Technology

Véghajrá és újratervezés

Lassan véget ér az EU jelenlegi tervezési ciklusa, jövő év végére el kellene költeni, de legalábbis le kellene kötni a még lehívható összegeket. A tempó sokak szerint még mindig lassú, a kormány (most is) ígéri, hogy begyorsít. Ha nem sikerül, beragadnak a pénzek, s füstbe megy az NMF forrásduplázásra irányuló terve.

A csend hangjai

Nemrég egy vacsoraasztalnál ültem egy tévériporterrel, a terem pedig informatikusokkal volt tele. Láttam, a hölgy kissé idegenül mozog ebben a közegben, nem mondta, de éreztem rajta, hogy pár dolog, viselkedési forma szokatlan számára. Például az, hogy folyik egy szakmai beszélgetés a színpadon, s közben sokan vidáman diskurálnak, ki-be sétálgatnak. Na, ezt a morajlást én is fölöttébb utálom… Máskor meg attól „szenvedek”, ha a teremben síri csend honol.

Górcső alatt a Flashback trójai

Az egyik vezető biztonságtechnológiai vállalat tüzetesebben is megvizsgálta az Apple oprendszerében garázdálkodó kártevőt.

Megjelent az F-Secure Internet Security 2013

Az F-Secure végpontvédelmi megoldásának új verziója az ígéretek szerint biztonságosabbá teszi az interneten való böngészést, e-banki ügyintézést és online vásárlást pc-n, tableten és okostelefonon egyaránt.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top