényelmesebbé, biztonságosabbá válnak, miközben korábban elképzelhetetlen funkciókat tesznek elérhetővé. Már a technológia mai szintjén is nagyon sok szolgáltatás megvalósítható, de a közeljövő újabb lehetőségeket hoz.

Beérkezés után

Újabb publikációk helyett versenyképes termékek megvalósításának támogatását tûzte zászlajára a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal egy hónapja kiírt, és a múlt héten zárult Jedlik Ányos-pályázata. M iután négy nappal meghoszszabbították, végül múlt keddre tolódott ki a Jedlik Ányos-pályázat beadási határideje.

Ötlettel tele van a padlás

Vállalkozások és költségvetési kutatóhelyek együttmûködésében megvalósuló kutatás-fejlesztésre hirdetett pályázatot a múlt hónapban a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. A pályázók a határidõ meghosszabbításáért lobbiztak, kevés sikerrel.

Tiszta előny

Felvilágosítás, értéktöbblet a jogtiszta szoftverrel dolgozóknak, segítség a szoftvergazdálkodás bevezetésében – ezek a Microsoft legalizációs stratégiájának pillérei.

Zárva tartás helyett leltár

Nagyrészt az adott szervezet méretétől és tevékenységétől függ, milyen szoftverből hányra van szüksége. Más kérdés, hogy ugyanannyi licenccel rendelkezik-e, mint ahány szoftvert használ. Vajon a törvénytiszteleten kívül mi késztetheti a vállalatokat arra, hogy akár önerőből, akár auditor segítségével leltárt készítsenek?

Kiadni vagy megtartani

Egy idõben, részben kényszerbõl fakadóan, divat volt, hogy az emberek sok mindent maguk csináltak. Például házat építettek, autót javítottak, vagy számítógéphálózatot fejlesztettek, üzemeltettek. Noha manapság sorban állnak a szolgáltatók, mégis vannak olyan vállalatok, intézmények, amelyek ódzkodnak attól, hogy külsõ társaságra bízzák a hálózatmenedzsment-feladatokat.

Ki a legerősebb láncszem?

A bölcsek kövét nem találta meg sem az alkímia, sem a modern tudomány. Van viszont egy olyan módszer, amely – a tudományos alapkutatáson túl – egyaránt alkalmas szervezetfejlesztésre, az emberi erőforrások menedzsmentjére, az ügyfélkapcsolatok kezelésére, marketingre és még számtalan más dologra: a hálózatkutatás.

Az IT-szabványok világa

A legtöbb nemzetközi és európai informatikai szabvány magyar nyelvű bevezetését az IHM finanszírozza.

Magyar vállalatok az Unióban

Sok hazai vállalat nagy várakozásokat fűzött uniós csatlakozásunkhoz. Joggal, hiszen kétséget kizáróan megnőttek a lehetőségek. Ugyanakkor a kitáguló piac – az igazodás a közösség előírásaihoz, szokásaihoz – gondokat, megoldandó feladatokat is jelent az érintettek számára.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top