Dibuz Sarolta: Hogy látja az egyetemi és ipari együttműködések helyzetét az informatikában Magyarországon?
Az informatikusképzésben nélkülözhetetlen az ipar és a felsőoktatás együttműködése. Ez egyre több, egyre mélyebb formában valósul meg, de persze még lehet továbbfejleszteni.
– Milyen buktatói vannak a közös munkának?
– Természetesen mindkét félnek megvannak a maga elképzelései, és az a cél, hogy a kettőt közelítsük egymáshoz és megtaláljuk a mindenki számára előnyös együttműködési formát. Lehet ez az iparági szakemberek bevonása az oktatásba, kutatási vagy fejlesztési együttműködés, közös pályázat, finanszírozás. Nem lehet egyféle sablont ráhúzni minden kapcsolatra, hanem mindegyiket az adott szereplőkre és az igényeikre kell igazítani, mint ahogy figyelembe kell venni a gyakran változó állami szabályozási kereteket is. Hiszen végső soron azonosak az érdekeink: jól képzett, modern tudással felvértezett mérnököket kibocsátani a munkaerőpiacra.
– Hogyan változott a közös munkák jellege? Alapkutatásból vagy inkább termék- és technológiaközeli fejlesztésből van több?
– Igazi kutatást talán csak négy informatikai cégnél folytatnak Magyarországon, és ha egy tanszék stratégiai partnerségre lép valakivel, akkor a konkurrenciájával már nem alakíthat ki ilyen együttműködést. Fejlesztési kapcsolatból több van, de azok jellege is átalakult. Előfordult, hogy a tanszékünktől régebben még áramkörfejlesztést is igényeltek; ma már szinte kizárólag csak szoftvert fejlesztünk. Például beszédfelismerő, illetve az írott szöveget felolvasó technológiák kidolgozásában veszünk részt, algoritmusokat, szoftvereket fejlesztettük. Szerintem Magyarországon a legerősebbek vagyunk ebben a témakörben, már több szolgáltatónak is adtunk el ilyen rendszereket.
– Mennyire fontos, hogy a kapcsolat, az átjárás az emberek szintjén is megvalósuljon az egyetemi és a versenyszféra között?
– Nagyon fontos az átjárás, és szerencsére meg is valósul. Vannak versenyszférában dolgozó kollégák részállásban az egyetemen; és fordítva, egyetemi munkatársakat foglalkoztatnak részállásban az iparban. A tanszék létszámának egyhatoda dolgozik az iparban is, ami jó aránynak számít a karon.
– Nem látszik, hogy az egyetemi kutatásokból induló vállalkozások szökkennének szárba…
– Valóban, pedig nagy szükség lenne rá. A jól működő inkubátorházak nem csak új, piacképes ötletek kidolgozását ösztönzik, de jó bevételt is hoznak az adott egyetemnek. Ettől függetlenül nálunk is találhatunk tanszékközeli cégeket, amelyeket vagy tanszéki munkatársak alapítottak, vagy ők is részt vesznek az irányításukban. A dolog ott bicsaklik meg, hogy innen nagyon nehéz továbblépni, nincsenek olyan nagyobb vállalkozások, amelyek felvásárolnák a befutott induló cégeket. De talán az ország sem elég nagy ehhez.
|
Henk Tamás |
|---|
|
Nincs olyan az informatikai kutatásban sem, hogy valaki a pályája kezdetén kiválaszt egy szűk területet, és élete végéig azzal foglalkozik, mert az élet villámgyorsan túllép rajta. Tapasztalatom alapján nagyjából öt-tíz évente érdemes új kutatási témát kezdeni, mert a világ is változik, és a kutató is belefásulhat a témába. Most éppen a tanszék menedzselése a feladatom, de már várom, hogy ismét teljes erővel a kutatásnak szentelhessem magam. Korábban sokat foglalkoztam digitális jelfeldolgozással, hálózati technológiákkal, újabban viszont az adatbányászat felé fordult az érdeklődésem, mert ebben látok nagy lehetőségeket. Engem leginkább az üzleti intelligencia érdekel, vagyis az, hogy hogyan lehet kamatoztatni az adatbányászatot és adatelemzést üzleti folyamatokban. Számtalan olyan problémát lehet megoldani, amelynek közvetlen gyakorlati haszna lehet: hogyan tudja például egy távközlési szolgáltató megjósolni a hívási adatokból, hogy az adott előfizető el akarja-e hagyni a céget, szolgáltatót akar-e váltani, vagy sem. Egyébként ez szerintem nem csak kutatási területként érdekes, ezért is indítottunk ilyen jellegű képzést – mégpedig csak angol nyelven – néhány évvel ezelőtt. |
Schopp Attila
