Mondják: mindenki a nevében hordozza sorsát. Vagy a nicknevében?
Én szeretem a transzparenciát, a tiszta helyzeteteket, és gyűlölöm a gyávaságot, a rejtőzködésnek minden formáját. A közösségi média megalapítói közül én inkább Mark Zuckerberg pártján állok, aki a Facebookkal nagyjából véget vet a netes anonimitásnak. S kevésbé tudom magamévá tenni a 4chant megálmodó Christopher Pool nézeteit, aki a titkos identitásunk megtartása mellett kardoskodik. Két remek elme – nem véletlenül választotta őket két egymást követő évben a Time magazin az év (legbefolyásosabb) emberének – egyikük az átláthatóság, másikuk pedig a névtelenség mellett foglal állást.
Lehet, hogy nincs igazam, de valahogy azt érzem, hogy a netes névtelenség kora lejár(t). Megvolt annak az időszaknak is a szerepe, fontossága, talán még a szépsége is. Meg a vadhajtása is, hisz például mindenféle következmény nélkül lehet(ett) gátlástalanul gyalázkodni. No meg észt osztani. Elképesztően sok bugyuta, tájékozatlanságot tükröző hozzászólást olvastam mindenféle becenevek alatt. S nem egy ilyen anonim emberke mintha valóságos hozzászólási kényszerben szenvedne, holott sok esetben még normálisan ki sem tudja magát fejezni. Az ilyenfajta kinyilatkoztatásokat én azért nem nevezném a szólásszabadság megnyilvánulásainak! Úgy gondolom, hogy aki anonim módon, a neten fröcsögi ki a véleményét, annak általában kisebbségi komplexusa van, rosszindulatú ember. S többnyire azok az emberek írnak kényszeresen másokról negatívumokat, akiknek élőben nincs igazán hallgatóságuk. Mert nem igazán érdekes emberek, vagy még a közvetlen környezetük előtt is „sunnyognak” valamiért, és az anonimitás útját választják, hogy például magánéletük bizonyos elemeit így éljék ki.
Azt látom, hogy ma már egyre több a felelősségteljes ember, ami eleve feltételezi, hogy ki-ki valódi nevével vállalja gondolatait, és nem bújik gyáván mindenféle nickname mögé. S ha belegondolunk, amúgy sincs igazán anonimitás az interneten! Inkább annak csak valamiféle illúziója. Hisz a közösségi médiából elképesztő mennyiségű személyes adat lelhető fel bárkiről, s nem is kell különösebben kvalifikált tudás ahhoz, hogy jó sok dolgot meg lehessen tudni bárkiről. Mert nemcsak mi „fecsegünk” el magunkról a kelleténél több mindent, hanem mások is rólunk. S ugyebár ez utóbbit nem tudjuk kontroll alatt tartani.
Ugyanakkor az üzleti életben nem lehet egyértelműen azt vallani, hogy nincs szükség anonimitásra. Sőt, tőlünk nyugatra, komoly üzleti céllal használják az anonimitást: például piackutatásra. De egy új ötlet tesztelésére is kiváló a netes névtelenség. S azt se felejtsük el, hogy nem egy üzletember többnyire így szerez tudomást arról, miképp is vélekednek róla, mert face to face nem kapják ezt meg.
Én ugyan kapok hideget-meleget épp eleget a való világban, de kíváncsiságból bele-beleolvasok egy-egy anonim hozzászólásba, naná, hogy fröcsögősbe. És aztán utólag többnyire kiderül, hogy egy elküldött, sértve távozott ember vagy valamilyen okból bevételtől miattam eleső konkurens áll a „hozzászólások” hátterében. Így aztán ezeken a kommenteken nem anonim ismerőseimmel ma már többnyire jót mosolygunk.
