A szikár hír: 2012. október 1-jével kivezeti a piacról a Virusbuster a vírusvédelmi termékeit, és kapcsolódó szolgáltatásait is megszünteti. Döbbenetes, hogy mindössze egy mondat maradjon 15 évnyi munkából! Tanulságos történet.
Mit tagadjam, a közlemény szíven ütött. Azóta is azon gondolkodom: hogyan történhetett ez meg? Mint ahogy sokunkhoz, hozzám is közel álltak a termékeik, maga a cég, meg vezetője, Bozsó Juli is. Így aztán mindannyian a saját bőrünkön éreztük, mit tudnak a termékeik, milyen a szolgáltatásuk minősége. Tény, hogy ez idő alatt nem kaptunk be egyetlen vírust sem és a támogatás is rendben volt, biztonságban voltunk. Láttam, persze, hogy megoszlanak a vélemények a ’Busterről, de hát ha csak ezen múlna egy üzlet sikere…
Magam is láttam, mit küzdenek a konkurenciával, az árazási kérdésekkel, az árban alájuk menőkkel, az ingyenes vírusirtókkal, a díjmentes ügyfélszolgálatokkal. Meg azzal, hogy a tisztán technológiai cégben micsoda pénzeket emésztenek fel a fejlesztések, a rengeteg fejlesztő finanszírozása, ha az élmezőnytől nem akarnak leszakadni. Mert ők (kis) magyar cég létükre sikeresek voltak, víruslaborjukat jegyezték, a Microsoft révén még egy picit a világhírnévbe is belekóstoltak. Remek fejlesztőkkel, köztük több igazi tehetséggel, kiemelkedőt alkottak.
Egy valami hiányzott nagyon. Ami a magyar cégek többségére jellemző: a piac változásaihoz azonnal igazodó, a menedzsment tudására alapozó, valódi üzletfejlesztési szakember által összeállított üzleti stratégia. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen a cég üzletére igényes tulajdonosok folyamatosan keresték a külső szakmai erőt. De annyi magyar céghez hasonlóan ők sem találták meg az igazit, illetve mire megtalálták, késő volt.
Bele lehetne menni most a hazai cégek nagy bánataiba. Hiszen ma már nem az a kérdés, hogy tovább akarnak-e lépni a családi vállalkozási szintről a tulajdonosok, hanem az, hogy kik legyenek azok a szakemberek, aki végrehajtják ezt. Ugye mindenkinek ismerős az a jelenség, amikor egy multinál sikeres ember a hazai farkastörvények között megbukik? Hogy örülök, ha látok erre egy-két ellenpéldát is!
Az elmúlás hírei hallatán az ember óhatatlanul elgondolkodik a saját múltján, jövőjén. Az ITB is juthatott volna hasonló sorsra, de talán jobban, jobb helyen kutattam a szakmai tudás után: három év elteltével ma már bevételben és profitban megerősödve, éppen harmadik új termékünk kiadásának küszöbén állunk. Hogy szerencsések vagyunk-e? Azt mondják, a jó üzletembernek az is van, és még el is hinném ezt a mondást. Csakhogy megtalálni az utat, azt, aki ezt kidolgozza, meg az, hogy ezt közösen véghez is kell vinni, no meg ezt a külső tudást bent is kell tartani a cégben, szembemenve sokszor az egész világgal, hát higgyék el, embert próbáló feladat. De megéri! Hiszen az a célom, hogy az ITB-ről sose olvasson senki hasonlóan megrázó hírt!
Sziebig Andrea
