Indul a mikrohitelezés
Nem akarják megzavarni a piaci folyamatokat.
Egy év alatt két hellyel visszacsúszott ugyan, de Magyarország még mindig Európa hetedik legvonzóbb befektetési célpontja. E pozíció megőrzése érdekében mindenekelőtt politikai és jogi stabilitásra, jó fizikai és távközlési infrastruktúrára, növekvő termelékenységre és vállalkozásbarát adórendszerre van szükség – állítja az egyik nagy könyvvizsgáló cég elemzése. A „szomszédvárban” az uniós pályázatok buktatóit állították aktuális kutatásuk középpontjába.
Terjednek a harmadik generációs mobilhálózatok, és ha megvan az infrastruktúra, jönnek az új szolgáltatások. Kérdés: kiknek az érdekl?dését kelti fel a szélessávú mobil-kommunikáció, illetve mely szolgáltatások számíthatnak sikerre. Mit nyer vele az üzleti világ és a magánember?

Nincs még vége a szoftverszabadalmak körüli cécónak, ezért sokan még mindig inkább kivárnak, ám így is egyre több a „pingvines” vállalat és intézmény. A kétpólusú világrend együttélésének különbözõ formái kezdenek kialakulni.
Folytatódik a tisztaszoftver-program: a diákok, oktatók hazavihetik a Microsoft-csomagokat.
Divatba jött – különösen az informatika területén – a tevékenységek külső céghez helyezése, az outsourcing. A Gartner piackutató cég szerint azonban hosszú távon egy belső IT-szolgáltató szervezet működtetése kifizetődőbb lehet.

Csakúgy, mint az iparban vagy a kereskedelemben, a speciális szakmákban – mint például a fogászatban – is szükség van hatékonyságnövelõ informatikai háttérre, s ezt integrált cégirányítási rendszerek testesítik meg. Csak az ilyen, minden részletre kiterjedõ szabályozott mûködés teszi lehetõvé és átláthatóbbá a mindennapi feladatok, problémák kezelését.

Magyarországon is vannak már olyan bankkártyák, amelyekhez gazdasági társaságok – a pénzintézettel szerződő gyártók, kereskedők vagy szolgáltatók – különféle kedvezményeket nyújtanak. E konstrukció egyaránt előnyös a banknak, partnerének, valamint a fogyasztónak.

Manapság a pénzintézetek egyre jobban függenek infor-matikai rendszereik megbízható működésétől, így valamelyik kiesése esetén komoly problémákkal és veszteségekkel kell számolniuk, s akár jó hírnevük is csorbulhat. Enyhít a bajokon egy jó üzletmenet-folytonossági terv.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.