Varga Livius: Működik-e még a delej?
Igen, működik, de szerencsére kezdem egyre inkább kordában tartani.
– Pontosan mire is vonatkozik a kérdés?
– A tapasztalatok azt mutatják, hogy az agyam olyan impulzusokat bocsát ki, amelyek megzavarják az elektronikus, sőt a mechanikus készülékek működését, nem egy esetben tönkre is teszik azokat. Digitális fényképezőgépek, mobiltelefonok, navigációs berendezések, de még mondjuk, az autók sem tudják kivonni magukat a hatása alól. Hogy ez mindig a véletlenek fatális egybeesése, vagy tényleg én vagyok az oka, azt nem tudnám megmondani, de mindenesetre gyanús az esetek nagy száma.
– Vissza tud emlékezni, mikor kezdődött az egész?
– Horváth János barátommal éppen Japánba tartottunk, Moszkván keresztül. Kijev felett repültünk a géppel, amikor lent volt egy kis „pukkanás”. Azóta sem tudjuk eldönteni, hogy már Csernobil is miattam volt, vagy éppen az váltotta ki belőlem ezt a hatást.
– Gondolom, akadtak szép számmal kellemetlen incidensek az évek során.
– Előfordult már, hogy a debreceni élményfürdő teljes számítógépes rendszere fagyott le, miután én bementem – korábban ez egyszer sem fordult elő. Már csak azért is volt kínos, mert ott a beléptető rendszert és a kasszákat is ez irányítja, így nem lehetett bejönni, aki meg ment volna el, az nem tudott fizetni, elszámolni. Másik alkalommal egy fotóriporter csinált rólam képeket, és mindenáron a kezembe akarta nyomni a gépét, amíg objektívet cserél. Hiába tiltakoztam: tönkre fog menni a másfél milliós kamerája, ha csak megérintem is, nem hitt nekem. Soha többet nem tudta bekapcsolni azt a gépet.
| Badár Sándor (46) színész |
|---|
|
A delejtől eltekintve sem vagyok rabja az elektronikus készülékeknek. Úgy látom, egész közösségek tudnak egészen jól elélni úgy, hogy hagyományos módon kommunikálnak és nem a számítógépen élik mindennapjaikat. Talán kevesebbet is idegeskednek, mint mi. De azt is látom, hogy az európai életforma gyakorlatilag megkívánja, hogy tartsunk magunknál legalább két mobilt, és úgy általában is elektronikusan szervezzük életünket. Egyszer azt nyilatkoztam, hogy nem tartom magam színésznek. Nos, ez csak annyiban igaz, hogy másképp űzöm a színészetet, mint azok, akik nap mint nap színpadra lépnek. Soha nem volt akkora kedvem ezen a módon játszani, mint filmezni, azt mindig nagyon élvezem. Ebben sokkal jobban ki tudom élni az improvizációs hajlamaimat és képességeimet, és sok esetben meg is kapom ezt a lehetőséget. Szőke András filmjei például erre az improvizációs technikára épülnek. Sokszor nincs is pontos forgatókönyv, csak szinapszis, és a pillanatnyi helyzet, a felvétel előtt átbeszélt jelenet nyomán alakul ki az elhangzó szöveg. De Antal Nimród is nagyon jól ötvözte a Kontrollban a forgatókönyv által megkívánt szöveghűséget és az improvizációs lehetőségeket. |
– A delej azért nemcsak mások életét tudja megnehezíteni, hanem a sajátját is, igaz?
– Van, amikor nagyon nem jön jól: fellépéseken például rendszeresen tönkremegy a rádiós mikrofonom. Az évek során rájöttem, hogyan tudom kiküszöbölni a bajt: rettentően nyugodtnak kell maradnom. A jelenségek akkor mutatkoznak meg igazán, amikor feszült vagyok, és a feszültséggel együtt a delej ereje is nő. Viszont ha sikerül amolyan buddhista alapállást felvennem, és abból nem tud senki kizökkenteni, akkor nem történnek gikszerek.
– Ilyen „előélettel” hogyan merik a rendezők a kamerák, a lámpák és az egyéb eszközök közelébe engedni a forgatásokon?
– Régebben még előfordultak meghibásodások, de amióta rájöttem, hogyan tartsam kontroll alatt magam, azóta a forgatásokon nem szokott előjönni. Ha a dolgok jól működnek, ha nincs bennem feszültség, hanem a jókedv az uralkodó, akkor a pusztító erő is nyugton van, és rendben vannak a kamerák.
– A már említett Horváth Jánossal több rendhagyó útikönyvet is írt. Milyen földrészeket, országokat járnának még be szívesen?
– Már készül a következő könyvünk, ami ezúttal csak Magyarországról fog szólni (közben én is írok egyet, az autók és a magam kapcsolatáról). Azt meg még nem tudjuk, hogy hova megyünk legközelebb, mert ezeket a döntéseket majdnem mindig a pillanat hevében hoztuk meg, talán ezért is lettek kalandosak. Izgalmasabb úgy nekivágni az útnak, hogy az ember nem szervezetten, a kitaposott ösvényen indul el, hanem maga fedezi fel az új utakat. Az mindenesetre már szóba került, hogy szívesen elutaznánk Argentínába, ami nagyon izgalmas környék, de én bármikor elindulnék az arab világba vagy a Himalája környéki országokba, Indiába, Nepálba, Bhutánba, Tibetbe.
