Június 3-án, a BME ünnepi szenátusi ülésén adták át Karikó Katalinnak a Neumann János Professzori címet. Az esemény alkalmából pénteken a világhírű kutató szűk körű sajtóbeszélgetésen vett részt – ebből idézzük fel a legemlékezetesebb gondolatokat a mesterséges intelligenciáról, a Nobel-díjról vagy Tom Hanksről.
A számítógéphasználatról
„Még csak hallgatóként dolgoztam a Szegedi Biológiai Központban, amikor kérdezte Pósfai János: Mire tudnád használni a komputert? Mondtam, nekem nem kell komputer. Miért, nem számolgatsz? Számolok, de csak vírusplakkokat, és azt gyorsan meg tudom csinálni magam is, válaszoltam. Amikor aztán kimentem Amerikába már lett egy kis laptopom. 2002 óta mindent digitálisan jegyeztelek, tárolok, abba jegyzem fel a gondolataimat, vissza tudok keresni mindent. Ma már elképzelhetetlen lenne a kutatás az informatika nélkül, és minél több bioinformatikusra lenne szükségünk.”
Objektívan értékelve, megérdemelte volna a Nobel-díjat?
„Nem ájulok el a díjaktól. A díjakat bizottságok ítélik oda, akik úgy vélik, jól döntöttek. Akik megkapják, azok pedig elhiszik, hogy meg is érdemelték. Legyünk őszinték, a díjak mindig megosztóak. Rólam is mondtak mindenféléket általam tisztelt emberek, amikor díjat kaptam, pedig én nem tehetek róla, hogy nekem ítélték. Van, aki irigység miatt, vagy úgy ítéli meg, hogy sokkal többet tett, és ő érdemelné meg.
| A BME és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2017-ben alapította a Neumann János Professzori címet: a díjat azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanár vagy kutató kaphatja meg, akinek a tudományterülete, tevékenysége kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez.
Az idei kitüntetéssel Karikó Katalin kutatóbiológus több évtizedes munkáját ismerték el, akinek munkássága ékes példa a biokémia és a modern biotechnológia gyakorlati alkalmazására, és jól mutatja e területek kiemelt fontosságát. A professzor asszony és kutatótársainak munkája ugyanis megnyitotta az utat az mRNS készítmények mellékhatásmentes és magas hatásfokú alkalmazása előtt. Eredményei közvetlenül hozzájárultak a hatékony SARS-CoV2 elleni vakcina kifejlesztéséhez, valamint az mRNS tumorellenes és géncserés terápiában történő felhasználásához, így kínálva lehetőséget emberek millióit veszélyeztető betegségek gyógyítására. |
Ami pedig a Nobel-díjat illeti… A Nobel-díj nagyjából száz éves, de 2021-ben megkaptam a John Scott Awardot is, ami 200 évesnél régebbi. A díjazottak között olyanok vannak, mint Marconi, Tesla vagy a Wright-fivérek. (Megkapta a díjat Marie Curie, Thomas Edison, Alexander Fleming vagy Peter Koch is – a szerkesztő megjegyzése.) Ezt mégis kevesebben ismerik, mert nincs körülötte akkora felhajtás. Csak ez a különbség a Nobel-díj meg a többi díj között, hogy a Nobel körül sokkal nagyobb a felhajtás.
Amikor megkaptam a Horowitz-díjat, nem is akartam elhinni. (A Louisa Gross Horowitz Prize-ot a Columbia Egyetem ítéli oda biológiai vagy biokémiai kutatásokért – a szerkesztő megjegyzése.) Annak idején még a kutatóintézetben szoktam olvasni, hogy ki kapta, milyen kutatásért kapta. És belegondolni, hogy akkor a sor végén most én leszek? Egy Marconi után én is megkapom a díjat?
Nagyra értékelem a Neumann Professzori címet, és próbáltam valami közöset találni Neumann Jánosban és bennem. Azon kívül, hogy magyarul beszélünk, keveset találtam. De ő egy zseni volt, én meg csak egy szorgalmas ember.”
Mit gondol a mesterséges intelligenciáról?
„Én eddig még csak a „natural intelligence-t”, az agyamat használtam, de nyilván nagyon fontos lesz, például a rákellenes vakcinák kidolgozásában. De én egyelőre, amolyan gyalogparasztként, csak a saját kis agyamat használom. Azt szeretem, amikor a telefonomban üzenetet írok, és néhány betű után kitalálja, hogy mit akarok írni, de nincs mélyebb ismeretem a mesterséges intelligenciáról, hogy véleményt tudjak alkotni róla.”
Hogyan lehetne növelni a természettudományos képzések, a tudományos pályák népszerűségét?
„A gond az, hogy a mai fiatalok inkább influencerek akarnak lenni. Lehetnének persze úgy is influencerek, hogy elvégzik az egyetemet, évekig, évtizedekig szorgalmasan dolgoznak, de úgy nehezebb.
Próbálnak engem is tudománynépszerűsítésre használni. Rólam is jelent már meg könyv (A lány, aki kutató akart lenni), az Egyesült Államokban az ősszel jelenik meg egy újabb könyv, ami már tizenéveseknek szól. Számtalan dologgal meg lehet ragadni egy gyerek képzeletét: ahogy egy virág kinyílik, ahogy a magocskából összetett növény lesz, vagy hogyan talál vissza a gólya a fészkére. Egyaránt fontos a szülő és az iskola is. A gyerek kérdez, de arra válaszolni is kell tudni.
Ez adja a felfedezés örömét is, amiről a kutató munkája is szól. Rólam is mondták, hogy sikertelen voltam, mennyi helyről elküldtek, nem kaptam díjakat. De ez csak kívülről látszott így, én boldog voltam, ahogy az előttem álló probléma megoldásán gondolkodhattam. Mindig izgatottsággal töltött el, amikor a válaszokat kerestem, és nagyon boldog voltam, amikor megtaláltam őket. Azt kellene megértetni a gyerekekkel, hogy ez milyen nagyszerű dolog, és közben még segíthetünk is másokon, például gyógymódot találhatunk egy betegségre.”
Hol csúsznak félre a kutatások?
„Én mindig meg akartam érteni valamit, és a legtöbb kutató is így van ezzel. Az első eredmények után rájön, hogy jó lenne, ha többen csinálnák, de ahhoz több pénz kell, hát pályázzunk. Felfedeztünk valamit, arról publikáljunk. Jönnek az újabb ösztöndíjak, de akkor még több cikket kell publikálni. És a végén az, ami eleinte még a cél volt, már csak eszköz lesz: eszköz ahhoz, hogy még több pénzt szerezzél, hogy téged nevezzenek ki valamilyen pozícióra, hogy díjat kapjál. És ha nem téged neveznek ki, nem te kapod a díjat, nagyon el leszel keseredve. De ha az marad a célod, hogy megérts egy problémát, akkor nem bánod, hogy valaki leközli előtted az eredményeid felét. Akkor azt mondod, jaj de jó, még többet megtudok a dologról. De a többség nem ezt mondja, hanem azt, hogy na, oda a cikk, ugrott a kinevezés, oda minden. Itt csúszik el az egész. De amíg az ember a kutatásra koncentrál, boldog.”
Miért az Egyesült Államok jár élen a kutatásban?
„Kutattam Magyarországon, az USA-ban és Németországban is. Amerika azért jár az élen, mert nincsenek külön kutatóintézetek, a legmagasabb szintű kutatást is az egyetemek végzik. Az tanít, aki kutat is. Németországban vannak kutatóintézetek, de ott az egyetemeken nem folyik olyan magas szintű kutatás. A JATE-ról is azért tudtak annyian külföldön is sikeresek lenni, mert ott volt a Szegedi Biológiai Központ – mindenki az SZBK-ban tanulta meg, hogyan kell kutatni. Annak kellene tanítania, aki a kutatásban is élen jár, mert ő azt tanítja, ami a legfrisseb a tudományban. Sokan csak azt tanítják, amit valamikor ők tanultak.”
A tudomány-, kutató- és gyógyszergyár-ellenségről
„Megáll az ész, az emberek rossz véleménnyel vannak a gyógyszercégekről. Azokban is pontosan ugyanolyan emberek dolgoznak, mint akik ebben a szobában ülnek, éjjel-nappal dolgoztak, hogy kész legyen a vakcina, jöttek az ötletekkel, hogyan lehetne nagyobb mennyiségben előállítani. Nem értem, miért tekintenek rájuk véres rongyként, miért gondolják, hogy csak az emberek pénzét akarják.”
Hogyan bírja a sztárlétet?
„Soha nem vágytam a hírnévre. Az a jó, hogy 40 éven keresztül semmilyen díjat nem kaptam, így a mostani ismertség nem száll a fejembe, nem hiszem azt, hogy én vagyok a legokosabb. Persze megerőltető a sok utazás, de vannak olyan meghívások, amelyeket nem utasít vissza az ember – az elmúlt hetekben vettem át a díszdoktori címet a Princetonon és a Harvardon. Utóbbinál Tom Hanks is azt mondta nekem, hogy hiába kap sok meghívást, ezt nem tudta visszautasítani; hogyan mondhattam volna én nemet? Nem vagyok egy rajongó típus, a sztárok sem mások, mint a többi ember, és az sem különleges, ha együtt vacsorázom egy királlyal.”
Miről beszélt Tom Hanksszel és Ed Nortonnal?
„A Harvardon együtt néztük a végzős diákokat Tom Hanksszel. Látszott rajtuk, hogy csupa nagyszerű elme, hiszen a világ egyik legjobb egyetemén végeztek, és ezzel tisztában is vannak. Azt mondtam Tomnak, hogy ezeket a fiatalokat nézve egy kicsit rózsásabban látom a jövőt. Azt válaszolta, hogy pont ez jutott eszébe: a jövő jó, bízzunk benne.
Voltam olyan eseményen is, ahol a tudományt támogató sztárok voltak jelen. Én nem sokat ismertem, ellentétben a lányommal. Ed Nortont viszont felismertem, mert szerettem a Harcosok klubja című filmből. A Színes fátyol című filmben egy orvost játszott, akinek egy járványban kell helyt állnia. Mondtam neki, milyen jól játszotta a kutatót, erre azt válaszolta: Én csak eljátszottam a hőst, de az te vagy.”
