ICT-market

Az Apple jól teljesít Kínában

Az Apple csütörtökön közölte, hogy Kínában erős a kereslet az iPhone-ok iránt – legalább is ezzel próbálta megnyugtatni a befektetőket, akik attól tartanak, hogy a vállalat

Nokia logo

A Nokia bemutatta a beszédvezérelt hálózatot

A Nokia Bell Labs bemutatta a Natural-Language Networks (természetes nyelvű hálózatok) elnevezésű koncepciót, amely lehetővé teszi a hálózatok beszéddel vagy szöveges utasításokkal történő működtetését, ami

Dell data server

Dell és Meta – Llama2 együttműködés

A Dell összefogott a Facebook anyavállalatával, a Metával, hogy az ügyfelek számára megkönnyítse a Llama 2 nagy nyelvi modell (LLM) helyben történő telepítését, ahelyett, hogy

A Siemens és a Microsoft közös iparági MI-t hoz létre

A Microsoft és a Siemens bemutatták a Siemens Industrial Copilotot, egy mesterséges intelligencia által hajtott, közösen fejlesztett asszisztenst, amelynek célja az ember-gép együttműködés javítása a

Broadcom

További késik a Broadcom-VMware összeolvadás

A Broadcom ugyan nem tudta lezárni a 61 milliárd dolláros, még 2022 májusában bejelentett VMware-felvásárlást a tervezett október 30-i határidőig, de a cégvezetés szerint „hamarosan

A Google 2 milliárd dollárt fektet az Anthropicba

A Google állítólag azt tervezi, hogy 2 milliárd dollárt fektet be az Anthropic nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatba, ezzel  fokozva a versenyt a Microsofttal, amely

A G7 elfogadhatja az MI-kódexet

A G7 országok dokumentumából kiderül, hogy a hét ipari ország csoportja magatartási kódexet fog elfogadni a fejlett mesterségesintelligencia-rendszereket fejlesztő vállalatok számára, mivel a kormányok igyekeznek

Minden eladó, nem csak az áruból jöhet a bevétel

A kiskereskedelmi szektortól nem idegen a változás, de az elmúlt évek átalakulásának üteme és jellege példátlan volt. Az ágazat az utóbbi évek világfolyamatainak (elsősorban a

katasztrófa OpenAI

Katasztrófa, halál: MI-vizsgáló csapatot állít fel az OpenAI

Az OpenAI kifejezetten az MI, azaz a mesterséges intelligencia által az emberiségre szabadítható katasztrófákra koncentráló csapatot alakít. Feladatuk a mesterséges intelligenciamodellek felmérése, értékelése és vizsgálata,

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top