Technology

Tehermentesít, megold és válságot csökkent: MI a kríziskezelésben

Akarva-akaratlanul belebotlunk a mindennapokban is a mesterséges intelligenciába, legyen szó üzletről, kommunikációról vagy a telefonunk arcfelismerő funkciójáról. Sőt, ha beüt a krach, ugyanettől a technológiától várjuk a csodát, a krízis gyors megoldását vagy annak megjóslását. Az ezerarcú mesterséges intelligencia valóban segédkezet nyújt a bajban, és a válságállósági skálát is felfelé nyomja, de csak akkor, ha körültekintően alkalmazzák.

A jövőre rendezkednek be

A felhőszolgáltatásokban látja az IT jövőjét, ezért is lát óriási lehetőségeket a Microsofttal való együttműködésben az ALEF. A közép-európai disztribútor magyar leányvállalata július elsejétől, hazánkban az ötödik nagykereskedőként forgalmazhatja a redmondi cég termékeit.

Kitiltották a Huawei-t a brit 5G hálózatokból

A mobilszolgáltatók az év végétől nem vásárolhatnak 5G technológiájú berendezéseket a Huawei-től, és a kínai gyártó minden eszközét el kell távolítani a hálózatokból 2027-ig.

Az ismeretlen innovátor

Meghatározó szereplője volt a magyar távközlési iparnak Fekete László, a Magyar Telekom és a T-Systems három éve elhunyt innovációs szakembere, vezetője. A róla elnevezett díj kapcsán elevenítjük fel alakját.

Egy újabb nyomós ok a Windows 10-re való frissítésre

Január 14-e óta nem kap biztonsági frissítéseket a Windows 7 operációs rendszer a Microsofttól, ezért komoly kockázatokkal jár a használata. Ezt támasztja alá a Zoom videokonferencia szolgáltatása már javított sebezhetősége, amely bár minden windowsos verzióban jelen volt, mégis csak a vállalatoknál is még szép számban megtalálható Windows 7-es számítógépeket veszélyeztette.

Gyártásautomatizálás informatikai oldalról

Az Ipar 4.0 kínálta lehetőségek nem csak a nagy cégek számára elérhetőek. Ha látszik a cél, kis lépésekkel is el lehet indulni az úton. Arra kell csak figyelni, hogy a bevezetendő megoldások egységes egészet alkossanak, a tényleges problémákat oldják meg, és információbiztonsági szempontból is megállják a helyüket.

Sokszor hiányzik a stratégiai gondolkodás az Ipar 4.0 fejlesztéseknél

A vállalati felsővezetők kétharmada szerint az Ipar 4.0 fejlesztések növelik a cégek ellenálló képességét a gazdasági visszaesés hatásaival szemben. Az átfogó, jól átgondolt stratégia, illetve az új technológiákra szánt források hiánya azonban hátráltatja a szükséges lépéseket.

Több mint 1 milliárdan töltötték le Android-mobilokra

Egyre nő a Twitter népszerűsége, különösen Amerikában, ahol a politikusok egyik legfontosabb fórumává vált, különösen most, a novemberi elnökválasztás közeledtével. Ma a mikroblog szolgáltatás belépett a milliárdosok klubjába az Android platformon.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top