Technology

íœzemeltető és stratégiai partner

Szervezeti átalakuláson van túl a 4iG műszaki igazgatósága. Az abba tartozó horizontális üzletág vezetője, Divinyi Steven Csaba egyik fő célja, hogy az üzemeltetési szolgáltatások nyújtása mellett egyre inkább stratégiai megvalósí­tó szerepet vállaljanak az ügyfeleknél.

A Digitális Kormányzati Ügynökség tenderét a Magyar Telekom nyerte

A Magyar Telekom nyerte a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett és önként csatlakozó szervezetek által igénybe vehető mobilszolgáltatásra kiírt tendert. A megbízás két évre szól, melyet további hat hónappal hosszabbíthat meg a kiíró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ).

Digitalizálta a Seuso-kincset a 4iG

A Magyar Nemzeti Múzeum a 4iG Mensor3D üzletágának támogatásával nyitja mega „Seuso-kincs – Pannónia fénye” című 3D virtuális kiállítást. Az ingyenes online tárlaton a lézerszkennelt és nagy felbontással digitalizált tárgyak mindeddig sohasem látott közelségből, 3D-ben tekinthetők meg. A kiállítás december 13-tól ingyenesen látogatható, a múzeum lehetőséget biztosít arra is, hogy a látogatók élő tárlatvezetéssel tekintsék meg az alkotásokat, ezekre az alkalmakra előzetes regisztráció szükséges.

Gyors eredményekkel a hosszú távú sikerekért

A válság hatására gyorsan digitalizálódó vállalatok partnereiknek és ügyfeleiknek is példát mutathatnak, a kulcs pedig abban rejlik, hogy a gyors eredményeket hozó megoldásokkal kell kezdeni – mondta el lapunknak Marta Branska-Rybicka, az IBM romániai country managere, a vállalat online megrendezett Think Digital Summit SEE rendezvénye után.

E-aláírás, mint a digitalizáció és a hatékonyságnövelés eszköze

Évről évre növekszenek a szervezetek, cégek ügyintézési terhei, az év végi és év eleji adminisztratív dömping pedig teljesen kimeríti az erőforrásokat. Léteznek azonban olyan IT-megoldások, amelyek drasztikusan képesek csökkenteni az adminisztrációs terhet. Ilyen az e-aláírás, amely a megfelelő infrastrukturális háttérrel (ezer fős cég esetén) hat napnyi munka helyett egyetlen órába képes sűríteni az aláírással, dokumentumkezeléssel, szétküldéssel kapcsolatos feladatokat. Lencsés Sándor, az L-SOFT vezérigazgatója foglalta össze az e-aláírás örökzöld előnyeit.

A járvány és a stratégiák éve

Ha a pandémia nem is röpí­tette két évvel előre a közigazgatás digitalizációját, az biztos, hogy sok régi beidegződést kidobott az ablakon. A gyors fejlesztéseknek, a jogszabályi könnyí­téseknek és az állampolgárok hajlandóságának köszönhetően a közigazgatási szolgáltatások a járvány idején is működőképesek maradtak, és még némi hosszú távú tervezésre is maradt idő.

NAV: bővül az online intézhető ügyek köre

Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazáson (ONYA) belül újabb online nyomtatványokkal segítik, hogy külön program telepítése nélkül, bárhol, akár mobiltelefonon is intézhessék adózással kapcsolatos ügyeiket az emberek.

Nagyon hasznos új szolgáltatás a Gmailben

Lehetővé tette a Google a Microsoft Office-dokumentumok megnyitását és szerkesztését közvetlenül a Gmail levelezőben a vállalati felhasználók számára.

Karrierről karrierre: szervezetek

Újabb három évig Veres Mihály tölti be az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) elnöi pozí­cióját. Az újraválasztása előtti három évben a szervezet szakmai megalapozásán, a

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top