Technology

Szigorúan ellenőrzött szoftverek

Ahogy a szoftverek egyre több területen irányítják életünket és munkánkat, úgy lesz egyre fontosabb azok minősége. Ezt a minőséget azonban nem lehet pusztán a fejlesztési folyamat végére beiktatott teszteléssel biztosítani – a minőségbiztosításnak már a kezdetek kezdetétől be kell épülnie a folyamatokba.

Új generáció, perszonalizáció, agilitás

Próbáljunk egy repülőgépet menet közben átalakítani vagy egy vendégekkel teli szállodát az alapoktól újjáépíteni – nagyjából erre hasonlít egy működő nagybank informatikai megújítása. Az OTP Bank eddig is élen járt a fejlesztésekben, ám most radikális informatikai és szervezeti átalakításba kezdett.

Átadták a Vodafone Digitális Díjat

Három kategóriában adták át a Vodafone Digitális Díjat a telekommunikációs vállalat alapítványa által indított, 15 millió forint összdíjazású technológiai pályázat nyerteseinek.

Megkerülhetetlen a felhő a gazdaság digitalizációjában

A magyar nagyvállalati vezetők 72 százaléka szerint a digitalizáció olyan forradalom az üzleti életben, ami túlmutat minden korábbi nagy változáson – derül ki egy nagyvállalati felhőkutatásból, melynek eredményei szerint a száz PC-nél többet használó vállalatok körében a felhő megítélése átlépett egy lélektani határon. Egyre nagyobb számú azon vezetők aránya, akik szerint a mindennapi üzleti folyamatok természetes eszköze a felhő. A megkérdezett cégek 88 százalékánál a céges rendszereket a munkatársak elérik mobil eszközökről.

90 milliárd forintos K+F+I forrás érhető el az első fél évben

A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, megkerülhetetlen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítése a hatékonyság és a versenyképesség növelése érdekében – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy az első fél évben 90 milliárd forint kutatás-fejlesztési és innovációs forrás érhető el idén az egyéni kutatók, kutatócsoportok, kutatóintézetek és vállalkozások számára.

Laufer Tamás az IVSZ elnöke újabb három évig

Tovább irányíthatja az IVSZ szervezetét és munkáját Laufer Tamás, akit a május 2-án megtartott éves közgyűlésen újra elnöknek választottak, így sorozatban negyedik elnöki ciklusát kezdheti meg.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top