Technology

Az IT-szektor jövője

Az IT-szektor döntéshozói átmenetinek gondolják a rendkívüli állapotot: kisebb változtatásokkal és hangulatjavítással várják a visszarendeződést. Az optimista gondolkodásmód jellemzi az embereket a vírus hosszúságát illetően, a válaszolók vélekedése alapján még a nyár elején visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba. Bár vannak olyan cégek, amelyeket annyira kiütött a járvány, hogy átmenetileg fel kellett függeszteniük a működésüket, de a nagy többség csak átmeneti árbevétel-kiesést szenvedett, és vannak olyanok is, amelyeknek kifejezett fellendülést hozott a jelenlegi helyzet.
Vajon eljött az idő, hogy azok a cégek is meglépjék a szükséges fejlődéseket, akik eddig nem tették? Vajon itt az ideje online branding felületek iránt nyitni? Az látszik, hogy azok a cégek, amelyek hatékonyan tudnak reagálni, nagy előnyre tehetnek szert a tehetségekért folytatott küzdelemben (amely az IT-területre jellemző).

Jót tehet a digitális oktatás fellendülése a céges képzésnek

Már a koronavírus-járvány előtt is a digitális képzések területének komoly erősödést jelezték a kutatások. 2017-ben 46 milliárd dolláros bevétele volt az e-oktatásnak, 2025-re pedig 325 milliárd dolláros piacot prognosztizáltak. A járvány markáns változást hozhat a szektorban. Első lépésben az oktatási intézmények álltak át az online képzésre, mostanra pedig egyre több cég ismeri fel, hogy a leállások idején a munkatársak képzésébe való befektetés a vállalkozás stabilitását jelzi, ami csökkenti a munkavállalói bizonytalanságot, és piaci versenyelőnyt is eredményezhet.

Mindent tudnak, mindent látnak, a cégek mégis kihátrálnak – architektek nyomában

Nem mindenki képes átlátni a nagyobb rendszereket absztrakt módon, komplex, egész mivoltukban. Keveseknek adatik meg olyan tűpontos szemmérték és összefüggésekben való gondolkodásmód, amilyenre ebben a szakmában szükség van. Nem véletlen, hogy kevesen űzik ezt a szakmát jól. A diszruptív technológiák természetesen itt is éreztetik hatásukat, azonban még mindig nagy kihívást jelent a pozíció szervezeten belüli elfogadtatása és a tényfelismerés, hogy szükség van rá. Gyakorlati ízelítő következik egy gyakorló architekttől.

A martfűi élsportoló

Már biztos, hogy a COVID-19 új fejezetet nyit a sportban is. Az elmúlt, nagyjából két hónapunk arról szólt, hogy pszichológiai oldalról fel tudjunk készülni erre a speciális krízishelyzetre.

Szigorúan ellenőrzött felhasználók

Az IT-biztonságban mindig is fontos volt, hogy a számítógépes rendszerekben kinek milyen jogosultságai vannak és hogyan azonosítja magát. Hatványozottabban jelentkezik a probléma, amikor hirtelen nagyon sokan akarnak, illetve kénytelenek távmunkában dolgozni.

Otthoni munkavégzés: alapcsomag a kezdő home office-olóknak

Puding próbája az evés, tartja a mondás, a jelen járványhelyzet pedig valószínűleg közelebb visz majd egy örökzöld kérdés megválaszolásához: lehetséges-e hatékonyan, megfelelő üzletfolytonosság mellett távolról dolgozni, vagy sem? Az újdonsült helyzet természetesen nemcsak az üzletet, hanem a kollégákat is kihívás elé állította, akik számára a home office az újdonság erejével hat. Számukra próbálunk az önmenedzseléshez és a működőképes otthoni munka kialakításához hasznos tippeket adni, illetve a videó- és webkonferenciák világába is elkalauzoljuk őket.

Ingyenes vállalati költségkártya

2020 végéig díjmentesen elérhetővé teszi magyar cégek és bankok számára vállalati költségkártya megoldását a Peak Financial Services annak érdekében, hogy az eddig készpénzben rendezett kiadások a távoli munkavégzés során is zavartalanul kezelhetők legyenek.

A nagyok is tanulhatnak a startupoktól

A nagyvállalatok sokszor irigykedve nézik a startupok rugalmasságát, a piaci körülmények változásaira adott gyors válaszaikat – no és persze az ebből fakadó üzleti sikereket. Pedig néhány módszert eltanulva ők is sokat profitálhatnak abból, ahogy a startupok működnek.

A távoli munkavégzés is lehet biztonságos

Az otthoni munkavégzés számtalan vállalatnál kevesek kiváltságából hirtelen a mindennapi élet részévé vált. A gyors átállás jegyében azonban számos szervezetnél engedtek a biztonsági szabályokból, csak hogy minél kevesebb zökkenővel mehessen tovább a munka. Pedig a biztonság és a hatékonyság nem zárja ki egymást.

Vigye a nyúl a vadászpuskát?

Vigye! Talán jobb kezekben van, mint ha politikusoknál lenne. Rendben, a puska legyen a nyúlé, de életünk mindennapjait tartsuk meg tudatosan saját kezeink között.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top