Az adathálózatok sok eltérő szempontból vizsgálhatók, illetve különböző paraméterek alapján összevethetők. Ezek közül összegyűjtöttük a leggyakoribb, legfőbb jellemzőket.
Ma már minden nagyobb, több telephelyen üzemelő vállalat rendelkezik saját adathálózattal, amely a különböző telephelyek közötti adat-összeköttetést biztosítja.
Átviteli közeg
A hálózat egyik, s talán legfontosabb jellemzője az átviteli közeg. Ez alapján megkülönböztetünk vezetékes (azon belül csavart érpáras, koaxiális kábeles, valamint üvegszálas kábeles) átviteli közegeket, illetve vezeték nélkülieket (infravörös, rádiófrekvenciás, mikrohullámú és műholdas).
Történelmi okok miatt a vezetékes hálózatok esetében még mindig nagyon elterjedt a sodrott érpár (a vezetékes telefonhálózat alapja), illetve bizonyos területeken a koax kábel (kábeltelevízió átviteli közege). Ezek azonban alkalmatlanok igazán komoly, nagy sávszélességű (lásd később), több telephelyet összekötő, modern hálózatok építésére, ezekhez elengedhetetlen a távközlési cégek gerinchálózatát is alkotó üvegszálas (úgynevezett optikai) kábel.
Amennyiben a föld alatti és feletti vezetékes kiépítés lehetetlen vagy túl költséges, akkor igazán kényelmes a vezeték nélküli átviteli közegek alkalmazása.
Sávszélesség, szimmetria
Mindenki számára jól ismert paraméter ma már a sávszélesség, amely azt jelzi, hogy meghatározott idő alatt mekkora adatmennyiség jut(hat) át az adott csatornán. Mindenki tudja, hogy ez azt jelenti: minél magasabb a sávszélesség – amit bit/szekundum mértékegységgel mérnek –, annál gyorsabb a hálózat. Van azonban még egy, a sávszélességhez szorosan kacsolódó jellemző, a feltöltési és letöltési sebességek szimmetriája, illetve aszimmetriája.
Szimmetrikus hálózatról beszélünk akkor, amikor a két sebesség megegyezik. Az üvegszálas bérelt hálózatok leggyakrabban ilyen vonalakból állnak, hiszen a csomópontok közötti kommunikációban az egyik állomás által letöltendő állomány a másik számítógép által feltöltendő: azaz a le-, illetve feltöltési mennyiség az egyes telephelyeken közel azonos. Az adsl-ek, a mobilhálózatok és az egyéb internetelérések tipikusan aszimmetrikus összeköttetések, hiszen ilyen hálózatoknál a letöltött mennyiség a feltöltött adatoknál akár 1-2 nagyságrenddel is nagyobb. Az aszimmetria természetesen úgy érhető el, hogy az átviteli közeg áteresztőképességét nem két egyforma méretű (le és fel irányú) csatornára osztják, hanem a feltöltési sebesség kárára növelik a letöltés sávszélességét. Egy hálózat tervezésénél mindig figyelembe kell venni azt, hogy jellemzően egyirányú (aszimmetrikus) vagy kétirányú (szimmetrikus) kommunikációról beszélünk-e, és az előbbi esetben külön figyelmet kell fordítani a feltöltés (eltérő) sebességére is.
Rendelkezésre állás, redundancia
További – elsősorban üzleti célú felhasználás esetén – kiemelkedő fontosságú, és szerződésben mindenképp rögzítendő paraméter a hálózat rendelkezésre állása (sla – service level agreement), amelyet százalékos formában adnak meg (tipikusan 99,9 vagy 99,5 százalék stb.). Ez úgy értendő, hogy a megadott referenciaidő (hónap vagy év) legalább mekkora részében biztosítja a szolgáltató a működést. Az éves szintű 99,7 százalékos rendelkezésre állás például megenged akár egy folyamatos 23-26 órás leállást is, míg egy havi szintű 99,5 százalékos rendelkezésre állás mindössze 3,6 órás leállást enged (egyhuzamban) egy hónapban, persze éves szinten összesen 43,8 órát állhat a szolgáltatás.
Mindeddig csak 1-1 csatlakozás paraméteréről beszéltünk, azonban egy hálózat esetében további kérdések is felvetődnek. Ilyen többek között a hálózati redundancia. Akkor mondhatjuk, hogy egy telephely redundánsan csatlakozik egy hálózathoz, ha több, egymástól független csatlakozáson (útvonalon) keresztül is képes kommunikálni azzal. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az egyik csatlakozás szünetel, a másik csatorna veszi át az első szerepét. Fontos azonban backup vonal esetén, hogy azt különböző átviteli közegen, eltérő útvonalon, lehetőség szerint más szolgáltató nyújtsa. Ezáltal csökkenthető annak az esélye, hogy a két hálózat egy időben fog kiesni.
Alapvető technológia
A modern nagy kiterjedésű hálózatok alapvető technológiája az mpls (multiprotocol label switching), amely különböző protokollok alapján biztosítja az útválasztást a hálózat egyes csomópontjai között. A felhasználók ezzel a hálózatot egy felhőként érzékelik, a tényleges összeköttetések topológiája nem lényeges. A technológia alapján megkülönböztethetünk layer 2 vpn (l2vpn), illetve layer 3 vpn (l3vpn) hálózatokat, amelyek az OSI referenciamodell különböző szintjeinek megfelelő összeköttetésekre hivatkoznak.
Az l2vpn esetén a szolgáltató az adatkapcsolati réteg szintjén biztosítja a zárt hálózatot, így két csomópont között bármilyen kommunikáció lefolytatható, illetve a hálózatot bérbe vevő feladata a magasabb rétegek protokolljainak menedzselése. Az l3vpn esetén a szolgáltató egy menedzselt hálózatot ad, amelyben az egyes csomópontok engedélyezett alkalmazásai között biztosított a hozzáférés, nem pedig a teljes hálózathoz. Az útválasztással ilyen esetben a hálózatot bérbe vevőnek nem kell foglalkoznia.
Bedő Erik
