Pénzesőben fürödtek tavaly a startupok

Kiugróan jó éve volt a 2021 a globális startup-ökoszisztémának, sorra dőltek meg a rekordok, és nemcsak a befektetések összegét, illetve számát tekintve, de a sikeres exitek kapcsán is. A múlt év utolsó három hónapjában 9, egymilliárd dollárt meghaladó értékű befektetés történt innovatív vállalkozásokba.

Sokat elárul arról, milyen volt a tavalyi év a globális startup-ökoszisztémában, hogy a kockázatitőke-befektetőktől összesen 671 milliárd dollárnyi forrás érkezett ezekhez a cégekhez a KPMG „Venture Pulse” jelentése szerint. Ez önmagában is óriási szám – ha ez egy állam GDP-je lenne, azzal a 21. helyen szerepelne a globális rangsorban –, de ha összevetjük a szintén rekordot hozó 2020-as értékkel, akkor érzékelhetjük igazán, hogy mekkora ugrás történt. A befektetések összege ugyanis 2020-ban 346,5 milliárd dollár volt, vagyis nem sokkal több, mint a tavalyi fele.

Abban, hogy ilyen jól sikerült a 2021-es év, természetesen több tényező is szerepet játszott a KPMG elemzése szerint. Tovább virágzott a startup-kultúra, ami abban is tetten érhető, hogy egyre több országban születnek unikornisok (egymilliárd dollárnál többet érő cégek), az új megoldások és technológiák iránti érdeklődés élénkül a digitalizáció felpörgésével, valamint elképesztő mennyiségű forrás áll rendelkezésre a befektetőknél.

Utóbbi két további tényezőre vezethető vissza. Egyrészt az általuk kezelt alapokba a múlt évben 206,7 milliárd dollár érkezett, ez mindössze 7,5 milliárd dollárral maradt el a 2019-es rekordtól. Másrészt megdöbbentő mértékben növekedett az exitek száma, ami nyilván jelentősen megnövelte az újra befektethető összeget. A fenti jelentés szerint 2021-ben összesen 1378 milliárd dollárnyi exitet valósítottak meg a kockázatitőke-hátterű innovatív vállalkozások. Ez majdnem háromszorosa a 2020-as értéknek, és több mint 3,5-szerese a 2019-esnek. A múlt év legerősebb negyedévében nagyobb értékű exitek történtek, mint 2019-ben összesen.

Feljövőben a HR

A 2021 végi legnagyobb befektetések
(milliárd dollár)

J&T Express (e-kereskedelem)

2,5

Commonwealth Fusion Systems (energiatermelés)

1,8

Gopuff (kiskereskedelem)

1,5

Forrás: KPMG Venture Pulse

A 2021-es év utolsó három hónapja a második legerősebb negyedév volt a Venture Pulse történetében, csak 2021Q3volt erősebb. (Lásd a diagramot!) Arra már több korábbi jelentés rámutatott, hogy egyfajta koncentráció figyelhető meg, vagyis az igazán nagy üzletek száma és összértéke folyamatosan nő. Nem volt ez másképp a tavalyi negyedik negyedévben sem, az egymilliárd dollárnál értékesebb startupok ebben az időszakban összesen 37,8 milliárd dollárt kaptak kockázatitőke-forrásból, ami rekordnak számít. (Lásd „A 2021 végi legnagyobb…” című keretet!)

Az exitekről már esett szó, a múlt év vége kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ebből a szempontból a 2021. október-decemberi időszak a harmadik legerősebb volt, amióta a KPMG vizsgálja a kockázatitőke-befektetéseket, 324,5 milliárd dollárnyi összértékkel zárták az exiteket a befektetők.

Komolyabb változás abban nem történt, hogy mely ágazatok vonzzák leginkább a tőkét: a fintech, az egészségügyi technológiák, a biotechnológia élen jártak ebben a tavalyi negyedik negyedévben is, de a B2B-szolgáltatások, a mobilitás és a kiberbiztonság területén tevékenykedő startupok sem panaszkodhattak. Érdekesség, hogy a munkaerő-piaci helyzet, az egyre nagyobb küzdelem a tehetséges munkavállalókért nemcsak itthon, de globálisan is komoly kihívásokat szül, ami jó lehetőségeket kínál a HR-területtel foglalkozó innovatív vállalkozásoknak. A mesterséges intelligenciával támogatott, kiválasztást segítő megoldások, vagy a teljesítmény mérésére szolgáló újítások iránt nagy a kereslet, és ez érződik a befektetői aktivitáson.

Erősítettek a németek

183526 17 Path 1Az nem okozott különösebb meglepetést, hogy továbbra is az amerikai piac a legnagyobb: a tavalyi negyedik negyedévben kihelyezett forrás több mint felét (összesen 88,2 milliárd dollárt) az Egyesült Államokból indult startupok kapták, ami egyébként rekordnak számít az amerikai piacon. A nagy bizniszek esetében is élen jártak az amerikai cégek, a 10 legnagyobb befektetésből 5 került hozzájuk, igaz, a kínai társaságok a múlt év végén igencsak megszorongatták őket ebben a mutatóban, hiszen 4 vállalkozás is szerepelt a távol-keleti országból ebben az elit klubban.

Az elemzés szerint az Ázsia-Óceánia térség teljesen magához tért a pandémia okozta sokkból, és igen erős évet zárt, összesen több mint 180 milliárd dollárnyi befektetéssel, amelyből az utolsó három hónapra 46,2 milliárd dollárt jutott. Érdekesség, hogy ebben a térségben ez csak a negyedik legerősebb három hónapos periódus volt a Venture Pulse történetében.

Európa igen erősen zárta a múlt évet, 28 milliárd dollárnyi befektetés történt a kontinensen az utolsó három hónapban. Ez a harmadik legerősebb negyedév volt, amióta mérik a kockázatitőke-befektetéseket, és ez is szerepet játszott abban, hogy 2021 egészét vizsgálva majdnem 2,5-szeres növekedést tudott felmutatni Európa az előző évhez képest. Az elemzés szerint továbbra is az Egyesült Királyságban pörögnek legjobban a befektetések, de nagyon megerősödött a német startup-ökoszisztéma is az elmúlt évben. Németországban a tavalyi október-decemberi időszakban minden korábbinál több, 5,92 milliárd dollárnyi tőke érkezett a startupokhoz a kockázatitőke-befektetőktől.

Kalocsai Zoltán

További tartalmak

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.
Scroll to Top