Technology

Izoláció és integráció

Különös feladványokkal lepnek meg a különös idők. Itt van példának okáért az a kérdés, hogy végül is mi számít a leghatékonyabb védekezésnek a járvány elleni küzdelemben. Fújjuk a választ és többségünk gyakorolja is: a prevenció, ami az önkéntes izoláció, vagyis otthon maradunk, bezárkózunk, kerüljük a másokkal való valóságos találkozásokat. Ám ha felteszünk egy másik kérdést is, amelyre a technológiának köszönhetően adhatunk elfogadható választ, még össze is zavarodhatunk.

A közlekedést és az önkormányzatok működését is átformálják az innovatív cégek

Évente közel ötödével nőhet az okosváros-megoldásokra és fejlesztésekre költött összeg világszerte, ami komoly lehetőséget kínál a hazai startupok számára is. Az Asura videóanalitikai rendszerével már több kontinensen támogatják a parkolást, a Commsignia Las Vegas-ban ért el szép sikereket, a HelpyNet pedig az automatizációban támogatja a hazai önkormányzatokat.

Kereskedelmi 5G szolgáltatás indult

A Telekom április 9-én elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását. A szolgáltatás 5G-képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas díjcsomaggal használható Budapest és Zalaegerszeg bizonyos részein. A szolgáltató az 5G hálózati képességet 6 hónapig biztosítja az értékesíthető portfóliók korlátlan mobiladatot tartalmazó csomagjaira.

Szakemberhiány gátolja a növekedést

Az általános gazdasági növekedés lassulásának hatására a vezérigazgatók óvatos lépésekkel válaszolnak és működési hatékonyságuk növelésében látják a megoldás zálogát. A kiberbiztonság kiemelten foglalkoztatja a vezetőket, ezen a téren az államtól várnak támogatást. A növekedést gátolja, hogy a vezetők továbbra sem találják meg a munkaerőpiacon a számukra megfelelő szakembereket.

Állami adatvagyon: csiszolatlan gyémánt

Az egyik legnagyobb adatgazda az állam, de az állami adatvagyon jelentős része ma még kihasználatlanul, parlagon hever. Mindez megváltozhat, ha elfogadják a már évek óta formálódó, és immár a Mesterséges Intelligencia Stratégia részét alkotó adatvagyon-stratégiát.

Fontos pillanat a 25 éves magyar informatikai vállalat életében

Részvényenként 22 forintos osztalékfizetésre tett javaslatot a 4iG igazgatósága a kiemelkedően sikeres tavalyi eredmény után. Az informatikai nagyvállalat április 29-i éves rendes közgyűlésén a társaság Munkavállalói Részvénytulajdonosi Programjáról is dönthetnek majd a részvényesek. Az igazgatóság közgyűlési javaslatai mellett a társaság közzétette auditált, IFRS szerinti konszolidált és egyedi beszámolóit is a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Felpörgetheti a digitális átállást a mostani válság

A koronavírus-járvány miatti válság által jelentős mértékben érintett ágazatok közé tartozhat majd az infokommunikációs szektor az eddig megjelent elemzések szerint. A korábbi, növekedést jósoló prognózisok helyett most már inkább stagnálást, vagy csökkenést várnak az elemzők, azonban lehetnek olyan szegmensek, amelyek még ebben a helyzetben is nőhetnek, hosszabb távon pedig a digitális átállást is felpörgetheti a mostani krízis.

A digitális magazin, a napi hírlevél, a podcast és az élő, online rendezvény

Olyan távolinak tűnik, de még csak három hete annak, hogy megjelent az előző lapszámunk, amelyet még annak rendje és módja szerint, rendes szerkesztőségként fizikailag is a kiadóban készítettünk.  Aztán persze szélsebesen home office-ra váltottunk, ami nem volt nehéz, mert részben eddig is így működtünk. De most már teljes egészében, és onnan menedzseljük a médiaportfólió-elemekkel kapcsolatos dolgainkat, és részben építjük újra a mindennapjainkat. Azzal eddig sem volt bajunk, hogy folyamatos változásból állt az életünk, de most talán ennek a sebessége és az ebből adódó gyors és helyes válaszok megfogalmazása jelent mindenkinek megoldandó feladatot a maga területén.

IT-megoldások járványhelyzetben

Számos vállalat büszkélkedik azzal, hogy mennyire digitalizálta folyamatait. A mostani koronavírus-járvány viszont ráirányította a fókuszt arra, hogy milyen mértékig függ még mindig a vállalkozások működése a személyes találkozóktól, manuális interakcióktól – például mekkora gondot tud okozni, ha nincs bent az, akinek alá kell írnia a hivatalos papírokat, szerződéseket. A könnyen használható digitális identitás és a hozzá kapcsolódó elektronikus aláírás ilyen helyzetekre is megoldást kínál.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top