Technology

Back-to-work: visszatérés a réginek tűnő újba, de hogy csinálják a hazai piac ismert szereplői?

A koronavírus-járvány ellen bevetett szigorító intézkedések lazulni látszanak, aminek hatására nem csak a város telt meg újra élettel, hanem az irodaépületek is. Meglehet, a visszatérés a cégek számára még nagyobb kihívás, mint a home office kialakítása volt. A „Back-to-work” című, most induló, új sorozatunkban többek közt erre keressük a választ, a hazai üzleti társadalom kiemelkedő cégvezetőivel, IT- és HR-igazgatóival, akik saját visszatérési tervüket, tapasztalataikat, véleményüket mondják el, sőt, zárszóként az általuk feltett kérdéssel „meginvitálhatják” azt a céget a műsorba, amelynek vezetőjét szívesen látnák a sorozat következő részében.

A sorozat szponzora a

Java-programozási verseny

Az Accenture JAVA Competition versenyen a versenyzőknek az online feladatok során egy igazán aktuális kihívással, a reboardinggal, vagyis a munkaerő az irodába való visszaáramoltatásával kapcsolatos problémát kell megoldaniuk Java microservice architektúra használatával.

Visszatérni, de hogyan?

Június elejével egyre több helyen tér vissza az élet a normális(nak látszó) kerékvágásba. A karantén és a korlátozások mérséklése, feloldása azonban legalább annyi kérdést felvet, mint annak idején a bevezetésük tette.

Miért és hogyan védjük IoT- és OT-eszközeinket?

Lassan minden nap hallunk valamilyen új támadásról. Ezek egyre kifinomultabban és célzottabban ostromolják a kritikus rendszereket, legyen az akár egy teljes kapacitáson működő kórház vagy egy globális cég logisztikai telephelye. Ahogy egyre több eszköz kapcsolódik a céges környezetekhez, az IT-biztonsági csapatok kezéből úgy kezd kicsúszni a gyeplő.

Távozik az Avayától az államigazgatásért felelős értékesítési vezető

Az Avaya Magyarország államigazgatásért felelős értékesítési vezetője, Biró Albert, több mint 4 év után saját elhatározásából, 2020.06.30-val távozik az Avaya-ból és karrierjét más kihívásokkal folytatja. Albert 2016.05.01-től látta el az államigazgatási terület értékesítési vezetői szerepét, mely idő alatt jelentős mértékben hozzájárult az Avaya jelenlét erősítéséhez az államigazgatásban.
Biró Albert feladatait ideiglenesen Gombár György ügyvezető igazgató fogja ellátni. Biró Albert utódlásáról a gazdasági év 2020.09.30-i zárását követően fog döntés születni.

í‰rdemes kinyitni a SASE-ernyőt!

2019-ben vezette be az informatikai köztudatba a Gartner a SASE (Secure Access Service Edge) kifejezést.A mozaikszó egy új architektúramodellt takar, ahol korábban különálló hálózati és biztonsági képességek olvadnak össze egyetlen egységes felhőalapú szolgáltatásba. A SASE ernyője alá befér a tűzfalaktól, VPN-ektől, routingtól, SD-WAN-tól, QoS és traffic shapingtől kezdve a WAF, DLP, Threat prevention vagy WiFi protection megoldásokon keresztül a CASB, UEBA, Secure Web Gateway szolgáltatásokig sok minden.

Ha nincs digitalizáció, nincs válságkezelés sem

Szokatlan helyzetben és szokatlan módon rendezi meg az ­Infotér az idei Infoparlamentet. Ám az elmúlt két hónap olyan tapasztalatokkal és tanulságokkal szolgált az egész iparág, az ügyfelek, illetve a szakmapolitikai döntéshozók számára, amit kár lenne nem megvitatni, akár online formában is.

Clico Hungary

Mint az élet összes területén, az IT-biztonságban is sok olyan feladatot hozott a pandémiás helyzet, amelyekről azt gondoltuk, hogy hosszú évekkel ezelőtt már megoldódott, senki nem foglalkozik már vele, lerágott csont, mint például távmunka és annak biztonságossá tétele, webinárok és egyéb internetes videó alapú csoportmunka, konferenciahí­vások és társaik. Az IT-szakma nagy része ezeket készségszinten használja, tervez vele, az IT-piac működésében ezek eddig is elengedhetetlen technológiák, megoldások, eszközök voltak. A biztonságtudatos végfelhasználóknál pedig egészséges paranoiával kezelték a kérdéskört, ki-ki vérmérsékelete (és a saját szabályozói környezete) szerint. Egy VPN-hozzáférés már 20 évvel ezelőtt sem számí­tott csodának, és hát a zseniális észt fejlesztők által indí­tott internetes hang- és videóforradalom kezdőpontját is 17(!) évvel ezelőttre, 2003-ra tehetjük.

„Válságállóság”

Végy egy professzionalista szakembert, építs új stratégiát és gondold újra a termékportfóliódat!

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top