Közel az ügyfélhez
Megbízható, jól felügyelhető informatikai környezetet kell kialakítani.

A szoftver önmagát tükrözi, a leírása saját maga.
Ebben az évben indult a Patent nevű projekt az Európai Unió 6. kutatási keretprogramján belül. A projekt célja, hogy a részt vevő tíz ország tartalomipari szervezetei olyan módszert dolgozzanak ki, amelynek segítségével többek között a magyar kis- és közepes vállalkozások is részt tudnak venni a keretprogramban.
Nem kis feladat a szervezeteknél halmozódó adatmennyiség kezelése, optimalizálása, de a bevált módszertanok fájdalommentessé tehetik az IT-rendszerek konszolidációját.
Nicholas Negroponte könyve – nyolc év távlatából ugyan, de – napjaink gazdasági realitásaival szembesíti az olvasót.
Több mint harminc esztendő óta tavaly csökkent először a vezetési tanácsadási piac.
A május 1-jei EU-csatlakozásunkkal jó időre újra „végvár-országgá” váltunk. Az Európai Unió ugyanakkor készül az egységes biometrikus útlevél, vízum és tartózkodási engedély bevezetésére.
Egyrészt vannak az emberek (felhasználók, állampolgárok) itt elöl, másrészt vannak a rendszerek (back office, állam) ott hátul. Ezt a két entitást valahogy össze kéne hozni az alkalmazások (együttműködés, párbeszéd) útján. Lehet, hogy Bill Gatesnek sikerül is az informatikában?
Ha egymás mellé tesszük az üzletet és a vállalatokat, továbbá az informatikát, akkor a két oldal között hosszú, többszakaszú érintkezési vonalat találunk. A könyv ezeken az érintkezési vonalakon halad végig.
A bankok léte és eredményessége – vagy eredménytelensége – nagyrészt a kockázatkezelési gyakorlaton múlik, ezért a pénzintézeteknek hatékonyan kell kezelniük a tevékenységükkel összefüggő kockázatokat.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.