Kína bemutatta az 53,09 százalékos termikus hatásfokú dízelmotort
A Diesel belsőégésű motor 127 évvel ezelőtti feltalálása óta a mérnökök és a tudósok sora törekedett arra, hogy javítsák a motor hatásfokát. Jelentős előrelépésként a

Az Intel bejelentette a világ legnagyobb neuromorfikus számítógépes rendszerét, a Hala Pointot. Az új-mexikói Sandia Nemzeti Laboratóriumban telepített számítógép az emberi agyat utánozza az információfeldolgozásban.

Nap mint nap a legnagyobb természetességgel ragadjuk meg az egereinket, használjuk a billentyűzetet. A MotionInput elgondolásának alapja egy tény: a fogyatékkal élők számára azonban ezek

A Microsoft felfedte, hogy az Észak-Koreával kapcsolatban álló, államilag támogatott kiberszereplők elkezdték használni a mesterséges intelligenciát (MI), hogy hatékonyabbá és eredményesebbé tegyék műveleteiket. „Megtanulják

Az új mesterségesintelligencia-mérnökök nem rendelkeznek formális műszaki ismeretekkel. „Promptmérnök” néven ismertek, és a marketingszakemberektől a kereskedelmi jogászokig bárki alkalmas lehet erre a divatos új munkakörre.

„A szankciókkal sújtott kínai Huawei cég Mate 60 Pro telefonját működtető chip nem olyan fejlett, mint az amerikai chipek”, mondta Gina Raimondo amerikai kereskedelmi miniszter

Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével és logójával: egy most terjedő emailes csalásban bűnözők magánszemélyeket próbálnak meg rábírni

Tovább bővültek az OTP Mobil által kínált fizetési lehetőségek: már nem csak a Simple alkalmazás és a SimplePay megoldások előnyeit élvezhetik a felhasználók. A fintech-vállalat

Az amerikai képviselőház a hétvégén elfogadott egy törvényjavaslatot, amely arra kötelezné a TikTok-tulajdonos ByteDance-t, hogy adja el a népszerű közösségi média alkalmazást, különben betiltják az

A „Föld Napja” egy globális esemény, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Minden évben világszerte emberek milliói gyűlnek össze április 22-én, hogy

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.