Technology

Ma van a magyar informatika születésnapja

A magyarországi informatika az első elektronikus számítógép elkészültétekor született. A szobányi méretű M-3-at szovjet tervek alapján építették meg, a magyar szakembergárda pedig ezen kísérletezte ki, hogy miként lehet egy számítógépet a népgazdaság érdekeit szolgáló mérnöki és gazdasági számításokra felhasználni.

Ne féljünk a digitális diszrupciótól!

A lemaradástól tartó vállalatok olyan gyorsan mozognak és olyan gyorsan szeretnének megújulni, hogy gyakran nem veszik észre azokat a jeleket, melyek megjósolják a diszrupciót. Pedig ezek a jelek ott vannak, a lényeges trendek kiválasztásával előzhetjük meg pusztító hatásukat. Ne féljünk a digitális diszrupciótól, hanem karoljuk fel, éljünk az általa biztosított lehetőséggel.

Már megint elkezdődött a jövő

A több mint 50 éves las vegas-i „digitális jövő” januári rendezvénye mindig is az év félig kész (pontosabban: bevezetésre váró…) új termékeiről szólt. Ugyan nevében még a fogyasztói elektronikát idézi, de lassan minden iparág korifeusa, amelyben az informatika és a digitális transzformáció megjelenhet, kénytelen itt megmutatkozni.

Új év, új irányzatok, régi cél: versenyelőny a technológia által

A tavalyi év divatjai még letűnőben sincsenek, de már új trónfosztók jelentkeznek a 2020-as évre, amelyek a technológia elsöprő erejének előrevetítésén túl királyi hatalommal ruházzák fel a fogyasztókat. Nem mehetnek el a felkészült vállalkozások e trendek mellett, hiszen manapság az az egyetlen módja annak, hogy játékban maradjanak, hogy egy lépéssel az ellenfeleik előtt járnak.

Egy sikeres, személyes, hatékonyságnövelő technikát ajánlok. Próbáld ki még ma!

A Pomodoro technika kifejlesztője kutatásai és saját tapasztalataim alapján azt állí­tom, hogy ha a munkanapjaid felszeleteled, és abba legalább háromszor 25-45 perces, teljesen összpontosí­tott metszetet illesztesz – közöttük 5-10 perces szünetet tartva –, akkor munkád produktivitása ugrásszerűen megnő.

Pozíciórobbanás – ITexec.cloud

Vadonatúj rovatunk az IT-szakma területén a B2B tartalomszolgáltatásban kíván példát mutatni az újonnan létrejövő struktúrákhoz való illeszkedésre. A diszruptív technológiák kíméletlenek. Felforgatnak mindent, amivel relációba kerülnek, lerombolnak mindent, ami beleragadt a tisztán analóg világba, és olyan építésekhez járulnak hozzá, amelyek illeszkednek az újonnan létrejövő struktúrákhoz.

Áhított elérések és a pár kattintásos valóság: Facebook-használat a kisvállalkozások körében

A kis- és közepes vállalkozások egyik fő eszköze a Facebook, azonban a kék-fehér algoritmusóriás nem adja könnyen a lájkokat, eléréseket, megosztásokat. A követőbázis építése és ezáltal a minél szélesebb körhöz való eljutás viszont a fentiek nélkül szinte lehetetlen, és a kis eléréssel még az igazán jó termék és szolgáltatás is eltűnik a newsfeed rengetegében. A hazai kkv-k azonban tudják, miért vannak jelen, és most néhány hasznos know-how-ról is lehull a lepel.

Tőkebevonásra és külföldi terjeszkedésre készülnek a hazai startupok

Ambiciózus tervekkel indulnak neki 2020-nak az ITBUSINESS által megkérdezett hazai startupok, újabb, esetenként több százmillió forintos tőkebevonás, külföldi terjeszkedés és termékfejlesztés szerepel a terveik között. A gyors, két-háromszoros bevételnövekedés alapvető elvárásnak tűnik az innovatív cégeknél, amelyek közül többnél jelentős csapatbővítésre is készülnek.

Megdobta az árfolyamokat a kereskedelmi háborúban bekövetkezett enyhülés

Elképesztő év végi hajrá, bővülő „ezermilliárdos” klub és komoly növekedés a cégértékben – többek között ezek jellemezték a világ meghatározó technológiai vállalkozásainak tavalyi évét, legalábbis a tőzsdei teljesítmény szempontjából. A karácsonyi vásárlási láz mind az e-kereskedőknek, mind az okoseszközök gyártóinak jól jött, de sokat számított az is, hogy enyhülés jelei mutatkoznak az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top