Technology

Hazai pályán is hátrányban

Az év végi összegzések általában optimista hangvételűek: vagy a mostani év volt jó, vagy majd a következő lesz az. Az SAP magyarországi ügyvezető igazgatójának szavaiból azonban inkább az aggodalom szól – és nem az SAP-ért aggódik…

Vahl Tamás ügyvezető igazgató, SAP Magyarország

Kihasználatlan EU-források?

Magyarország IT-piaci növekedését az uniós pénzek fogják előrehajtani, ugyanakkor a közvetlen külföldi beruházások az értéklánc felső szegmensébe irányulnak majd – mondta az Economist Corporate Network alelnöke a KFKI Rt. szakmai napján.

Daniel Thorniley, Economist Corporate Network

Közvetlen haszon nélkül

Legendás alakja a számítástechnika tudományának: tanult filozófiát és ógörögöt Oxfordban, valószínűségelméletet Moszkvában, nevéhez fűződik az első kereskedelmi Algol 60 fordító. 2000-ben tudományos munkájának elismeréseképpen lovaggá ütötték.

Sir Tony Hoare, vezető kutató, Microsoft Research

Magától kínálkozik a lehetőség

Magától kínálkozik a lehetőség Informatikai, hardver- és biztonságtechnikai konferencia kísérte a tizenegy dél-koreai és számos magyar vállalkozás részvételével megtartott Korea IT roadshow-t.

Kim Sang-Chul, a Koreai Nagykövetség Kereskedelmi Kirendeltségének vezérigazgatója

Megosztott nyomtató és ötlet

Megosztott nyomtató és ötlet A nyomtató több mint egy egyszerű hardver: a költségtakarékosság, a vállalati menedzsment kiváló eszköze lehet..

Ron Gil, a Lexmark Közép- és Kelet-Európáért felelős vezetője

Svédületes!

Az elmúlt tíz-tizenöt év során több mint egymilliárd dollár értékben fektettek be svéd cégek Magyarországon: körülbelül tizenháromezer embert foglalkoztatnak hazánkban.

Weiszbart Zsolt elnökségi tag, Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara

Terítéken az eEurope+

Új növekedési lehetőségek egy kibővített Európában címmel páneurópai miniszteri konferenciának ad otthont Budapest február 26-27-én. Az eseményen lát napvilágot az a jelentés, amelyik a tagjelöltek eddigi munkáját értékeli.

Csapodi Csaba, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium főcsoportfőnöke

Piacfelügyelet jogharmonizációval

Az új hírközlési főhatóság a fogyasztói érdekek védelmében a korábbinál akár negyvenszer nagyobb büntetést is kiszabhat.

Pataki Dániel, Nemzeti Hírközlési Hatóság

Vezeték nélkül, szélessávon

Van, hogy a telefonhálózat rézvezetékei nem alkalmasak a nagysebességű kommunikációra. Ilyenkor következhet a mikrohullámú átvitel.

Webalkalmazások ergonómiája II.

Kevés, ha csupán egy webes alkalmazás képernyője jól áttekinthető; az ügyfelek csak akkor lesznek elégedettek, ha a teljes folyamaton,tranzakción végigsegíti őket a rendszer.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top