Megkezdte az iPhone 11 indiai gyártását az Apple
A TechCrunch értesülései szerint a Foxconn bérgyártó megkezdte az Apple jelenlegi generációs iPhone 11 modelljeinek a gyártását Indiában.

Nem igazán látni, hogy mikortól és mitől lesz vége a koronavírus-járvány miatti korlátozásoknak. Úgy tűnik, a Google is bizonytalan ebben a kérdésben: a keresőkirály ugyanis azt tervezi, hogy jövő nyárig meghosszabbítja alkalmazottai otthonról történő munkavégzését.

Nagy értékű keretszerződést írt alá a Digitális Kormányzati Ügynökséggel a Delta csoport. Az állami szervezet 34 750 projektort, valamint 3 700 interaktív digitális táblát és kijelzőt szerezhet be a következő évben.

A Windows 10 operációs igen súlyos biztonsági hibája egyes PC-ken megakadályozza a Windows Sandbox, valamint a Windows Defender alkalmazásokat felügyelő moduljának az elindulását, ami védtelenné teszi az érintett számítógépeket a kibertámadásokkal szemben.

A Kaspersky Lab kutatói szerint tavaly a Microsoft Office lett a kiberbűnözők által legtöbbet támadott platform, és az incidensek száma folyamatosan nő.

Az Infoparlament napján jelent meg a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő, európai uniós mutató, a DESI index 2020-as kiadása. Magyarország egy helyet előre lépve a 21. helyen végzett az összesített rangsorban, 7 százalékpontról 5 százalékpontra (47,5 pont az 52,6 ponttal szemben) csökkentve lemaradását az uniós átlagtól.

Igazi dömping volt megfigyelhető az utóbbi időszakban, már ami a Google Play és Apple Store kínálatának bővülését illeti. A járványhelyzet rávilágított arra, hogy a mobiltelefon nemcsak csetelésre használható, hanem egy sor hasznos, akár a munkavégzéshez, akár a hétköznapokhoz tartozó „processz” lemenedzselhető rajta. A mobilapp-fejlesztők gyorsan reagáltak a piaci mozgásokra, és az elvárásoknak megfelelően fabrikálták az alkalmazásokat, a statisztikák pedig sosem látott számadatokat produkáltak a 2020 első negyedévére vonatkozó mobilhasználatról. Top befutók, fellendülő szegmensek, koronavírus – mobilozási körkép, applikáció-szemszögből.

Egy folyamat rengeteget elmond arról a szervezetről, amely kimunkálta és alkalmazza. Amikor ügyes-bajos dolgaim intézésére kényszerülök, azzal próbálom elviselhetővé tenni az időveszteséget, hogy elemzem a processzust, amelynek vágányán végig kell haladnom. Elmesélem e téren szerzett legutóbbi élményeimet.

A Google az évek óta elérhető DMARC email-hitelesítési szabvány alkalmazásával tervezi növelni a Gmail levelezőszolgáltatást használók biztonságát, hatékonyan megvédve őket az adathalászoktól.

Aligha kell külön magyarázni, hogy a „biztonságos munkahely” fogalma egészen mást jelent 2020 közepén, mint korábban. A vírusjárvány egészen új gyakorlatok bevezetésére kényszerítette a vállalkozásokat. A technika, például egy intelligens kamerarendszer ugyan nem helyettesíti az elővigyázatosságot, de hatékonyan kiegészíti és támogatja azt.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.