Fura év ez a 2011-es. A válságnak nagyjából vége; de még azoknak a körében is, akik túlélték és talpon maradtak, nagy a szórás például a cégfinanszírozási vagy fejlesztési kérdésekben.
Vannak, akiknek ténylegesen pozitív irányba változott a világ: ők mennek előre, új fejlesztésekben, termékekben, szolgáltatásokban gondolkodnak. Amihez persze extrapénzeket is szükséges előteremteniük, ha a piac előtt akarnak járni… Persze vannak olyan túlélők is, akik valósággal megcsömörlöttek a válságtól: ők ezt az időszakot most kicsit kipihennék, az invesztíciós lehetőségeket még véletlenül sem latolgatják. De akadnak olyan cégvezérek is, akik nagy megnyugvással veszik tudomásul, elfelejthetik a válságot; rájuk sem lehet a beruházások generálóiként tekinteni. Aki fejlődni akar, annak elő kell teremtenie az ehhez szükséges pénzt. Az már szektortól függ, hogy ezt elsősorban milyen forrásokból lehet összeszedni. Az informatikusok nem a bankok kegyeltjei, itt inkább a különféle pályáztatások révén lehet akár vissza nem térítendő pénzekhez is jutni. Szép nagy pénzekhez! Végül is ezt a támogatást valahol az adófizetők „teremtik elő”… Persze, aki teheti, megpályázza ezeket a pénzeket; bolond lenne, ha nem tenné! Úgy tűnik, mintha ez a fajta finanszírozás bele is lenne tervezve egy-egy cég üzleti tervébe. S nemcsak mostanság, hanem évek óta! A cégek ezt az „időzített bombát” görgetik maguk előtt évek óta. De ha egyszer elmarad a támogatás, vagy kisebb a mértéke, az aztán a cifra helyzet!
Nincs ez másképp a bankhitelek esetében sem. Nem egy vállalatot ismerek, amelyik évek óta bankhiteleiből finanszírozza a mindennapjait. De a jóságos bankok – amelyek korábban körbeszeretgették remek forgalmat generáló kuncsaftjaikat –, amikor egykor kényeztetett ügyfeleik nehezebb helyzetbe kerülnek, vagy teljesen kifarolnak mögülük, vagy erősen visszaszorítják a hitel volumenét. Így pillanatok alatt likviditási kínokkal küzd az egykor agyonajnározott ügyfél. Méltatlan helyzet mindenkinek: alkalmazottnak, ügyfélnek, partnernek egyaránt.
Úgy tűnik, egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben az, aki informatikában utazik. De azért nem kell feltétlenül telesírni ez ügyben a zsebkendőt, hisz az ict-cégek vevői, ügyfelei más szektorokban tevékenykednek. Azok az iparágak ugyanis nem meztelenek például hitelfelvétel szempontjából. Az ott működő cégeket hamarabb „kívánják” meg az üzleti angyalok, s persze ők is jutnak pályázati forrásokból ilyen-olyan támogatásokhoz. Az új Széchenyi-terv is sok muníciót ad a cégek kezébe! És pontosan ezeknek a kis- és közepes vállalatoknak kell eladni az ict-megoldásokat! Azt hiszem, hogy az infokommunikációs cégeknek – legyenek multik vagy magyarok – abba a helyzetbe kell kerülniük, hogy képesek legyenek olyan szolgáltatásokkal, termékekkel előállni a pénzforrásokhoz jutott potenciális ügyfeleik elé, amire a reménybeli klienseiknek szükségük van. Persze ehhez az kell, hogy az ict-cégeknek felkészült sales-csapata legyen. És ahogy látom, ez azért elég neuralgikus pont az ict-cégeknél (is). Nem véletlen, hogy szinte mindenki salest keres. Ami persze nem tartozik az olcsó mulatságok közé.
Könnyebb helyzetben vannak a nemzetközi cégek, náluk a működési költségeket, béreket az anyacég garantálja, így a finanszírozási kérdések a multi-világban nem tartoznak a top prioritások közé. Ezzel a „nyűggel” igazából a hazai vállalkozások küzdenek. S hogy ki, milyen szisztéma szerint finanszírozza cégét, sok mindentől függ. Láttam erre sokféle megoldást. De ami a leginkább feltűnt, hogy a cégek a hitel–tőke–támogatás hármast évek óta valósággal beépítik üzleti tervükbe. Ettől a megoldástól azért én óva intenék mindenkit.
Sziebig Andrea
