Technology

Távozik Major Gábor, érkezik Molnár Attila

Már a Smart konferencián terjedt a hír, hogy Major Gábor öt és fél év után távozik az IVSZ főtitkári posztjáról. Akkor még csak keresték az utódját, április 12-én pedig bejelentették, hogy Molnár Attila lett az új főtitkár, aki megbízottként június végéig tölti be ezt a pozíció.

Heten, mint az IoT sikerterületek

Öt százalékponttal bővült az IoT elterjedése a vállalatok körében, ami kiemelkedő növekedés az elmúlt évek adataihoz viszonyítva. Hét iparágban használják sikeresen a technológiát, és főleg az autók egymáshoz kapcsoltságából várhatóak további újdonságok. De vannak területek – mint például a smart city –, ahol még várat magára a siker.

Elindult Magyarország termelői piactere éttermeknek

144 millió forintos befektetést kap a kis- és közepes termelőket éttermekkel közvetlenül összekapcsoló Supp.li a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől. A kétéves startup egy kétoldalú online piactér segítségével hoz innovációt az élelmiszer ellátási láncba.

Még semmire nincs késő

A digitalizáció középpontjában álló technológiák és az azokból következő változások a kormányzatnak is feladják a leckét. Az államnak sokszor még azt is el kell döntenie, hogy milyen szerepet vegyen fel a technológiákkal és a piaci szereplőkkel kapcsolatban.

Szeretne egy plusz munkaórát?

Új kifejezéssel kell barátkozzanak a magyar kis- és közepes vállalkozások vezetői. Igaz, nem ismeretlen előttük: a mesterséges intelligenciáról van szó, melyet egyre több gyártó épít be kereskedelmi forgalomban kapható termékeibe. Az MI nem cseréli le az embert, hanem egy plusz munkaórákat dolgoz le. A HOUG 2019 konferencián jártunk.

Sokan vállalkoznak, csak nincsenek megfelelően előkészítve a lépések

Bukarestben nyitja meg újabb iskoláját még az idén a Codecool. A közelmúltban újabb, több millió eurós befektetést kapott programozóiskola egyik alapítója, Vinnai Balázs az ITBUSINESS-nek adott interjúban beszélt a hazai startup-ökoszisztéma helyzetéről és arról is, miért lesznek kedvezőbb helyzetben az új vállalkozói generációk.

Berlinre figyel nyáron a startup-világ

Visszajáró vendégek lehetnek idén nyáron Berlinben azok a startupperek, akik a legforróbb hónapokba is kíváncsiak a legfrissebb trendekre. A londoni Techweek is kihagyhatatlan programnak ígérkezik, augusztus végén pedig érdemes lesz tenni egy északi kiruccanást.

Egyesítik erőiket a nagyvállalatok és a startupok

Számos nagyvállalati startup inkubációs program indult az elmúlt másfél-két évben Magyarországon, a pénzügyi és az infokommunikációs szektor képviselői különösen aktívak ezen a területen. A kezdeményezéseket indító társaságok az innovációs készségük erősítését remélik az együttműködéstől, míg a résztvevő csapatok a további fejlődéshez szükséges erőforrásokhoz juthatnak hozzá így.

Kölcsönforrás van bőven – de csak hitelképeseknek

Olcsó és jelentős összegű kölcsönforrások várják a kkv-kat. A bankok és pénzintézetek szinte versenyeznek a kkv-k kegyeiért. Egyszerre nagyot lehet ugrani a fejlődésben, ha sikerül megkapni a hitelt…

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top