Technology

Alkalmazás? Monitoring? Automatizálás!

A szoftverek szerepének jelentős felértékelődése és komplexitásuk növekedése magával hozta az igényt, hogy az IT alkalmazások működését jobban megismerjük, és ebből kiindulva több területen, így például az SLA-k kapcsán is új alapokra helyezzünk eddig használt minőségi és rendelkezésre-állási kritériumokat. A modern, mikroszerviz és konténer alapú felhős alkalmazások azonban az alkalmazásteljesítmény-monitoring eszközöktől is új megközelítést igényelnek, kitüntetve ebben is az automatizáció szerepét.

Válságkezelés közben a jövőre készülve

Proaktív stratégiai gondolkodás, stratégiai partneri viszony az ügyfelekkel és transzparens kommunikáció – ezek lehetnek a válságból való kilábalás legfontosabb követelményei, mondja Cseresnyés Dóra, aki pontosan a vészhelyzet kellős közepén, április elején foglalta el az AutSoft vezérigazgatói posztját.

Háztáji mézesbödön versus vállalati deception rendszer

Nagy szervezetekre jellemző, hogy kiterjedt infrastruktúrával, összetett rendszerekkel rendelkeznek, ezeket a környezeteket pedig bonyolult biztonsági rendszerekkel védik, erős belső felügyeleti előí­rásoknak és szigorú külső szabályozási követelményeknek megfelelve. Ezek az adottságok nagyszámú, szinte folyamatos riasztásokat generálnak, nagy erőforrásigényt támasztva a SOC-üzemeltetők felé. Ilyen körülmények között a leggondosabb konfigurálás, a legfejlettebb SIEM/SOAR-eszközök használata esetén is előfordulhat egy-egy riasztás figyelmen kí­vül hagyása.

Új termék a magyarországi IoT-piacon

Disztribúciós szerződést kötött 2020 májusában az Armis és a CLICO. A megállapodás értelmében a CLICO portfóliója kiegészült az Armis agent-mentes IoT-biztonsági megoldásaival.

Új néven folytatja Magyarország legnagyobb ICT-munkaadója

Az IT Services Hungary július 1-jétől Deutsche Telekom IT Solutions márkanévvel működik majd tovább. A névváltás célja a német anyavállalat nemzetközi telekommunikációs üzleti struktúrájának egyszerűsítése, a cégcsoporton belüli együttműködés hatékonyságának javítása és az ügyfélkiszolgálás fejlesztése. A változás a magyar vállalat stratégiáját és növekedési céljait nem érinti, de a hazai vezetés üdvözli a nemzetközi struktúra fejlesztését, amitől még hatékonyabb országok közötti együttműködést várnak.

DPO Portál, az innovatív online adatvédelmi felület

A DPO Portál támogatja azokat a cégeket, akik külön adatvédelmi tisztviselőt nem kötelesek foglalkoztatni, illetve azokat a nagyvállalatok adatvédelmi tisztviselőit is, akik a naprakész információk segítségével végzik munkájukat. Az előfizetéses online tanácsadói szolgáltatásban adatvédelmi incidens esetén tanácsadóink adnak megnyugtató választ – ismerteti Petrán Viktor, a portált üzemeltető Compliance Data Systems Kft. ügyvezető igazgatója.

Kulcsszerepet játszott a felhőtechnológia a gyors digitális átállásban

Gyors és radikális változásokat kényszerített ki a COVID-19 járvány, rendkívüli mértékben felgyorsította a digitalizációt, a közoktatás például néhány nap alatt állt át a digitális tanrendre. Az elmúlt években a Microsoft számos olyan pozitív kezdeményezést indított, amelyek jó alapot teremtettek ehhez a gyors váltáshoz.

í–n tudja, hogy ki és mivel foglalatoskodik a védett belső rendszerein?

Napjainkban egyre több ember dolgozik távolról a céges kritikus rendszereken, akár kényszerből egy rendkí­vüli helyzet, például világjárvány miatt, akár kényelmi szempontból. A cégen belüli dolgozókon kí­vül a szakemberhiány, illetve a különböző gyártói rendszerek támogatói hozzáférése miatt alkalmanként előttünk teljesen ismeretlenek számára is hozzáférést kell biztosí­tanunk üzletileg és kiberbizonságilag kritikus rendszereinkhez, hogy a szükséges karbantartást el tudják végezni rajtuk.

IT-biztonsági kihívások és informatikai átalakulások – visszatérés a NEXON-nál

A COVID-19 a cég szervezetén belül is komoly átalakulásokat idézett elő. A home office időszakát követő hibrid-office időszak az irodába való visszaköltözésről is szól. A NEXON IT-szolgáltatási igazgatójával,Hopka Lászlóval arról beszélgettünk, hogy IT-szemszögből mit jelentett a koronavírus-járvány miatti átállás távmunkára, és mit jelent most a visszatérés az irodába, mik a kihívások, mik a tapasztalatok.

A sorozat szponzora a

Jól vizsgázó szolgáltatások

Rendkívüli helyzetben kellett helyt állnia a február végén útjára bocsátott megújult magyarorszag.hu e-ügyintézési portálnak, de a rendszer állta a sarat. A piaci szereplőkhöz hasonlóan az államigazgatás is számos szokatlan lépésre kényszerült, de ezek meghozták a várt eredményeket. A rendszereket működtető NISZ szerint egyes, ideiglenesnek szánt változások akár meg is maradhatnának, és remélik, hogy az állampolgárok a későbbiekben is megmaradnak az elektronikus ügyintézés mellett.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top